A megkoronázott kiskirály világhatalomra tett szert

Mozgásterem helyszíne a függőfolyosó

Ez a mikroszkopikus lény bombaként robbant és sarkából fordította ki megszokott kis életünket. Ijedten, sajnálattal figyeltük hatalmi törekvéseit Kínában, legelőször Vuhan városban, Hupej tartományban. De mint a távol-keleti háborúkkal, ezzel is úgy voltunk, /voltam/, hogy messze van tőlünk,/tőlem/ és hamis optimizmussal reméltük, hogy megállítják Kína határainál ezt a kis „szemetet”. Mongólia és Oroszország ezt meg is próbálta időben. Január végén lezárta a határait. Arányaiban kevesebb is lett a fertőzés. Most, áprilisban pedig már mindnyájunkat fenyeget a járvány.

Mára kiderült, hogy sokkal szigorúbb intézkedésekre volt szükség. Mi, egyszerű kisemberek tudatlanul, az események után kullogva próbáljuk felfogni a koronavírus természetét, de hiszen a szakemberek is most tanulják.  

Így adódhatott, hogy február elején naívan és bizakodón repülőjegyet vettem lányomékhoz Londonba a húsvéti szünetre. Barátnőim már akkor is vakmerőnek tartottak, de hajtott a vágy, hogy ritkán látott családom közelében lehessek, és igazából nem mértem fel a helyzet súlyosságát. Az európai, főleg az olasz terjedés józanságra intett, és októberre módosítottam a jegyemet. A légitársaság nagyon korrekten, díjtalanul lehetővé tette ezt mindenki számára. Egy hónapja szembesültünk a repülések, és általában az utazások korlátozásával, sőt ritka kivételtől eltekintve a teljes leállításával. Olyan érzésünk van, mintha a természet benyújtotta volna a számlát, mert nem vigyáztunk a Földünkre. Az élet lassulása, megállása következtében azonban végre fellélegzik. Nincs szmog, Velencében a leállt forgalom miatt az üledék leülepedett a csatornák medrének aljára, így tisztábbnak tűnik a vizük, megjelentek a halak, hattyúk, Indiában 100 év óta most látják először 200 km távolságból is a Himaláját.

Március 15-én még lementem egy rövid sétára a 20 fokos gyönyörű napsütésben. Már akkor is csak néhány ember lézengett a máskor oly forgalmas sétálóutcán.  Március 16-tól itthon is komoly intézkedések történtek, amelyek eddig megszokott életvitelünket gyökeresen megváltoztatják. Azt javasolták kortársaimnak és azoknak a fiataloknak, akik tehetik: „maradjunk otthon!”

Városom főutcája március 15-én

Mivel nem vagyok árufelhalmozó, szegényes készletem bővítésre szorult. Nekivágtam tehát banyataligámmal a piacnak, majd a boltnak. Dugig töltöttem, de még így is szerény töredékét cipeltem haza annak, amit a lakosság túlfogyasztó rétege felhalmozott. Amikor lépcsőházamban előbb lefelé emelgettem taligámat, megszédültem, és majdnem ráestem. Vírust talán nem, de bordatörést kapok, ha így folytatom - gondoltam. Megnyugodtam, hogy most már magamra zárhatom egyszemélyes karanténomat, amikor új szerzeményeimet bepakolva észrevettem, hogy kb. 2 dkg lisztem van. Ez legalább nem üt agyon, ha rám esik. No de egy kiló nem ártana egy kis palacsintához. Persze nem kaptam, kiürült a lisztes polc. Sebaj!

Másnap egy rég látott volt kolléganőm kedvesen érdeklődött, hogy vagyok, kérek-e valamit. Ő hozott lisztet és még néhány dolgot, majd egy kicsit beszélgettünk, akkor még nem törődve a külvilág veszélyeivel. A félelmet is fokozatosan tanuljuk.

