2018. sze 19.

A cica-lélek rejtelmei

írta: Régiségek blog
A cica-lélek rejtelmei

 

Cárminka, Puluka és a többiek

r__pa_1.jpg

Lányom megkért, hogy utazásuk alatt vigyázzak féltett kincseire, a cicáira, így erre az időre beköltöztem hozzájuk. A  hat cica ellátása, jólétének biztosítása, már többször volt a feladatom, nem is jelentett gondot. Ám mégis adódott néhány olyan eset a 10 nap során, amelyekkel régebben nem találkoztam, ezeket szeretném megosztani veletek.

 

Aki igazi macskabarát az tudja, ezek a mélyen érző állatok mennyire ragaszkodnak a gazdájukhoz. Ismertek engem is, el is fogadtak, de a gazdasszonyukat csak hiányolták... Az első nap, mikor odaköltöztem, elfelejtettem a papucsomat magammal vinni. Sebaj, majd ott találok egyet! Találtam is, a lányom piros fejű fapapucsát, amit rögtön fel is akartam próbálni. Próbálgattam, mikor észrevettem, hogy a "főcica", a vörös, hatalmas Cár (polgári nevén Cárminka) hosszúra nyújtott nyakkal figyeli, amint a papucsba igyekszem gyömöszölni a lábam. A gazdasszonya papucsába idegen behatoló! Skandalum! A papucs persze nem jött fel a lábamra, de a cicus nem szűnő figyelemmel kísérte próbálkozásaimat. Mintha... de tényleg mintha kárörvendést láttam volna a pofikáján! Visszaraktam a papucsot a helyére, Cár szerint ezzel helyreállt a világ rendje, otthagyott és lefeküdt szundikálni. Jó lett volna tudni, mit gondolt rólam!

 

A nagy hőségben a cicák általában az udvar hűvösebb részén heverésztek, lustálkodtak. Én a konyhaablakból figyeltem őket, mert elég mulatságos pózokban feküdtek. Egyszer csak egy általam nem ismert, nagyon szép tollazatú madár szállt le a fűre. Sárgás-drapp volt a tolla alapszíne, a szárnya és a farka vége fekete csíkos, és a fején viselt "punkos" bóbitája is csíkos volt. Nahát! Én azt hittem, a macsekok mélyen alszanak, nem törődnek a külvilággal.

 b__bos_banka.jpg

De a madár jöttére mind a fűre sereglett, és körülállták. Nem mentek közel hozzá, de mind a hat cica megnyújtotta a nyakát és meredten figyelte a betolakodót. A madár nem törődött velük, gangosan állt a füvön, a fejét jobbra-balra tekergette, mint aki a népszerűséget élvezi. Egyszer csak huss!, elrepült, a "bátor" cicák a madár helyére mentek és hosszú percekig szimatoltak a fűben. Semmit nem értettem, minden macska szeret madárra vadászni, ezek miért voltak ilyen mulyák?! Megkérdeztem a barátnőm férjét, szerinte ez milyen madár lehetett? Jót nevetett és azt mondta: búbosbanka, más néven büdösbanka! Hát ezt érezték ezek a cicák! Nem mulyák, nem bizony, okos cicák, akik utálták a banka szagát! Én voltam a buta, hogy nem ismertem fel a madarat!

 

Egy másik eset jó pár nappal később történt, szintén a Cár volt a főszereplő. Ébredés után, reggel engedtem be a cicasereget reggelizni, de Cár egyenesen a hálószobába vágtatott, felugrott az ágyra, és hatalmasat, fájdalmasat nyávogott. Kereste imádott gazdasszonyát, de nem találta az ágyban! Szerintem pont akkor lett elege ebből az egész "helyettesítésből", az ő kis cica-lelke nem bírta tovább a szeretett lény hiányát. Míg haza nem értek a lányomék, nem is játszott az udvaron kis barátjával, a szürke csíkos Pulukával. Nem gondolná az ember, mennyire érző lelkek az állatok. Sokan mondják, ahhoz ragaszkodnak aki enni ad nekik. Adhattam én nekik enni, szeretgettem, dajkáltam őket, el is fogadott mind a hat, de szeretni csak a gazdasszonyukat tudták.

 

Érdekes tapasztalataimat elmondtam a lányomnak is, mire ő teljesen elérzékenyülve így reagált: tudod anya, hiába, ők az én cicáim, nem kívánhatod, hogy téged ugyanúgy szeressenek! Pedig de... nagyon is kívántam volna! 

                                                           Saját felvételek

     Az írás szerzője: Brigitta

 

 

Szólj hozzá