Nyári emlékeim most is melengetnek

Unokám  siklóernyőzésen

Többször jártam már ebben az országban, de még soha nem csalódtam benne. A tájak változatossága, a szolgáltatások színvonala, a rendkívül kedvező ár, az emberek kedvessége, vidámsága, élet- és vendégszeretete a záloga, hogy felhőtlen napokat tölthessünk hazájukban.

Így volt ez Olüdenizben is, az Égei tenger partján lévő délnyugati üdülővároskában, ahová lányomék Angliából, mi pedig barátnőmmel itthonról érkeztünk fél nap eltéréssel. Nekünk még egy isztambuli átszállással is meg kellett bírkóznunk, mert nem volt közvetlen járatunk a Dalaman reptérre. Szerencsére minden simán zajlott, és a neten rendelt transzfert is könnyen megtaláltuk.  Középkorú sofőrünk elegáns egyenruhában, még kevesebb nyelvtudással, mint a mienk, de rendkívül udvariasan viselkedett. Mivel útközben 5 perc elfoglaltsága adódott, ásványvízzel és jégkrémmel honorálta türelmünket. Ez az első gesztus nagyon jó érzéssel töltötte el utazásban megfáradt lelkünket.

Szállásunk

A szállodában, ami több alacsony blokkból állt, elfoglaltuk kényelmes szobánkat. Reggel 5-kor izgatottan vártam családomat a recepción. Nagy volt az öröm, hogy épségben üdvözölhettük, és újra láthattuk egymást.

Szobáink elég közel voltak egymáshoz, néhány órás pihenésük után „erkélymessengert” váltottunk élőszóban.

Első utunk a 300 m-re lévő homokos tengerpartra vezetett. A nagy hullámok miatt barátnőmmel áztatóprogramra kapcsoltunk, de lányom és unokám bátran bemerészkedett. Vakmerőségük az egész héten lenyűgözött. Főleg a 15 éves fiú bizonyította újra, hogy semmit nem ad fel, tör előre a még oly veszélyes sziklákon is. Mi pedig izgultunk addig, amíg le nem ért közénk. Anyukája dícséretére váljon, hogy megteremtette számára a lehetőséget, hogy kipróbálhassa erejét, és fantasztikus kihívásoknak felelhetett meg, szinte „férfinek” érezhette magát. Tudjuk, hogy ez a fajta sikerélmény mennyire fontos egy kamasz fiúnak. Vezethetett motorcsónakot, quadozhatott, és ha egy évvel idősebb lenne, még raftingolhatott is volna lányommal együtt.  Kissé megnyugodtam, hogy ez a tervük egyelőre nem sikerült.

Unokám vakmerő kalandjai

Siklóernyőzéssel is feszegették a határaikat, meg az én idegzetemet. Ehhez képest már semmiségnek tűnt a Saklikent szurdok nagy kövein, vízben való előretörésük, majd másnap unokámnak egy tengerbe ömlő, 12 fokos forrás vizében való megmártózása.

https://www.youtube.com/watch?v=BpLIsjViNpk&feature=share&fbclid=IwAR2p50kKYcDmNr4Vur5m1f5AKFsX4QexqTBnJ9qhm-Bz008T0NHEB-7bu_U

Természetesen a fiatalok hatására mi is kiléptünk a komfortzónánkból barátnőmmel.  A hideg víz mosta köveken mi is hajmeresztő gyakorlatokkal, néha négykézláb haladtunk a csodába illő szurdokban. Értetlenül figyeltük, hogy apukák pár hónapos gyereket tartva vállalkoztak erre a boka- és nyaktörő útra.

"Néha négykézláb haladtunk a csodába illő szurdokban".

Régi vágyunk volt ennek a különleges természeti alkotásnak, valamint a közelben lévő lykiai sziklasíroknak a meglátogatása. Csodálom, hogy magyarokkal nem találkoztunk ezen az országrészen. Felfedezésre ajánlom mindenkinek.

A szurdokok napja nemcsak az ott csordogáló, máshol zubogó víz miatt volt „vizes” kirándulás. Nyitott dzsipekben utazva, az egyik benzinkútnál egy férfi váratlanul slaggal locsolt le bennünket. Akkor nem láttuk viccesnek, bár a nagy meleg miatt fürdőruhára húzott pólóruhákban utaztunk. Zsörtölődő régiségek módjára először szidtuk az utazássszervezőt, hogy nem tájékoztatott előre bennünket. Az első locsolás után döbbentünk rá, hogy az ott vásárolt vízipuskák nem csak a családtagok örömére szolgálnak, hanem mi is folyamatosan kapjuk az áldást a mellettünk elhaladó kocsikról. A fiatalság heve, illetve vize fokozatosan megenyhített bennünket, és telefonjainkat, kameráinkat fedezékbe téve sikongatva fogadtuk az özönvizet. A sofőr a zenés szórakozásunkról is gondoskodott a legjobb török és külföldi számokkal. Egy fiatal török lány táncra is perdült előttünk a zene ritmusára. Szinte visszafiatalodtunk, élveztük az életet. Nem törődtem már a dobhártyámba, fejemre, mindenemre zúdított hatalmas víztömeggel. Örömmel töltött el az is, hogy unokámnak nevetést csalhattam az arcára hangos sikolyaimmal.

