Tanmese arról, hogy időnként szeretnénk mások lenni, mint amik vagyunk.

Nem csak az emberek álmodoznak, vágyakoznak olyan célok után, amit elérhetetlennek tűnnek. Az állatok is.

Itt van példának az én ismerős pulim, aki Bogáncs névre hallgat.

Még alig egy éves, máris sok ismeretnek tudója. Első, hogy gazdijának szót fogadjon. Ha kell, tereli a bamba birkákat a megfelelő legelőre, ha kell, elkergeti a betolakodókat, s ha vihart észlel a levegőben, tudja kötelességét, az akol felé irányítani a nyájat, sok ugatással gyorsítva azok mozgását.

Szép időben azonban, gazdija mellett üldögélve, igen unalmas perceket, órákat él át. Ilyenkor születnek szebbnél szebb, és elérhetetlenebbnél még elérhetetlenebb álmai, vágyai.

Vajon ha ő nem Bogáncsnak születik, jobb volna-e neki? Álmában képzelődik.

Igaz ő mindig ébren álmodik, mert éjszaka is szolgálatban van, amikor csak a fél szemét csukhatja be, a másikkal ébren figyel.

Egyik gyönyörű, tavaszi, fényes napon éppen semmi dolga nem akadt a kis Bogáncsnak, így elindult a környezetét körbe szimatolni. Minden érdekesnek tűnt neki. Egyik földtúrásnál türelmesen kivárta amíg a kis vakond a felszínre ér, hogy kifejezze méltatlankodását a vakondok életmódjáról, ami egyáltalán  nem irigylésre méltó, mármint a föld alatt a sötétben matatni, turkálni. Ő biztosan nem szeretne vakond lenni.

Majd egy nyulacska és egy fácán-kakas tűnik fel előtte a kiserdő szélén. Elképzeli, ha nyúl, vagy fácán volna, boldogabb lenne-e?

Megfontolásából kiderül, hogy bizony velük sem cserélne. Neki van gazdija, aki mindent megoszt vele, nem kell félnie, mint a nyuszikának, nem éhezik. munkájára szükség van és ráadásul gazdija még szereti is. Ez biztos, mert érzi!

Csak egy dolog van életében, amit el szeretne érni. Azt, hogy repülhessen!

Megfigyelte a nagy és kis madárkákat, amelyek olyan könnyedén szökkennek egyik ágról a másikra, csicseregnek, felelgetnek egymásnak. Ha úgy tetszik, átrepülik a nagy hegyet, más tájakat fedeznek fel. Vajon onnan fentről szebb minden? A fák lombjai árnyékosabbak, virágok nyílnak mindenhol, és van-e kék vizű tó, délibáb? De jó lenne látni!

- Bárcsak én is tudnék repülni! Mennyi érdekeset láthatnék! Ezek a madarak, észre sem vesznek, hiába ugatok, gyorsan tovaszállnak. Egyedül a kis „Zümi” méhecske áll szóba velem. Ő is csak rövid ideig, röptében válaszol. Siet, mert sok a dolga, - mondja mindannyiszor. Társaival mézet készítenek a sok virágporból.

Bogáncs nem felejti el, mit mondott neki legutoljára a kis méhecske: „Te kis Bogáncs, elégedj meg a saját életeddel, tudásoddal, mert te is hasznos vagy. Ne akarj más lenni! Elérhetetlen dolgokról kár álmodozni!”

Lehet, hogy igaza van?

Bizony igaz!  Az emberek között is vannak hozzád hasonlóak, kis Bogáncs!

   Az írás szerzője: Zsazsa