Csevapcsicsa kolbász szőlőlevélbe tekerve

Baráti látogatáson voltam, és a hegyoldalban elvadult szőlőre lettem figyelmes. Hohó, ennek zsenge leveleit megszedem, mert finom töltikét lehet belőlük  készíteni! Cecilia barátnőm - ki e blog szülőanyja -  is segített szedni, miközben elmagyaráztam neki, hogy a háromkaréjú, illetve  az ötlevélkéjű dísz- vagy vadszőlő (Parthenocissus), amely  egész házakat képes zöldbe, majd ősszel vörösbe öltöztetni, nem alkalmas étkezési célokra. Valódi szőlőnek (Vitis vinifera) a leveleit kell szedni, de csak elhagyott szőlőskertekben vagy hajdani lugasokban, ahol évek óta nem permeteztek. Szóval, gyűjtögettük a zsenge, világoszöld leveleket. A haragoszöld, vastag lemezűekhez nem nyúltunk. Ezek ugyanis már nagyon rostosak, még hosszas főzés után is.

Hazaérkezvén megmostam és leszárítgattam a szőlőleveleket azzal a szándékkal, hogy másnap veszek darált húst, rizst, hogy elkészítsem a töltikét. (Receptjét egy másik posztban közlöm - sőt többet is!) Igen ám, de még a kirándulásom reggelén kivettem a mélyhűtőből az egyik szupermarketben vásárolt konyhakész csevapcsicsát, hogy majd este megsütöm azt vacsorára, roston. (Mit lehet tudni, hátha Papá Stefano nem hozza a formáját, és éhesen jövök haza...) Meg kell mondanom, hogy jobb híján vettem elő a frigóból a csevapot, mert nem igazán sikerült termék, de hát ha már kiolvasztottam, meg kell enni! Az adriai tengerparton megismert pazar ínyencségnek egy lebutított változatát kínálják idehaza. Gyártóját és forgalmazóját fedje homály...

Itt álltam tehát 12 darab felolvadt csevapcsicsa-kolbászkával, és vagy 40 szőlőlevéllel. Mi következik ebből? Egy zseniális ötlet, amelyet a szükség diktált! Beletekertem a kis buta, unalmas ízű kolbászkákat egyenként a szőlőlevelekbe, a többi 28 levelet úgy durván összekaszaboltam. A lábas alján szétterítettem az aprított leveleket, ráfektettem egyenként szorosan a becsomagolt csevapokat - majd a tetején szétszórtam a maradék szőlőlevelet.  Aláöntöttem két-három ujjnyi vizet, megszórtam valamennyi ételízesítővel ( de lehet vegetát is), és az első forrás után fedő alatt,  20 percig lassú tűzön pároltam. Ekkor 2 deci tejfölben elkevertem 1 csapott evőkanálnyi lisztet, majd hozzá meregettem pár kanál főzőlét - ismét elkevertem. Végül az egészet hozzálöttyintettem a töltelékekhez. Megvártam, míg egyszer felforr - vagy inkább "puttyog, mint  bajai hal a bográcsban" - és már ettem is! Mi az, hogy ettem? Faltam! A semleges ízű bolti csevapcsicsa a szőlőlevél savanykás aromájától krúdygyulai magasságokig emelkedett!

A második bekezdésben ígért töltike receptjét nem feledem, de annak olyan hosszú és szerteágazó a története - az erdélyi gasztronómián túl - a görög, az arab és más levantei népek körében, hogy az egy másik írás témája marad.

   Az írás szerzője: Nelli