Hogyan tovább?

Kép forrása: Flickr

Most, amikor egy hét és vége az iskolások arany-szabadságának, az előrelátó szülők és gyermekeik gondoskodnak a jövő iskolai évben szükséges dolgokról. A kis elsősök talán félve, mások viszont izgalommal teli, még komolyabb feladatokkal néznek szembe. Egyre érettebben gondolkodva, testben és lélekben megerősödve várják a kihívásokat.

Azok a tanulók, kik édesanyjuk szoknyája mellől veszik számításba helyzetüket, számbaveszik  a beszerzendőket, legyen az könyv, füzet, vagy éppen ruha, cipellő, ők még csak ilyen igényeknek adnak hangot. A szülők nagy többsége tudatosan eleget is tesz ezen igényeknek. A gyermek mindezt elfogadja, tudván, hogy az ő dolga csak a tanulás.

Kép forrása: Pixabay

Igen ám, de a kis tanulókból az évek során nagy diákok lesznek, és a középiskola végén egy érett gyerek néz szembe szüleivel, valamint az újabb kihívásokkal. Ha addig zökkenőmentesen végbement a leérettségizett fiatal testi-szellemi fejlődése, ennél a pontnál már az életre való nevelés is szerepet kap. Nem biztos, hogy a kitűzött cél tovább lépve egyből elérhető. Gyakran kényszerpályára kerül, ha el akarja érni  a tudatosan választott célpontot.

Talán ez az egyik legnehezebb életszakasz. Itt lép be a nagybetűs élet saját pedagógiai módszerével. Van olyan  19-20 éves fiatal, aki nem retten vissza a fizikai munkától sem, amit addig a szülői gondoskodás folytán nem ismerhetett meg. Vannak közöttük, kik élvezettel végeznek olyan munkát is, ami mások szerint „alantas” megnevezést birtokol. Mások pedig a könnyűnek mondható, tiszta környezetben történő munkavégzésben is kifogásokat találnak.

Hiába. Nem vagyunk egyformák. Hogy környezetemből kiragadva egy példával éljek, ismertetem Pisti és Zita, frissen érettségizett fiatalok próbálkozásait. Sikeres érettségi után, mindketten orvosi pályára készültek, de a felvételi pontszámuk  nem érte el a szükségeset, így nem kezdhették el a felsőfokú egyetemi évüket. Pisti külföldi munkavállaláson törte a fejét, Zita itthon állást vállalva úgy döntött, hogy mivel szüleinél ellátást kap, a megdolgozott pénzt összegyűjti. Pisti próbálkozása nem vált be, mert keresetét az utazások, a külföldi élet szükségletei felemésztették, nem beszélve arról a hiányról, amit az egymáshoz fűződő érzelem váltott ki. Így aztán Pisti is hazakerült. A szülők rájuk hagyták a döntés jogát, mondván egymás között: ”Mit is várhatunk tőlük? Egyik 19, a másik egy híján 20”.  A fiatalok döntése: egy évet eltöltenek munkával és tanulással, közben összeházasodnak, még jobban felkészülnek a felvételire, - és ha sikerül bejutniuk, akkor  mint ifjú házasok, kollégiumi ellátást is igényelhetnek az egyetemtől.

Hogy csupán egy emberöltő alatt mi minden változott környezetünkben, valamint a fiatalok gondolkodásmódjában - az csodálatos!

A nagyszülők igazat adnak az unokáknak, mondván: „Ha ma lennénk  fiatalok, mi is ezt tennénk.”

Sajnos, mi már többször húszat számlálhatunk a homokórán,  úgy mondhatnánk, hogy „Egyik 4x20, a másik egy híján 80”.

     Zsazsa