Az apró örömöket naponta kell megszerezni

A kertben ücsörgök.  Nézem a virágzó cseresznyefákat, a felhőket, távolban a hegyeket. Ihlető  a csend. Szeretem a száraz gallyak égését kísérő  füst szagot, mely megcsapja az orromat. Életem párja tüzet rakott a kert távoli végében, a füst elmosódottá teszi alakját, ahogy a tűz körül hajladozik. A szél apró, fehér pernyét sodor felém. Semmi nem történik, igazán semmi. Minden olyan nyugodt és harmonikus. Átadom magamat a létezés kellemes érzésének, szeretném ha sokáig tartana ez az állapot, amikor testem és lelkem olyan könnyűnek érzi magát.  

Egy emlék tolul fel a régmúltból. Húsz éves lehettem és nagyon akartam boldog lenni. De mi a boldogság tulajdonképpen és kinek, mi szerez örömöt? Nagyon foglalkoztatott ez a kérdés.  A mindenkori húszévesek naivitásával és merészségével  egy egyetemi előadás közepette fogtam egy üres papírlapot és felírtam rá: Ha kedved van, válaszolj az alábbi kérdésekre név nélkül: 1. Szerinted mi a boldogság? 2. Neked mi szerezte a legnagyobb örömöt az utóbbi időben? Elindítottam útjára kérdőívemet a százfős előadóteremben, miközben a professzor előadását  hallgattuk. Mikor az előadás után visszaszereztem a kitöltött kérdőívet és elolvastam a válaszokat,  leginkább azon lepődtem meg, hogy mennyire mást jelent mindenkinek a boldogság és milyen sokféle dolog szerez örömöt az embereknek.

Azóta eltelt sok-sok évtized és a kérdés alapjában véve megválaszolatlan maradt. A legtöbb, amit sikerült megtudnom, hogy a boldogság kis örömök egymásra rakódása térben és időben. Nem foghatjuk meg a lábát, nem mondhatjuk neki: boldogság, most megtaláltalak, nem eresztelek el többé, az enyém vagy! Sajnos nem. Minden nap újra meg kell szerezni  azokat az apró kis örömöket, amelyek majd visszanézve egy életszakaszra talán boldogsággá állnak össze. 

                                                                                                                       saját felvételek

Cecilia