Télvégi kiskerti híradó

Olyan facebookos „hűha” kifejezés ülhetett arcomra november közepén, amikor  kiskerti ibolyám félálmában eltévelyedve felöltötte kékes lila ruhácskáját. Hetek teltével tavaszt érző virágom úgy, ahogy volt, színes virágában álomra hajtotta fejét a hótakaró alá bújva.

December, január hónapokat elhagyván, a februári hatvankilencedik születésem napját követően,  hetvenkedős léptekkel a kiskertemben találtam magam. Apropóját egy ismerősöm facebookos fényképe adta, amelyen az udvarán kinyílt hóvirágokat posztolt. Írnám, hogy, mint akit darázs csípett meg (de még szunyókálnak azok is),  a tavasz íze érintett meg olyannyira, hogy felpattantam a székemből hóvirág-ügyben szétnézni udvarom területén. Birtokjáró utam sikeresen végződött, mert ha elbújva is, megtaláltam a fehér ruhás tavasz hírnökeimet.

Elkapott a tavaszbizsergető munkakedv. Reumás porcikáim életerősen (nyikorgás nélkül, kicsi fájást sem éreztetve) sürögtek-forogtak az udvaron, és lelkesen, örömmel fedeztem fel immár a  hó  elolvadását követően a zöldellő petrezselymet. Az évek óta, mindenféle próbálkozás ellenére szinte ki sem kelt petrezselyem magok november végi, utolsó vetési kísérletem után, most így tél vége felé, bújtak elő fehér dunyhájuk alól.

Oly szárnyakat kaptam a látványtól, hogy azonnal arra gondoltam, nem „sanyargatom”  tovább a karácsonyra vett, földlabdás fenyőfát. Karácsonyi díszében „szolgálatát” teljesítve  hűvös szobában vár jobb sorsára. És most  kiültetem. A gondolatot tett követte, bátorítva magamat, hogy az időjósok sem jeleznek már hosszú, hideg téli napokat, inkább a korai tavasz megérkezését sejtetik.

Talán már a télvégé és a tavasz közeledtét jelzi, hogy csukott ablaknál már többször behallatszott az ereszen üldögélő galamb turbékolása. Súg-búg magában, párt hívogatva.  Még téli hónapunk, február közepe felé járunk ugyan, jó pár hetet várnunk kell az igazi kikeletre, de itt-ott már megmutatja  magát az újra éledni készülő természet. 

                         Izzy