Nekünk szinte semmiség, a rászorulónak esély az életre.

Jó néhány évvel ezelőtt olvastam először a kupakgyűjtés hasznosságáról. Akkoriban még kevésbé járatos netezőként  nem néztem utána, nem kattintgattam más oldalakra bővebb ismeretek szerzésére. A cikk elolvasása után hittem is, meg nem is,  hogy apró kupakokból  többszázezer forint lehet, és léptem is tovább.

A témához akkor kerültem közelebb, amikor kis falunk boltjában megláttam egy nagy papírdobozt, amiben színes kupakok sokasága takarta el a doboz alját. Tudtam már a kupakgyűjtésről, mint olyanról, de, hogy ez hogyan is működik a valóságban, arról nem igazán. Egy környezetünkben élő, név szerint említett kisgyermek gyógykezelésének költségeire indult ez a gyűjtés. Most már a személyes érintettség arra sarkallt, hogy  kicsit jobban utánanézzek  ismereteim bővítésére. A boltosunk elmondására alapozva és kattintgatva a neten fellelhető oldalakra már közelebb kerültem a kupakgyűjtés folyamatához.  Megtudtam, hogy az összegyűjtött kupakok műanyagfeldolgozó üzemekbe kerülnek. Átmosás után a kupakokat ledarálják és új műanyag tárgyak készülnek belőlük.

Elképedve vettem tudomásul, hogy mennyi kitartás, és főleg mekkora mennyiség kell a kicsi kupakokból, mire abból sok tízezer, vagy százezer forint lesz, ami  érdemben segíteni tud egy kezelésre szoruló emberen, emberpalántán. Megértettem a fontosságát és célját. Igen ám, de mi annyira ritkán fogyasztunk üdítőital féleséget, hogy abból még éves szinten sem lesz pár darabnál több, elmélkedtem magamban. Legközelebbi boltban jártamkor tűnt  szemembe, hogy, hoppá, nemcsak üdítőitalok kupakjai hevernek a gyűjtődobozban. Rákérdeztem és a válaszból kiderült, mindenféle műanyag kupakot hozhatunk.

Igazából a kezdetek óta bennem élt a segíteni akarás, felvillannyozódva lépkedtem hazafelé. Sorra is vettem az itthon található „kupak-készletemet”, és meglepődve szemléltem,  és ért a felismerés, hogy lesz ebből elvitelre való mennyiség.  Lett is. Egy-két hónap szorgos gyűjtögetése után egy jó nylon zacskónyi  kupakkal a táskámban  indultam bevásárlóhelyemre. Az első ilyen utamat még sok-sok hasonló követte, annyi változással, hogy  távolabb élő nagyfiamék is hazajöttükkor az itthoni ”gyűjtőhelyet” töltögették fel az általuk hozottakkal, én meg vittem tovább az enyémekkel. Úgy három év múlva a doboz eltűnt a boltból, valamilyen ok folytán megszűnt a begyűjtés. Nem hagytam abba a kupakok gyűjtését, mert tudom és értem szükségességét, úgy gondoltam, hadd gyűljenek, hátha valakinek majd egyszer átadhatom, segíthetek rajta ezzel. Az a legkevesebb, hogy azzal a mozdulattal, amivel a kukába dobnám, egy dobozkába vagy nylonba rakom. Segít  valakinek akinek szüksége van rá, és újra is hasznosul. Az újrahasznosításnak környezetvédelmi szempontból is óriási haszna van, hiszen tudjuk, hogy a műanyag többszáz év alatt bomlik le, ha hulladék lesz belőle és a talajba kerül. 

A doboz oldalán látható annak a kislánynak a képe, akinek gyűjtenek.

Egyszóval, bő féléves gyűjteményem várakozott már itthon, amikoris valamelyik este egy facebook ismerősöm bejegyzését láttam meg. Ismerőseinek mondott köszönetet a kupakgyűjtésért. Azonnal privát chatben kérdeztem rá, hogy aktuális-e a dolog még, mert nekem is van. Aktuális  a dolog,  írta, és megbeszéltük az eljuttatásának módját, egy kicsi lány kezelésére, műtétjére. Nagyon megörültek felajánlásomnak, nagyon megköszönték. Tudom, az általam gyűjtött mennyiség kicsi töredéke a szükségesnek, de  a mondás, hogy sok kicsi, sokra megy, itt nagyon is érvényesül. Ahogy a netes infókon keresztül tudom,  1 kilóért 40-70 Forintot adnak  átvevőhelytől függően. Jelen esetben 40 Forintot.  Gondoljunk csak bele, mennyi, mennyi kupak kell, hogy összejöjjön arra a kezelésre, avagy műtétre.  Nekünk szinte semmiség összegyűjteni, a rászorulónak esély az életre.

Gyógyulj meg kicsi lány!

A fényképek Tomózer Anna gyűjtése során készültek.

                           Izzy