Először hatottak rám a természet csodái

Az első gyermektáborom az 1960-as évek elején igen kezdetleges körülmények között működött. Ahol a Bihari Havasok vonulata olyan íveket láttat, amilyeneket Feszty Árpád ópusztaszeri körképén tökéletesen ábrázol, ott éltem át gyermekkorom első, igazi, nyári táborozásának minden csodás mozzanatát.

Amit a gyermek elsőként tapasztal, átél, olyan élesen vésődik be emlékezetébe, hogy sok év után is élethűen képes felidézni. Táborozásunk helye Románia területén van, a Nyugati Kárpátok közelében levő Sólyom völgye, Flóra rét.  Boga és Padis mára már kiépült nyaralóhely központjai, ahol a csodálatos természet közös nevezőre hoz román, magyar és más nemzetiségű embereket.

Árpád, a magyar lakta kis falunk, nevét Árpád fejedelmünktől kapta, Arany János  Nagyszalontájától 10 kilométerre található. Úgy tudjuk, hogy Árpád fejedelem fehér lovon a hegyekből levonulva nagy-szarvú ökreivel, sátorral bevont kocsikkal egy ideig e helyen időzött, amit az ásatások tárgyai bizonyítanak. A jelenetet megcsodálhatjuk  a Feszty körképen  is.

Feszty körkép részlete       Forrás: Oceansbridge

 A színtiszta magyar falucska lakói, igy a gyerekek sem ismerték a román államnyelvet, hiába volt kötelező és tanulták is az iskolában, ám kamatoztatni azt nem volt lehetőségük.  Bár a nevelők, tanítók igyekeztek  úgy maguk, mint a reájuk bízott gyermekek nyelvtudását fejleszteni, az csak részben volt sikeres. A tábor előzetes tájékozódás után egy teljesen román község iskolai termeiben kapott helyet, ahol a napi étkezéshez szükséges egyszeri főtt étel elkészülhetett.

Az odautazás nem volt mentes a nehézségektől. Távoli állomások vonattal, töltés nélküli kocsiutak, csomagjaink cipelése  nekünk gyermekeknek is nagy feladat volt. De nem hátráltunk meg, főleg amikor közel kerültünk a még soha nem látott dombok, hegyek látványához. Nevelőink egy árnyas helyen „pihenj-t” vezényeltek és egyikük elindult a román Bagye Ioan bácsi keresésére, aki ígéretet tett, hogy az állomásnál ökrös szekérrel várni fogja a csapatot. Kis idő elteltével feltűnt a fogat, nevelőnkkel a bakon, kezében ostorral, amit derűsen csattogtatott a két lomha ökör fölött, amelyek egyáltalán nem ijedtek meg ettől, de még lépteiket sem fogták gyorsabbra tőle. A látvány annyira humoros volt, hogy eltűnt a fáradságunk, helyét a jókedv, kacagás, öröm-ujjongás vette át. Ilyen körülmények között tettük meg a 8 kilométeres távolságot, csomagjaink a szekér derekában utazva, könnyedén érkeztünk szállásunkhoz. Ott aztán Bagye Ioane ajtót nyitott, bemutatta a két üres osztálytermet, valamint az udvaron felhalmozott szénaboglyákat, amiből mi alakítottuk ki éjszakai fekhelyünket. Fél óra sem telt el, s máris otthon érezhettük magunkat  ágyaink közelségében. A másik osztályterem a fiúk számára ugyancsak tanáruk útmutatása alapján rendeződött el. Tanító néninknek, aki velünk egy  teremben élvezhette a tábor nyújtotta előnyöket, igyekeztünk, csak úgy szeretetből több szénát gyűjteni, mint magunknak.

Esteli megbeszélés után másnap aztán elkezdődött az igazi tábori élet. Reggel 6-kor volt ébresztő. A rekedt kürt és egy ökör szarv fúvása által rögtönzött hangzavar közepette a kacagástól könnyezve fogadtuk e csodás zenei élményt. Következett a reggeli torna, minek utána a patak vizében való mosdás, fogmosás is megtörténhetett. Ekkorra a szolgálatos konyhások elkészítették a reggelinket, egy karéj megkent kenyeret és egy csésze tejet. A tej fajtája változott, attól függően, hogy mit lehetett beszerezni a falu lakóitól, hol bivalytej, hol tehén, vagy éppen kecsketej állt rendelkezésünkre. Kifogás, azaz nyafogás nem volt.

