Csend! Vagy én hallgassak?

Ma már én hallgatok. Eltűntek mellőlem a régi, hangoskodó barátaim. Tekintetem a távoli felhőket kutatja. Gondolataim azonban száguldanak akkor is, amikor szemem egy pontot kémlel. Legtöbbször gyermekkoromhoz kalandoznak gondolataim, az emlékeket olyan tisztán látom magam előtt, mint történésük pillanatában, miközben a legutóbbi események már nehezebben rögzülnek agytekervényeimben. 

Vissza, vissza a gyermekkorba! Látom magunkat, amint a szüleink által készített rongylabdával focimeccsre készülünk. Az értékes labdát Pisti tartja a kezében, aki a leghangosabb a kis csapatban. Féltéglákkal kijelölve a két kapu és a pálya. Igaz, hogy a negyedik féltégla hiányzik, miután nem találtunk a közelben hasonlót. De sebaj, Pisti kistestvére gyerekkocsistól pótolja a negyedik oszlopot. Maga a csapat sem egész. Egyikben kevesebb a létszám, de nagyobbak a gyerekek. Mindent megold a csapatkapitány. Lett kapus, bíró, hátvéd, jobb- és balszélső.

Ennél a pontnál azonban kirobbant a vita. A kiosztott szerepeket nem szívesen fogadták el a csapattagok. Egyre nagyobb hangerővel próbáltak érvényt szerezni elvárásaiknak. Olyannyira, hogy a kocsiban szemlélődő kisbaba megelégelte a hangos kifakadásokat, ő is visongva fejezte ki véleményét, mire a csapattagok kissé megilletődtek, ám a következő percben újra kitört a hangoskodás. Ekkor Pisti, mint a labda tulajdonosa, kapitánya, legerősebb hangján közbekiáltott: Csend! Vagy én hallgassak? Csodával határos módon valóban csend lett, még a kistestvér sem próbált megszólalni. A következő percben kitört a hangos kacagás, ami megoldotta a készülődő meccs minden gondját. Röpült a rongylabda, a kapusok védtek, a két ellenfél futva támadt, a kisbaba sikongatva tapsolta meg a gólokat követő üdvrivalgásokat. Boldogan fogyasztottuk el a meccs után azt a kis karéj lekváros kenyeret!

Kép forrása: Fortepan

Utána még sokáig emlegettük Pisti szólását: Csend! Vagy én hallgassak? Ha hiszitek, ha nem, ennek a szólásnak ma is méltóságteljes hatalma van. Elhangzása után egy pillanatra megszűnik a zaj, mielőtt kitörne a jókedvű nevetés.

Zaklatott világunkban nem is jut eszünkbe, hogy mekkora értéke van a csendnek. Talán mi, régiségek, értékeljük leginkább, ha csend vesz körül bennünket és képzeletünk elkalandozhat a régmúlt időkbe, ahonnan hasonló, mulatságos történetek bukkannak elő.

1. kép forrása: Pixabay

   Zsazsa