Függőfolyosóm tavaszi élete

A mi korosztályunk amúgy is szűkített mozgástere zéró lett, kivéve a kiskerttulajdonosoké, akik levegőzhetnek, továbbra is kapirgálhatnak, élvezhetik a természet ébredését. Mi, városlakók, az emeletes házak lakásaiból maximum teraszra, függőfolyosóra mehetünk tavaszi langyot szippantani, madárkoncertet hallgatni. Ki is mentem, néhány métert „gyalogoltam” le-fel, újabban napozom, gyönyörködöm kétládányi virágoskertemben, és csodálom a ferde ereszcsatornán korcsolyázó vadgalambokat, melyeket természetük sürgető ösztöne késztetett a fészekrakásra ezen a komfortnélküli helyen. A „férj” szálanként vitte csőrében a kis ágakat nejének, aki serényen építkezett. A tavalyi, széltépázta fészek maradékát ősszel a szomszéd leverte, de ez nem akadálya az újrakezdésnek.

A vadgalamb fészek

Mozgásszegény karanténomban kerestem a neten valami senior tornát, hogy vízi fitnesztől, sétáktól eltiltott tagjaimat megmozgassam. Találtam is sokat, azóta Jane Fonda vezényletével próbálom az ütemet tartani, majd levezetésképpen Almásy Csilla gyógytornász ülő tornáján pihegek. Sőt, újabban ülő-zumbázom is. A torna digitális túlfogyasztásunkat is kompenzálja. Ugyanis cukrászdai, barátnői csevegéseinket most csupán a chat ”szobában” folytathatjuk. A mozgás után megérdemelten nyomkodhatjuk újra kütyüinket a kanapén.

Egy hét szigorú zárlat után Jane Fondát a banyataligámra cseréltem, és a piacra battyogtam árukészletem apadása miatt.  Természetesen védőfelszereléssel: „szájkosárral” és nylon kesztyűvel. Micsoda boldogság volt a márciusi hó-áztatta földre lépni, és friss levegőt szívni. Megnyugodva tapasztaltam, hogy majdnem mindenki maszkot viselt.

Hazatérve tudósítottam barátnőimet a kinti világról, hogy ne csak a neten szerezzék az információkat. Lujza bloggertársamhoz hasonlóan ugyanis a hírmérgezés tüneteit tapasztaljuk magunkon is. Szerencsére azonban humorban sincs hiány. Fontosabb a nevetés még a lisztnél is. Vicces fotók, videók terjednek a neten. Hab a tortán a japán csúcstechnológia újabb bizonyítéka, a karantén diplomaátadás robotokkal:

https://www.youtube.com/watch?v=jYaZBadsWfY&feature=youtu.be&fbclid=IwAR3pabdAk1_mev-o34VlsvdxHtd18Loqs4SNyZG3t941dD1mdeuZaFb9bek

Az egyik pszichológusnő elmés mondata: „A nevetés a lélek kocogása.” Az immunrendszert ugyanis a depresszió rombolja, míg a nevetés javítja.

Juszt se leszek depressziós! Mondtam is Etike barátnőmnek, akivel humorérzékünk egy rugóra működik, hogy „gyerünk kocogni!” Kapcsoljuk be mosolyogtató sorozatunkat, utána pedig a stand-up comedy-t!

Moziba, színházba járó Régiségekként mozgalmas kulturális életünk is a négy fal közé redukálódik. A virtuális múzeumlátogatástól kezdve színházi közvetítésekig, online filmekig, könyvekig sok jó ötletet kapok bloggertársaimtól.

A bezártság fontos hozadékának tartom, hogy olyan mértékű szeretet, aggódás irányul felénk a fiatalok részéről, ami bizonyítja, hogy elvetett magvaink termékeny talajra hullottak. Keresztlányom maszkokat varrt, és fiával küldözgette a család öregjeinek. Árubeszerző segítségüket is felajánlották.

