Kerítésen innen, kerítésen túl

Az enyhe tél után a  február végi napokban árgus szemekkel figyeltem a hosszabb távú – márciusi - időjárás előrejelzést a veteményezés végett. Bizseregtek már a porcikáim, ki is merészkedtem tenni-venni a kertbe. Az első, de nem először elém táruló látvány a kis vakondom téli, szorgos-dolgos műve, keresztbe-kasul az egész udvaron. Jól érzi magát nálunk, nem is bántom, hálából Ővakondsága se sértette meg növénykéimet az évek folyamán. Viszont hála neki, alaposan megcsappant a pajor és egyéb, a veteményesben zöldségevő partit rendező, nem kívánatos betolakodók száma. A két tele talicskányi „túrás-földet” a magaságyásomban és cserepekben használom fel, mert ez biztosan féregmentes.

A felettem is eljáró időt figyelembe véve ősszel a veteményezést a magaságyásba korlátoztam többnyire. Petrezselyem, sóska, zöldhagyma, fokhagyma, szamóca került elvetésre. Húsvétkor jóízűen falatoztunk a sonkatálat díszítő, még  ugyan zsenge, de már fogyasztható zöldhagymáimból.

A márciusi esőzések hátráltatták a kerti munkálatokat, de egy pillanatnyi „nem férek a bőrömbe” és  a  „nem csinálok már szabadtéri veteményezést”  elhatározásomat is tartván, a spájzban csírázó krumpliból csak kivettem két szép darabot, és a magaságyás melletti vödörbe dugtam. A fejemre hulló esőben úgy gondoltam, vagy lesz belőle valami, vagy nem. Eddig rá sem néztem, és én voltam leginkább meglepődve, amikor a következő kép tárult elém így április közepén. Azért az érdekes, hogy öt palántát látok benne. Jól van no, a két krumplim így gondolta.

Felvillanyozódva a látványtól, a kiskamránk nagytakarítása közben előkerült cserepek adták az ötletet, hogy a kút mellé „cserépkertet” alakítok ki. Nem virágokkal, hanem zöldségféleségekkel. A gondolatot tett követte, és követi folyamatosan, a sok cserép jóvoltából. Vagy lesz belőlük valami, vagy nem.

Február vége felé  a facebookon véletlenül elém került videót megnézve azonnal kiperdültem levenduláim metszését elvégezni, a levágott részeket földbe, azaz virágládába rakni. Azóta két hónap eltelt, jónéhány ágacska hegye frissen zöldülőre fordult. Párat már kiültettem a szabadtérre, de még várakozó állásban nézegetem sikerül-e egyet is akár felnevelnem.  No, majd kiderül mit mókolok én itt össze.

Már javában önkéntes karantén életünket éljük fiammal. A kapun kívül másfél hónapja nem jártunk. Az igazi, napos tavaszi idő beköszöntével egyre gyakrabban és elég sokat tartózkodunk az udvaron. Nem csak mi. A kutyunk is. Habár akkor csináltattam újonnan a kerítést, amikor vártuk kiskutyánk anyukájától való elszakadását és hozzánk költözését, az évek folyamán nem átallotta Kormos úrfi, no persze, a szomszéd kutyalány segítségével, addig bökdösni a drótkerítést, mígnem átjárót csináltak egymáshoz. Tömködhettük, téglázhattuk mi a kerítés alját, sikerült mindig újra kiásniuk. Egy másik oldali szomszédom a napokban magától felajánlotta a kerítésünk megerősítését betonhálóval, amit mesterien, szépen megcsinált. Kormosunk egy napig csak állt és nézett ki a fejéből értetlenül a kerítés mentén (nem találván átjárási lehetőséget) és nagyon megsértődött a dolgok láttán. Ezt nyomatékosan a tudomásunkra is hozta.

Szomszédainkkal, és az utcán jövő-menő emberekkel kinti munkálataink során kerítésen innen és kerítésen túlról értekezünk fontosabb dolgokról. Ilyenkor értesülök arról is, hogy az eltelt időben merre jártam és miről beszéltem akkor, amikor… és ott, ahol  (esetleg nem is voltam…). Persze, falusi életem  sok-sok éve alatt azért megtanultam már, ha  tudni akarom, hogy mit csináltam tegnap, avagy mit csinálok most, hogyan élek, a faluban jobban tudják, mint én. Mert én tényleg nem tudom, hogy mihez kapjak itthon, nemhogy falujárjak.

Aznap reggeli döntésem, pillanatnyi ráhangolódás és /vagy szükségességi szempontok alapján fogok bármihez is. Az udvari kamrák teljes nagytakarítását elkezdtük fiammal, ezer és egy kacat a  „marad - nem marad – kuka - valakinek odaadom” állapotában várakozik.  Aztán kell még a megerősített kerítés mellett gazolni, betonaljzatát takarítani, elkésve de a mályvabokrokat metszeni (aljzata  már úgy rendesen gizgazos). Közben megérkeztek már a paradicsom és a paprika palánták, de ott a cserépkert.., a magaságyás…, és valami főtt ételt is enni kéne minden délben….és még ott a benti munkálatok sora.  Hát jó lenne tudnom melyiket csináljam... Végülis a mai napon „ad hoc” gondolataim sodortak a fentiek háttérbe szorítására e blogbejegyzés megírása végett.

Jó itt lenni, jó a levegőn dolgozgatni, megpihenve a fák, bokrok virágaira nézni, a gyöngyvirág illatát beszívni,  a rigófütttyöt hallgatva jó  a saját friss veteményből falatozni, jó látni kutyu örömteli szaladgálását, és jó, hogy a kerítésen innen tudunk néhány mondatot váltani a kerítésen túlra, a karanténos szabályokat is betartva.

    Izzy