Első nap uzsonnával felszerelve végre elindulhattunk a hegyek vonzásában nevelőnkkel a fákon megjelölt színes jelzések nyomában egészen az első hegytetőig, sziklás bércig. Az útbaeső kis csörgedező patak megállított bennünket, hideg vize felüdített a benne való mezitlábos járkálás közepette. A kis színes kavicsok látványa is elbűvölt bennünket, amit nevelőnk megtiltott zsebünkbe rakni, hogy ne cipekedjünk, annak gyűjtésére is lesz még időnk. Bizony nem volt könnyű dolgunk a felfele kaptatásban, a hozzá nem szokott izmaink, bármilyen rugalmasok voltak is, időközben pihenést igényeltek. A balesetveszélyes helyzeteknél vezetőnk óvatosságra intett. Így értünk fel első nap a sziklás hegycsúcsra, ahol kis fellegecskék, időközben rajtunk átvonulva, mintha bepermeteztek volna bennünket, majd tovatűntek. A szél kellemesen lengedezett, megvédett a meleg napsugaraktól. Mintha a mennyekben jártunk volna, olyan érzéseink voltak. Itt fogyasztottuk el a magunkkal hozott kis elemózsiánkat és körbe tekintve magunkban elraktároztuk mindazt, amit láthattunk. Csodálatos élmény volt. Lesz mivel dicsekednünk az otthoniaknak, fordult meg gondolatomban.

A lefele út sokkal nehezebbnek bizonyult, így többször vezényelt megállást nevelőnk. Ilyenkor felhívta figyelmünket az erdő fáira, a fenyőtől a tölgyön át az ismert akácig, azok törzsén megtelepedett zöld mohás részre, ami a tájékozódásban segít az erdőben járóknak, majd a völgyek növényzete következett a mohás részekkel és gyönyörű páfrányosokkal. Lentebb málnabokrokat és szedret is találtunk, melyből falatozni lehetett. A madárkák szintén sokféleséget mutattak, a harkálytól a kis apró fű-evő madárkákig  A szirt közelében egy sasfészket is megpillanthattunk, ahova ember nem férhetett a járhatatlan út miatt.

Első napunk fáradságos volt ugyan, ám annál értékesebb látványokban.  Szálláshelyünkre megérkezve éhesen leülhettünk a kecskelábú asztalon megterített vacsorához, amit a konyhaszolgálatra kiválasztott gyerekek nehézségek árán teremtettek elő, de ízletes étellel vártak bennünket. Ott nem volt meghagyott kenyérhéj, eldobott kenyér darabkák, vagy tányéron maradt étel, ugyanúgy a reggelinél kapott csészék is mind kiürültek, tartalmuk bármilyen tejjel volt megtöltve. Egyszóval, nem volt sikk a kényeskedés.

Az utána következő napok  a programokkal még élvezetesebbek lettek. Elmúlt az izomláz, egyre inkább erősödtek azok az ízületek, lábacskák. A kis patak tisztán tartott, felüdített bennünket mindannyiszor. A kürt hangja is kedvessé, megszokottá vált, a korai kelés sem okozott már gondot. Egyre összehangoltabban, hangosabban szólt a pattogó ritmusú énekszó:

A dob, a síp, a trombita is mind velünk dalol 

Szárnyaljon vidám dalunk az árnyas fák alól

Csak szálljon, zengjen énekünk a völgyön, bércen át!

És szállt, zengett, néha visszhangzott is.  Minden nap egy újabb csodát hozott számukra. Ez az első gyermektábor azért is felejthetetlen számomra, mert nemcsak a természet csodái hatottak reám hatványozottan, de itt kaptam elsőként ízelítőt a későbbi nagybetűs élet kihívásainak legyőzéséhez is.

                                            Képek forrása: Fortepan

   Zsazsa