Egyik barátnőmnek a fia vásárol, és mesélte, hogy a vevők, fülükön telefonnal járkálnak a polcok között, interjúvolva a kedves mamát, papát, nagynénit, nagybácsit. Megható ez az összefogás. Ugyanez a barátnőm cserekereskedelmet folytat Csabival, aki a hozott nyersanyagból főzött finomságokat ebédhordóban viszi haza a mamakonyháról. Másik barátnőm a lányával egyezkedett: „Anyu, adjál egy élesztőt! Mit kérsz érte? – Fogkrémet. – Anya: sütök lángost, 2 kg lisztet kérek érte.” Én egy frissen főzött csirkepörkölttel háláltam meg a volt kolléganő beszerzését.

Pozitívum az is, hogy a kütyük féktelen használatától féltett gyerekeink, unokáink most kamatoztatják digitális tudásukat, és tanítanak bennünket, sokszor még tanáraikat is, az online oktatás útvesztőiben. „Tanárnő kérem, azt a piros gombot tessék megnyomni!” Hallom kedvenc rádiócsatornámon egy beszélgetés kapcsán. Egyik barátnőm gimnazista fiúunokája kompletten megszervezte az osztálya netes tanulását. A tanároknak pedig nagy tisztelet jár az oktatás még ki nem taposott, új formájának elsajátításáért, hiszen a nehéz feladat mellett ők is gondoskodnak a saját családjukról.

Ha már a fiataloknál tartunk, sokkal fegyelmezettebbek a jelen helyzetben, mint mi, nagyszülők.

Ha belegondolok, hogy most mennyi teher nehezedik a gyerekeket nevelő, ráadásul egyedülálló szülőkre, elszégyellem magam. Hiszen aki otthon dolgozik, ugyanúgy ellátja a háztartást, óvodás gyerekére vigyáz, iskolás gyerekét segíti a virtuális tanulásban, gondoskodik mozgásigényük kielégítéséről, lehetőleg a  szabadban. Mindezt valamelyest kordában tartva, mert különben elszabadul az anarchia, és sem az ő munkája, sem a gyerek tanulása nem lesz hatékony. De legalább van még munkájuk. Ehhez jön még a szülők, nagyszülők ellátása. Ezért is kérem a fiatalokat, hogy ne nézzenek ránk ferde szemmel, ha éppen nem akarjuk őket terhelni, és egyszer-egyszer bűnözve az utcára lép/t/ünk.  Jót nevettem a járvány kapcsán hallott „nyugdíjas kommandó” kifejezésen. Ígérem, hogy nem fogok WC-papír csomagokkal verekedni az áruházakban, és felveszem a maszkomat, gumikesztyűmet, ha mégis arra kényszerülök, hogy kilépjek!

https://www.youtube.com/watch?v=6SDMzWXq5a8&feature=share&fbclid=IwAR0RWIgATAn8s4ZF8QTEsJY3Y0-azNKKV9eSmiZ_oi6OhpIOnpnTquXdhu

Nekünk, Régiségeknek, csak az a problémánk, hogy ez a járvány hónapokat vesz el – ki tudja, milyen hosszú, esetleg rövid életünkből. Korosztályunknak már az is program volt, ha piacra, boltba mentünk, és ismerősökkel találkozva aktívan építettük a mi szociális hálózatunkat.

Életünk megőrzése azonban mindent felülír, és igyekszünk fegyelmezetten kivárni bezártságunk végét, abban a reményben, hogy a nyári melegben már újra áldozhatunk az örömöknek, szabadságunknak, megszokott életünknek, örülhetünk egymásnak, talán még meg is ölelhetjük elkülönített családunkat, barátainkat.

Hála az egészségügyi dolgozóknak emberfeletti küzdelmükért, és mindenkinek, aki értünk dolgozik minden erejével!

                                                Saját fotók és videó

   Annaróza