Szalmacsutak, petróleumlámpa, gémeskút

Civilizált világunkban kevésbé ismertek ezek a kifejezések. Most elődeink életéből elevenítek meg néhány dolgot, amit mai szóval újrahasznosításnak, energia- és víz takarékosságnak nevezhetnénk.

Azzal  tisztába vagyunk, hogy egyetlen Földünk levegője, vizeink tisztasága, valamint az energiát szolgáltató atomreaktoraink és áram ellátóink nem csak megkönnyítik életünket, de veszélyt is hordoznak magukban.

Amiket ma  energia- és víz takarékosságnak nevezhetnénk, az az elmúlt századokban megszokott mindennapi tevékenységnek számított. Ide tartozott még az „idő” értéke, annak takarékos beosztása is. Mindez csupán a falvak népeinek életében volt megvalósítható.

Lássuk az idő-takarékosságra vonatkozókat. Elődeink úgy osztották be a mindennapi munkájukat, hogy a nappal a munkavégzésre való, az éjszaka pedig a pihenésre. Ehhez fűződik az a mondás, hogy : „a falusi ember a tyúkokkal kél és fekszik”  Ugyanis a gyertya és petróleum lámpa kevés fényénél nem világíthattak huzamosabb ideig, mert a gyertya leégett, a petróleumlámpa üvege pedig hosszas égés után be-kormozódott, el kellett fújják azt.

Hadd meséljek el erről egy megtörtént esetet. Az eladó lány anyja megsokallta az utcaajtóban való udvarlást, ami egy gyertya fénye mellett folyt. Azzal ösztönözte a határozatlan férj-jelöltet a döntésre, hogy megkérdezte: „Meddig akarjátok még, hogy értetek égessem a  gyertyát?”

A reggeli koránkelés így természetes volt. Első dolog volt az állatok, növények vízzel való ellátása a gémeskút vizéből. A család csak utánuk következett. Tisztálkodáshoz, főzéshez, mosáshoz is a falu ártézi kutjából hordták a vizet, reggel korán, az arra készített, kívülről festett kannákban.

Forrás: Fortepan 

Az edények mosogató vizét a sertések moslékjának hígítására használták, az öblitő levet már a növények, és ágyások közötti utak kapták, de akár locsolásra is alkalmasak voltak.

A gémeskút mélyen fekvő, hideg vize alkalmas volt az élelmek tárolására is megfelelő edényekben, a kút vedrében elhelyezve, lekötve. Nyáron a dinnyék egészben fürdőztek a kútban, fenn maradva a felszínen, csak a fogyasztáshoz szükséges lehűtött dinnyéket halászták ki a vízből és jól lehűlve fogyaszthatták. Ugyanis hűtő sem volt, ami áram nélkül felesleges is lett volna.

Egyszóval a falusi ember mindent tudott hasznosítani. Nem volt szemétszállítás, de volt komposztálás, azaz a kert végében ásott nagy, fedett gödör, ahol a hulladékok tavaszig megértek, utána a kertek talajában elősegítették a növények fejlődését. Csatorna sem volt, csak a vízelvezető árok. A kertekben megtermelt zöldségek, gyümölcsök, valamint az udvar szárnyasai és a nevelt sertések képezték a család élelmét. A kenyeret is maguk dagasztották, sütötték a kemencékben.

Kenyérsütés a nyári konyhában

Sorolhatnám még az energiatakarékos, újrahasznosító cselekedeteket, ám helyette egy történettel szolgálok, ami egy kis család vendégfogadásával kapcsolatos.

A  rokon igen messziről, az óceán túloldaláról érkezett, kissé a vártnál előbb. Így aztán felgyorsult az ebédkészítés minden fázisa. Nyár volt és a nyárikonyhában megépített „földbe-rakott sparhet” volt a főszereplő, hogy a többi helyiségben hűsölni lehessen.

Gyors tüzelőre volt szükség a nagy vasfazékban forralt vízhez, ami a baromfi kopasztásához szükségeltetett. Így a kis baromfi egyből megszabadult tollazatától és szép tisztán, sárgás bőrrel díszeleghetett. A boncolás, különválogatás, befűszerezés után lassú tűznél főhetett az apró részekkel a leves, a hús rántásához viszont nagyobb erősségű tüzelő volt szükséges. Itt lépett porondra az egyik családtag ténykedése által a szalma-csutka és az erősebb energiát adó kóró-csokány, mely főleg a napraforgó gyökeréből származott.

 Ez a folyamat nagyon is a megszokott módon mehetett volna a végkifejletig. Igen ám, de közben megérkeztek a vendégek, kiket illő módon fogadni kellett, miközben az ebéd még nem teremtődött elő. A vendég hölgy egyből segítőkészen kérte az engedélyt, hogy részt vehessen ebben a folyamatban. A ház úrnője kegyesen megengedte neki ezt a feladatot. Így aztán a vendég adagolta a kóró-csokányt a sparhet szájába. A kis konyha hangos lett a nevetéstől, ami becsalogatta a férjem-uram vendéget is, aki látta feleségét kis széken ülve, egyik kezében szalma-csutkát, a másikban kóró-csokányt tartva. Előkapva fényképezőgépét, megörökítette ezt a soha nem látott, humoros epizódot.

Forrás: Fortepan

Sokáig kedves emlék maradt számukra ez az ebéd, amit igazi jó étvággyal fogyasztottak el a jó házi, vörös bor kíséretében.

Hiába, a falusi, friss ételek egészen másak, melyeknek íze felejthetetlenné válik, hosszú időn át érezve azt, nosztalgiával gondolva a szíves vendéglátásra.

Talán most is ezt emlegetik civilizált otthonukban, mosolyogva emlékezve a szalma-csutak és kóró-csokány energia-pótló fűtésre.

     Zsazsa