Csíkot fogtunk, szénában hemperegtünk

kép forrása: Fortepan

Az 50-es években, amíg élt anyai nagyapám, nyaranta két vagy három alkalommal náluk, Kocséron töltöttem pár hetet.

Kocsér egy poros, csendes, Isten háta mögötti kis alföldi falu volt. De ezek a nyaralások  felejthetetlen élményeket nyújtottak, amikre máig emlékszem. A háziaknak, akiktől nagyszüleim a lakást bérelték, volt két fia, Laci és Öcsi, velük  meg a szomszéd  gyerekekkel bandáztunk.

suszter         forrás: Fortepan

Nagyszüleim tipikus parasztházban laktak, egyik szoba a másikból nyílott. Amikor beléptünk a házba, az első helyiség nagypapám suszterműhelye volt, illetve amolyan nappali-féle, ahol a látogatók leülhettek. Bőrszag, csirizszag, kaptafák, kalapácsok, szögek, bőrök, dikicsek – ilyenekre emlékszem. Nagyapám ül egy alacsony sámlin, előtte egy kaptafán cipő, szájában apró faszegek, amelyeket sorban, akkurátusan belever a cipőbe...

A második helyiség volt a konyha, amiben egy igazi kemence állt, nagymamám nagy, kerek, fekete kenyereket sütött benne. Az ebédlőasztal mellett pedig egy hosszú, támlás pad.

A legbelső, harmadik helyiség volt az utcára néző hálószoba, amibe csak aludni tértünk, nappal nem használtuk.

szekér gyerekekkel       forrás: Fortepan

Ebben a házban és kertben ezerféle izgalmas dolog volt. Például padlás, ahol gabonát, szárított füveket és gyümölcsöt tároltak. Iszonyúan jó illat uralkodott ott. Emlékszem, nem nagyon szerették a felnőttek, ha felmentünk oda, ezért titokban lopakodtunk fel és beletemetkeztünk  a maghegyekbe, bújócskáztunk a tökök, ládák, korsók között. A kertben igazi gémeskút állt, és volt egy dohos szagú, hideg pince is, oda is le-lemerészkedtünk, csak az izgalom kedvéért, mert amúgy nem nagyon volt ott mit csinálni.

csorda a faluban              forrás: Fortepan

Nagymamáék tehenet is tartottak. Reggel kiengedték a kapun, és az állat szépen leballagott a kis zsákutcán a főutcáig, ahol a csorda vonult.  A környező utcácskákból egyre újabb és újabb jószágok csatlakoztak hozzá, s kimentek a legelőre. Este a csordás visszahajtotta őket a főutcára, s mindegyik tehén tudta magától, melyik utcán kell befordulnia, melyik kapun kell betérnie. Ha véletlenül elfejtettük előre kinyitni a kaput, tehénkénk megállt előtte és addig bőgött, amíg valaki ki nem szaladt beengedni. Akkor bemasírozott az istállóba, és kezdődhetett a fejés. De sokszor néztem végig! Hallgattam, ahogy sercegnek a tejpatakocskák a sajtárban, éreztem a frissen fejt tej illatát, amiből mindig kaptam is azon mód egy bögrével.

szérűskert                    forrás: Fortepan

A házzal szomszédos telek egy szérűskert volt, ahol boglyákban állt a széna. Néha oda is bemehettünk, s egy speciális szénahúzó horoggal húzgáltuk ki a szénát a jószágnak. Persze ilyenkor fel is másztunk a boglyákra, barlangot csináltunk bennük, hemperegtünk a szénában, szóval jókat játszottunk.

disznóvágás Kocséron                 saját kép

A háziak kiskacsákat is neveltek. Ezeket sokszor ki kellett hajtani egy rétre, ahol csipegethették a sok zöldet, meg úszkálhattak egy tavacskának kinevezett pocsolyában. Amíg a kacsák legelésztek, mi kosárral csíkot fogtunk (csíkásztunk) a tavacskában. A csík egy halféle, hasonlít az angolnára vagy egy kis kígyóra. Jóízű a húsa, de nagyon szívós állat.

kacsaúsztató                     forrás: Fortepan

Laci bácsi, a házigazda kovács volt. Műhelye ugyanabban a kis sikátorban állt, a főutca sarkán. Számtalanszor elnéztük, ahogy áll az üllő mellett és kalapácsával formázza a tűzből kirántott, izzó vasdarabot, amiből néha patkó lett, aztán ezt a patkót egy vödör vízben lehűtve, gyorsan, szakavatott mozdulatokkal felveri egy ló patájára. Sokszor megengedte, hogy működtessük a fújtatót (ez egy nagy bőrzsákféle, amit egy karral kellett pumpálni, és a kitóduló levegővel a tüzet lehetett éleszteni). A kovácsműhely udvarán álltak a javítandó szekerek. Persze hogy állandóan ezeken lovagoltunk, elképzeltük, hogy hintón ülünk és hajtjuk a paripákat.

kovácsműhely      forrás: Fortepan

Nagypapám halála után már csak ritkán jártunk Kocsérra. Később nagymamám felköltözött hozzánk, Pest mellé, s ezek a látogatások végleg megszűntek.

    Miranda