Egy késő, téli délután ketten könyökölnek a konyhaablak párkányán, csodálják a hóesést. Már egészen nagy hópihék keringenek szemük előtt, mintha a „szél-úrfi” késztetné őket keringőzni a lég parkettjén, olyan akrobatikus táncot lejtenek.
Kinn, már minden fehér. Az ég sötét szürkeségében meg-megcsillan egy kis fénysáv az utcai villanypóznáról, de az is olyan, akár egy kihunyni készülő csillagocska. A puha, fehér lepel mindent betakar. A házak tetőin, a kéményekből áradó fekete füst keveredik a fehér hópihékkel. Mély csend borul a falucska lakóira. Az emberek házaikban rekedtek, no nem a havazás miatt, hanem a királyként uralkodó koronavírus szabta szabályok miatt. Pedig máskor hangos gyermekzsivaj, szánkózó, hólabdázó sokaság uralkodott az utcákon. Egyre-másra születtek az érdekesebbnél érdekesebb hóemberkék, hóanyókák, a különféle kiegészítőkkel: seprű, bot, szén darabkák, a nélkülözhetetlen piros, vagy sárgarépa-orr. Cirmike, Juci mama cirmos cicája ma már együttérző családtagként éli méltó életét. Megtanult olvasni gazdája gondolataiban, átérezve annak minden rezdülését. Ilyenkor bebújik a testhez tapadó könyök alá, simogatásra várva, amit meg is kap valahányszor szeretné.
Aztán a hintaszék következik, ahol Cirmi biztató szavait dorombolja el gazdijának: Ne félj, én melletted vagyok. Megvédelek még a hétfejű sárkánytól is. Ne sirasd gyermekedet, unokádat, akik most nem jöhetnek hozzád a lezárt határok miatt. Tudom, miért nem mentél velük. Nem akartál engem sem itt hagyni. Pistike unokád elmondta, hogy, anya szerint állatnak nincs helye a lakásban, még egy ilyen okos Cirmikének sem. Igaz, az otthonodtól sem akartál megválni, a szomszédoktól sem, miután a férjed halála után egyedül maradtál. Pedig a nagyvárosban szép szobád lett volna. Dolgoznod sem kellett volna. Milyen ügyesen fejezted ki magad erre a kijelentésre. No látjátok! Éppen ez az! Nem dolgozhatok! Mit csinálnék egész nap a szép szobámban? Az unalomba halnék bele. Maradok egyedül Cirmikémmel!
És maradtak. Valóban különleges életforma alakult ki kettejük között. Juci mama szóban Cirminek panaszolta el félelmeit, rossz érzéseit, egyedüllétét, amit Cirmi dorombolásával helyre zökkentett. Ha örömről, kedves találkozásokról hallott, akkor dorombolt örömében, gazdijához dörgölőzve. Ez rendszerint jókedvre derítette mindkettejük hangulatát. Cirmi lett az elhunyt Bodri helyett a házőrző is. Nyávogással, futkározással jelezte ajtóban való várakozását, ha kellett ruhaszegélybe mélyesztette kis körmeit és húzta a cél felé Juci mamát. Máskor a tyúkok etetésében is segített. Nem engedte őket a virágágyások közelébe. Ilyenkor vicsorítva hangosan fújt, amire még az oly büszke kakas is meghátrált. Az igaz, hogy a hasonló tetteiért mindannyiszor finom falatokban részesült. A szomszéd család is jól ismerte Cirmike szokásait, főleg az ötéves Petike, aki gyakran megsimogatta selymes bundáját. Jó is volt addig, amig a koronavírus el nem különítette az embereket, gyerekeket, sőt az állatokat is egymástól. Mit tehettek? Alkalmazkodtak.
Egyik este, amint éppen a Juci mama ölében dorombolt Cirmikéje, hirtelen lefordult hintaszékéről kedves gazdija, és beszélni sem tudott, hiába nyávogta el kérdéseit hű társa. Cirmi érezte, hogy itt gyors segítség kell, ugrott is a félig nyitott előszoba ablakán kifele, átugorva a szomszéd kerítését, úszott a nagy hóban, de gyorsan odaért az ajtóhoz és nagyon hangosan nyávogni kezdett. Petike hallotta meg először, tudta, hogy ez bajt jelent. Rohantak is a szülők, kik azonnal megértették Cirmikét, akit ölbe kapva a Juci mama ajtajánál kopogtak. Hiába, az zárva volt belülről. Cirmike, a félig nyitott ablakhoz vezette őket, ahol ő távozott előzőleg és amin keresztül a Petike anyukája átfért, nyitotta is a kulcsra zárt ajtót. Igy jutottak be Juci mamához, aki még akkor is a szőnyegen feküdt.
Tudták mit kell cselekedni. Ágyába vitték és hívták a mentőket, akik igyekeztek is, bár hókotrót is kellett hívjanak az út tisztításához. Szerencsére időben érkeztek a kórházba, ahol elkezdődött Juci mama életéért való küzdelem. Az orvosok próbálkoztak, a csodában reménykedve biztatták a szomszédokat, akik másnap újra meglátogatták a beteget Petikével együtt. Petike megpróbálta becsempészni Cirmost a beteghez és a megfelelő pillanatban táskájából előhúzva, megérintették Juci mama kezét, aki mint egy varázsütésre megérezte hű társának jelenlétét, amint az egy halk nyávogással tudtára adta, hogy nagyon várják haza, gyógyuljon gyorsan.
Az orvosok is csodának vélték a gyors gyógyulást. Három nap múlva Juci mama már otthonában élvezte Cirmi örömittas mozdulatait, farok-kergetős játékait. A kis négylábú a gazdi ágya mellett dorombolta el azt a hiányt, amit távolléte okozott és ami miatt úgy megijedt. Ekkor már Petike is melléjük szegődött, így még nagyobb volt a vigasság a kis otthonban.
Íme, mekkora szerepet tölt be az ember életében egy apró négylábú barát is, aki nem csak gondolatolvasó, de életmentő feladatra is képes, ha kell.
Zsazsa