Tengeri hajózás

A nevetés poénjainkat is végigkísérte: pl. barátnőm így szólt: - Napszúrást kaptam. – Én meg agyrázkódást – toldottam meg, amikor egy fagerendának nekimentem a nagy melegben. Szerencsére mindkét bejelentés kicsit eltúlzott volt. Más: a dzsipben előttem ülő hölgy virágos fejkendőjére egy méhecske telepedett. -Szerencsénkre a virágos mezőt keresi – mondtam. Ez lányom hahotáját váltotta ki. De az ő humora is színezte az együttlétünket: - Ott van két sirály - mondta ezt két fehér kalapra, melyeknek úszkáló tulajdonosaiból más nem látszott a tenger kékjén.

A hajókirándulások békés vizekre vittek bennünket, biztosítva a többszöri beúszást a hajóról, miközben az ebédünkről is gondoskodtak a szorgos férfikezek. A hal és csirke választékból mindig a csirkét választottam, amit kissé fűrészporszárazra grilleztek, de a vendéglátó szándék és igyekezet mindenképpen értékelhető volt. A saláta, no meg egy pohár sör, minden esetben megmentett a fulladástól. Hajóztunk folyón is, melynek neve egyezik a városéval, amit kettészel: a Dalyan, mely a Köycegiz tótól a Földközi tengerig szalad, a halakon kívül otthont adva kék rákoknak, vízi kígyóknak és édesvízi teknősöknek. Maga a dalyan szó azokat a hálókat jelenti, amelyeket a folyó és a tenger találkozásának deltájában feszítenek ki.

Sziklasírok

Folyami hajózásunkon csodálhattuk meg a bizánci korból származó sziklasírokat. A történelmi élmény után a hajó legénysége visszahozott bennünket a jelenbe, és a jellegzetes török zenékre sajátos táncot adott elő, melyhez  az idegenvezető és a fotós, majd a kapitány is csatlakozott a kormánykerék mögött. Minden alkalommal megtapasztalhattuk életszeretetüket, vidámságukat, ugyanakkor a korosztályunknak megadott tiszteletet, segítséget is, amikor szükséges volt rá.

A búcsúestet, egy naplementés hajózást vacsorával /és a már megszokott csirkemellel/ ajándékba kaptuk az utazási irodától. Életre szóló élmény marad kezdve a tajtékzó hullámokon a hajó hídjára való fellépéstől, a lassan lenyugvó nap látványáig, a retro zenék hangulatában unokám utolsó fejeséig a fedélzetről a naplementében, a legénységnek a parton gyújtott tábortüzéig, amit kisszékeken ülhettünk körül. A hajóról kiszűrődő zenére a fiatal szerelmesek összeölelkezve táncolhattak. Egy ifjú, élve az alkalom varázsával megkérte kedvese kezét a fellobbanó lángoknál. A legénység beavatottnak tűnt.

A kirándulás vége nagyon izgalmasra sikerült, mert majdnem a kikötőben rekedtünk azzal a tudattal, hogy 5 óra múlva a reptérre kell indulnunk. Hajónknak nem volt egy centi helye sem a kikötő hajói közt. A tőlünk balra lévő hajón már teremtett lélek sem volt, a jobboldali legénysége viszont azonnal a segítségünkre sietett. Most sem értem, hogyan tolták el közösen a mi matrózainkkal a két hajót egymástól olyan távolságra, hogy éppen beférjünk, és a hidat le tudják ereszteni, amiről újra nagy bravúrral, és a kapitány erős karjának köszönhetően sikerült leugranunk a szél által felkorbácsolt parti hullámokba.

https://www.youtube.com/watch?v=A7rjKYF4eAg&feature=share&fbclid=IwAR2FeB0MBSCBx3eGb-trZYzUT81klWO2tTgJ-OESyTt4mhUtZROs2gah0Lg

Éjjel 11-kor értünk a szállodánkba, és nem csak a tengertől, de a családomtól is el kellett búcsúznom, ami sokkal fájóbb volt.

         Saját felvételek

         Elena