Szerénységre, a felnőttek tiszteletére neveltek
Szigorúan neveltek, mégis boldog gyermekkorom volt - 2. rész
Sokat kirándultunk, főleg a budai hegyekben és a Börzsönyben, az 50-es évek végétől pedig minden nyáron Balatonföldváron vagy annak közelében töltöttünk egy-két hetet. Egy kétszemélyes, viharvert katonai sátorban aludtunk öten, reggelre valaki mindig a sátoron kívül ébredt, annyira kevés volt a hely. Természetesen vonattal, hátizsákokkal megpakolva utaztunk oda, a kertből vittük a zöldséget, gyümölcsöt, sőt apánk még a nyaralás közben is hazaugrott egyszer-egyszer és hozta az utánpótlást a kertből. Mégis ez volt a nyár fénypontja! Ilyenkor – de csak ilyenkor – jutott sült halra, kakaóra és téliszalámira is. Nagyszerű emlékeim vannak ezekről a nyarakról.
Már akkor is rengeteget olvastam. Sokoldalú, minden újdonságra nyitott apám ellátott könyvtári könyvekkel, megtanított rejtvényt és rébuszokat fejteni, segített a tanulásban. Az olvasás szeretetét és a család iránti felelősségérzetet a szülői házban oltották belém. Önzetlenségre, szerénységre, tapintatosságra, a felnőttek feltétlen tiszteletére, munkára neveltek bennünket. A házimunkában kötelességünk volt korunkhoz és erőnkhöz mérten részt venni. Már olyan nyolc-tízéves korunktól bennünket küldtek a boltba kenyérért, tejért, apróbb bevásárlások megejtésére. Hányszor álltunk órákig sorba a bolt előtt, mert a kenyeres vagy tejes kocsi (lovaskocsi) nem érkezett meg! Vagy a hentesnél, húsért.
A nyári szezonban a legfontosabb dolgunk a locsolás volt. Apánk vagy anyánk húzta a kútból a vizet, és öntötte szét a locsolókannákba, vödrökbe, amikből aztán mi öntöztük a veteményest, a virágokat. A meggy-, barack-, alma-, körte-, szilva- és szőlőszedésből is aktívan kivettük a részünket. Tavasszal és ősszel ástunk, gereblyéztünk, ültettünk, vetettünk. Mi lányok a főzés-előkészítésben és sütésben is sokat segédkeztünk, kb. 12 éves korom óta tudok pl. kézzel habot verni, palacsintát sütni. No és a takarításból, vasalásból is kijutott, sőt én pl. sokat segítettem anyámnak a varrásnál, szegélyeket eltisztázni (nem volt cikk-cakk varrógép!), öveket kifordítani, ruhák alját felvarrni.
Egyik nagymamámmal néhány nyáron kalászolni jártunk aratás után. Ez azt jelentette, hogy hajnali 4–5 órakor, zsákokkal felszerelkezve elindultunk a határba, ahol már learatták a gabonát. A kombájn után sok elhullajtott kalász, sőt lábon álló búza is maradt, ezeket szedegettük össze. Teli zsákokkal mentünk haza egy-egy ilyen akció után, elképzelhető, mennyit kellett hajolgatni ekkora zsákmányért. Otthon aztán kicsépeltük, kiszeleltettük a búzát, így gyarapítottuk az állatok takarmányát.
Egy érdekesség – nálunk nem létezett olyan, hogy szemét. Ami éghető hulladék volt, azt eltüzeltük – egyszerű tűzhelyen főztek anyámék, hol volt még a gáz! A műanyagot sem ismertük, a palackok üvegből készültek, amiket vissza lehetett váltani, vagy a befőzésnél felhasználtuk őket. Konzerveket nem vásároltunk, az ételmaradékot pedig megetettük az állatokkal.
Mindig voltak háziállataink – kutya, macskák, disznó, tyúkok, néha kacsák, libák, sőt nyulak is. Ezek etetésében is részt vettünk, sokszor szedtük nekik a zöldet, a gazt, morzsoltuk, daráltuk a kukoricát, cseréltük az ivóvizüket. A disznót karácsony előtt vágtuk le. Szerettem a disznóvágást is, csak a malac leölését nem néztem végig, de a perzselést, bontást már igen. Érdekes volt látni, hogy lesz egy állatból hurka, kolbász, sonka, disznósajt, szalonna, töpörtyű. Ilyenkor hagymás sült vér volt a reggeli.
Nemcsak a családban, az iskolában is nagy szigorúság uralkodott. Nem volt ritka a testi fenyítés sem. Ha csúnyán írtunk, körmöst kaptunk, vagyis egy fa vonalzóval jól ráhúztak az ujjaink hegyére. Volt részem belőle, mivel sose volt szép a kézírásom. Aki pedig rosszul viselkedett, az bizony pofont is kapott, vagy a fejére húztak a vonalzóval. Ettől függetlenül szerettem iskolába járni.
Még sorolhatnám az emlékeket. A gyermekkorom végtelenül hosszúnak tűnik így visszatekintve, egy napba ezerféle dolog belefért. Mióta felnőttem, főleg, amióta gyerekeim vannak, sokkal gyorsabban múlik az idő, most, öregkoromra pedig csak úgy száguld egyik év a másik után.
Első kép forrása: Fortepan
Miranda
Anna blogozin 2019.05.20. 13:42:43