Remélem, kibírta a vetés a mínuszokat

Hetvenkedős léptekkel, negyvenesnek is beillő habitussal próbálom komolyra fordítani kiskertemet illető dolgaimat. Annak ellenére, hogy idénre nem terveztem érdemben veteményezni fizikai bírásom okságából, már a tavasziasra fordult februári napok is merész gondolatokra késztettek. Annyira, hogy nyitogatom a maradék magokat tartalmazó fiókomat. A napsütötte udvarra kimerészkedve, a magaságyást talajának lazításával az erőteljesen burjánzó giz-gazoktól megszabadítottam.

Madárcsicsergős háttérzene közben elszórtam a petrezselyemmagokat, mert ahogyan Kabos Gyula a „hagymát is hagymával” eszi, nálam ez a szólás a petrezselyemre vonatkozik. Hogy lássak is valami zöldfélét az ágyásban, „borsot török”, azaz szórok szét sorára, jelezvén a szorgoskodó milliárdnyi hangyáimnak, hogy márpedig a petrezselyemmagokat nem adom! Jobban teszik, ha innen távoznak. Értenek ők a szóból, azaz az illatból, hogy nem kívánatos elemei a zöldségeskertemnek, így hát „angolosan” távoznak, ki nem állhatják az erős fűszerillatot.

A melegebbre fordult napokon a zöldhagymának való dughagymák nagy része is a magaságyás földjébe került. Az elmaradhatatlan zöldborsó termés végett a fiókban talált vetnivaló szemeket sorára szórva költöztettem ki az udvarra, a helyükre. Mint aki jól végezte dolgát, tekintgetek körbe, hogy azért lesz mit kapirgálnom megint tavasz idején. Semmivel sem vetettem kevesebbet „érdemben”, mint tavaly avagy előtte. Feltéve, hogy ki is kelnek. Mert, hogy időközben nem hűvösre, hanem kifejezetten hidegre fordult az időjárás az éjszakai mínuszokkal.

Jelenleg kivárok. Kivárom, hogy elhamarkodtam-e kerti tevékenységeimet az első melegebb napsütésre, vagy talán kibírták a mínuszos időjárást és kikelnek, kifejlődnek növényeim. Lenne még mit tennem-vennem-gereblyéznem, felújítani a szabadföldi körágyásaimat udvaromban, ha a deréktáji hidegérzet jobb belátásra, pontosabban a jó meleg szobába menetelre nem kényszerített volna. Úgy döntöttem nem kockáztatok egy jó kis felfázást.

A hasznos és „haszontalan” állatsereglet is ébredezik, jelzik jelenlétüket, ki kedves énekhangjával, ki hangos csiviteléssel, vagy párját hívogatóan turbékolva. A föld alatt is mozgolódnak már a számomra nem annyira kedves „udvaroncok”, mint a fentebb említett hangyák, és a szabályos köralakú, mély lyukakat fúró, kideríthetetlen akármik. „Ruhátlan” csigákkal is találkoztam már szendergő állapotukban, itt vannak, itt szunyókálnak hívatlanul a birtokomon. Továbbra is birkózom velük, küzdök ellenük, végeláthatatlan „összecsapásokban”.

Az „újjászületés, a kikelet” igazi hírnökei sorra bontogatják virágaikat, öltözködnek friss, új, tavaszi ruhájukba. A hóvirág sokhetes fehér szirmait már elhullajtja, „váltótársa” nem késlekedik, kék, lila ruhácskájában kidugta fejét a vadibolya, ahogy a gólyahír is. A nárciszok a mínuszok ellenére bimbóznak, hamarosan ők is virágjukban köszöntik a tavaszt.

Metszeni is kellene ezt-azt, de még nem hallom az olló csattogást a szomszédság felől, így hát én is kivárom az erre alkalmas, melegebbre hajló időt.

Jó dolog már kint lenni egy kicsit. Jó lenne több időt a levegőn dolgozgatni már, csakúgy lassan, szépen. 

    A fényképek saját felvételek     

  Izzy

Ha tetszett a bejegyzésünk, látogass el közénk blogunk facebook csoportjába, ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. Örülünk, ha írásainkat lájkolod (a cikk címe alatt) és megosztod, vagy továbbküldöd e-mailben.