2021. júl 08.

Feltöltődés energiával az Attila dombon

írta: Annaróza47
Feltöltődés energiával az Attila dombon

Kirándulás a régi csapattal

csapatunk2.jpeg

Egy évig nem találkozhattunk személyesen a volt kolléganőkkel, akikkel időnként összejövünk egy kirándulásra, borkóstolóra. Ezért rögtön igent mondtam főszervező kolléganőm hívó szavára a Kincsem parkba és annak részeként elterülő Attila dombra. Teljesen mindegy volt számomra a helyszín, csak tölthessünk együtt újra egy vidám napot. Egyetlen feltételem volt a klímás busz az éppen bekövetkezett kánikulában. Zsuzsa megnyugtatott, így minden aggály nélkül indultam a szombat reggeli gyülekezőre. Nagy szeretettel, fülig érő szájjal üdvözöltük egymást.

az_igert_oreg_es_a_kapott_uj_auto.JPG

Az ígért öreg és a kapott új autó

Utólag derült ki, hogy Zoli, a sofőr, egy csotrogány 30 éves busszal és „függönyklímával” kecsegtette Zsuzsát, aki izgatottan hívogatta, hogy nem ezt ígérte. Ám Zoli nem vette fel a telefont. Kolléganőm nagyon félt a leégéstől, mit szólunk majd a muzeális darabhoz?! Reggel fény derült a turpisságra, ugyanis egy szupermodern, sötétkék Forddal gördült elénk a vicces fiatalember.

tarsasagunk.JPG

Társaságunk

Néhányan, /a jobban értesültek/ polifoam matraccal felszerelve érkeztek. Ekkor derült ki, hogy a programban jelzett torna nem mindenki számára volt egyértelmű. A matrac nem csak a tornához kellett, hanem a dombon való relaxáláshoz is, amihez természetszerűen le kell feküdni. Én már egy ideje nem végzek földön semmiféle tornát, sem relaxációt, ugyanis a fekvő helyzetből fel is kell állni, ami egyre nehezebb. A „főnök” mit sem törődött nyavalygásommal, gyorsan át is hidalta a problémát. Útközben megálltunk egy szupermarketnél, és vett 5 darab kicsire hajtott derékaljat azoknak, akik hiányos hadifelszereléssel jöttek. Apelláta nem volt, Zsuzsa nem ismer lehetetlent. Ezért is szeretjük annyira többek közt. Még hozzátette: „Ne aggódj Anikám, nem hagyunk a földön.”

Aki nem ismerné az Attila domb energetizáló adottságát, röviden ismertetem a Google-on, erre vonatkozóan talált  információit: Ez a nevezetes domb a Kincsem park területén, a Pest megyei Tápiószentmárton határában emelkedik alig pár méterrel a síkság fölé. Állítólag a látogató bizsergést fog érezni az ujjbegyeiben a domb jótékony, „kozmikus” energiája következtében. Természetgyógyászok a föld mágneses kisugárzásával hozzák összefüggésbe az állítólagos gyógyító hatást. Természetesen ez hit kérdése, igazából mi a gyógyulást és az energiát nem „Attilától”, hanem egymástól kaptuk.

a_rendezett_kornyezet_a_kincsem_parkban.JPG

Rendezett környezet a Kincsem parkban

Miután megérkeztünk a gondosan rendbetartott, parkosított helyszínre, a nagy melegben árnyas fák alatt helyeztük el matracunkat, relaxáló zenére átadtuk magunkat a természet csendjének, és a madárcsicsergésnek. Csodálkoztam, hogy örökmozgó kolléganőm hogy képes csendben, mozdulatlanul feküdni már fél órája. Utóbb megtudtam, hogy egy hetes nyári tábort vezetett 2 óvodás, és 14 kisiskolás, 8-10 éves gyerekkel. Így már érthető volt ideiglenes nyugalmi helyzete.

A relaxáció után Tündi, aki 16 évig tartott nekünk tornát az óvodában, most is megmozgatta fájó tagjainkat. Ő jelenleg gyógytornász a traumatológián.

tundi_a_tornatanarunk.jpeg

Tündi, a tornatanárunk

Kellemesen elfáradva a közeli étterem teraszán elfogyasztottuk megérdemelt ebédünket, majd a park felfedezésére indultunk. Megcsodáltuk a névadó híres ló, Kincsem kecses szobrát, majd a karámokba kiengedett lovakat, amelyek a déli melegben árnyékba húzódtak. Az egyik karámban nem volt árnyék, Zoli egy nagy vödör vízzel enyhítette az állat szomját, majd le is locsolta. Nagyon megható volt gondoskodása.

Kincsem neve bizonyosan nem csak a lóversenykedvelők előtt ismert. Az 1874-ben, Tápiószentmártonon született „legyőzhetetlen csodakanca” angol telivér szülőktől származott. A magyar lósport büszkesége volt, 54 alkalommal állt rajthoz, és 54 győzelmet aratott, Magyarországon kívül több európai országban: Ausztriában, Angliában, Franciaországban, Csehországban és Németországban.

kincsem_szobra.jpg

 A Kincsem szobor

Krúdy Gyula így foglalta össze kivételességét: „Kincsem volt az, aki fellelkesítette a magyar urakat, hogy a csodakancához hasonló paripákat tenyésszenek, amelyekkel majd öregbítsék a magyar lónevelés hírnevét, végig az egész világon.”

Zsuzsa kolléganőm és egész családja szenvedélyesen szereti a lovakat, tartottak is három magyar félvért 15 évig, amelyekkel szinte minden hétvégén lányuk hazai, díjugrató versenyeire jártak, egyszer Temesvárra is meghívást kaptak. Néha Zsuzsa is megülte a paripákat. Most sem tagadta meg önmagát, elintézte, hogy néhányan felüljenek a pályán egy lovaskocsira. Az 5 férőhelyre 7-en kapaszkodtak fel, Feri gazda, a hajtó szándékosan billegtette a fogatot, nagy visongást idézve elő manőverével. Egy fotó kedvéért Zsuzsa „átvette” a hajtó szerepét.

zsuzsa_atveszi_a_hajto_szerepet.JPG

Zsuzsa átveszi a hajtó szerepét

Ezután a többség még egy órát relaxált a dombon, néhányan inkább egy árnyékos helyen beszélgettünk a legutóbbi találkozás óta átvészelt időnkről, családjainkról.

Az utolsó percekben nem kívánt vendéget fedezett fel egyikünk sasszeme társa karján. A kullancsriadó után egymás átvizsgálása következett, nem kevés „eredménnyel”. Tizennégyünk közül tizenegy áldozatot találtunk. Szerencsére az egyik társunknál volt csipesz, amivel eltávolította a ragadozókat. Tanulság, hogy a szabadba mindig vigyünk kullancsriasztó szert.

torna_es_relaxalas_az_attila_dombon.JPG

Torna és relaxálás

Az általános ijedelemből felocsúdva elindultunk hazafelé. Nagykőrösön egy fagyizóban ünnepeltük meg a találkozást, és már tervezzük az őszi, közös kirándulást.

 

                             saját felvételek

Annaróza

Ha tetszett a bejegyzésünk, örülünk, ha írásainkat lájkolod és megosztod, vagy továbbküldöd e-mailben.

Látogass el közénk, blogunk

 facebook csoportjába, 

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!

 

Szólj hozzá

utazás kirándulás kolléga Kincsem Annaróza Attila domb