Utolsó nagy utazásom helyszíne a mosoly országa, Vietnám
Kalandvágyó idősek a keleti kultúra földjén 
Bár a cím alapján a Lehár operett kínai helyszínére lehet gondolni, de én Vietnámban tapasztaltam meg a keletiekre oly jellemző, mosolygós arcokat.
6 éve beszéltünk először barátnőimmel egy esetleges Vietnám-Kambodzsa útról, főleg az ősi keleti kultúra, valamint a kambodzsai Angkorvat filmeken megcsodált, a 12. században épült legjelentősebb templomegyüttes miatt. 6 év alatt a mozgás-készségem sokat romlott, így már nem is foglalkoztam a régi álommal. Múlt év szeptemberében azonban legfiatalabb, 60-as barátnőnk beizzította az internetes keresgélést, és kész tények elé állított bennünket, 70-eseket, „most, vagy soha” jelszóval. Egy csoportos utat talált Vietnám-Laosz-Kambodzsa területre, amely elsőre beindította kalandvágyó énünket. Jelentkeztünk is online, kicsit elhamarkodva. Engem elbizonytalanított a februárban is 35 C fokos párás meleg Angkorvatban, ami nagy területen fekszik. Utóbb megtudtam, hogy 16 km-t kellett volna megtennem, amire természetesen képtelen lettem volna a hőségben. Viszont ugyanannak az utazási irodának volt egy vietnámi nagy körútja, ami magában foglalta közép-Vietnám szépséges látnivalóit is. Egyik barátnőmmel sikerült átiratkoznunk erre az útra, ami így utólag is a legjobb döntés volt.
A Néprajzi Múzeum parkja
Izgalommal és egy kis félelemmel készültem, hogy vajon fogom-e bírni fizikailag a csoportos utak feszített tempóját, valamint a hosszú repülőutat. Mozgásom könnyítésére hűséges útitársaim, a csodagyógyszerem és túrabotjaim is elkísértek. A botokat azonban csak egy napon használtam, mert akadályoztak a fotózásban. Fotótéma pedig szinte percenként kínálkozott lencse-, illetve mobilvégre. Egyik csodából a másikba érkeztünk.
A vízi bábszínházzal szembeni hídon állok a túrabotjaimra támaszkodva
Az ijesztően hangzott, hogy Hanoiban való leszálláskor nem a szállodába megyünk, hanem rögtön városnézésre. Mivel északon az időjárás 17-18 fokos hőmérséklettel, borongós éggel várt bennünket, így eltekinthettünk az azonnali tusolás, átöltözés lehetőségétől. Hanoiban a reptéren várt a buszunk a lelkes, helyi idegenvezetővel. Ő és magyar idegenvezetőnk megértő módon könnyebb programokra vittek ekkor bennünket: a Néprajzi múzeumba és annak kültéri, gyönyörű parkjába, skanzenjébe, majd onnan a világon egyedülálló vízi bábszínházba. Ott a színfalak mögött vízben állva mozgatják hosszú rudakkal a bábokat, amelyek ugyanabban a medencében mozognak, a karzaton narrátorral, zenészek és énekesek kíséretével.
A vízi bábszínház és környéke
Ez a vietnámi specialitás a XI. századból származik a Vörös folyó deltavidékéről, ahol az emberek vízben állva dolgoztak. Mindez olyan érdekes volt, hogy el is feledkeztünk a fáradságról.
Az éttermi vacsora és általában a főétkezések mindig 5 fogásból álltak, és ezek közt mindig akadt számomra is fogyasztható fogás. Ugyanis a helyi, kissé édeskés ízesítés nem ízlett, szerencsés esetben chiliszósszal javítottam, amit lehetett. Érdekesség, hogy a rizst mindig utólag hozták, 4. fogásnak, bár néha idegenvezetőnk kérésére a hús mellé adták, eltérve szokásaiktól.
A Néprajzi Múzeum
Este végre megérkeztünk a szállodánkba, ami a többivel együtt elegáns, tiszta, és minden kényelmet kielégítő volt. A buszból a bőröndjeinket minden alkalommal a londinerek hozták fel a recepcióra könnyed fürgeséggel. A napi 4-5 dollár borravalót egyben beszedte az idegenvezetőnk, így azzal nekünk nem kellett foglalkozni. Természetesen az összegből nemcsak a szállodai alkalmazottak részesültek, hanem éttermek pincérei, a 3 terület, észak, közép és dél idegenvezetői, buszsofőrei, vagy pl. a csónaktúrák evezősei is. Végig segítő kezek és mosoly kísérte utunkat, ami egy bizonytalan mozgású régiség számára megfizethetetlen. Segítő kezeket nemcsak a helyi emberektől kaptam, hanem barátnő-szobatársam, valamint csoportunk tagjai is jól vizsgáztak emberségből. Itt említeném meg a csoportunk kor szerinti összetételét. A legfiatalabb egy 55 éves férfi volt, a legidősebb pedig 81 éves édesanyja. Második legidősebbként az ugyancsak térdfájós Judittal olykor kihagytunk egy-egy túl magasra törő, lépcsőzős programot. Sík területen azonban nagy elánnal róttuk a kilométereket, és sereghajtóként, de vígan baktattunk az elég nagy ütemet diktáló vietnámi idegenvezetőnk, Ahn nyomdokain. Ez a férfinév békét jelent, próbáltunk megbékélni a sebességével, észak-vietnámi túráinkon.
A vietnámi hölgy saját készítésű papírhajtogatásait árulja a múzeum környékén
A csoport leginkább 60-as és 70-es éveik elején járó házaspárokból állt, akiken látszott, hogy gyakorlott utazók. Kedves, közvetlen emberek, ugyanezt mondhatom az 50-es magyar idegenvezetőnkről, Ágiról, aki nagy tapasztalattal, tárgyi tudással, türelemmel és segítőkészséggel kísérte csoportunkat.
A 7 millió lakosú Hanoi a történelem során sok nevet kapott, legérdekesebb a Thang Long elnevezés, ami Felszálló sárkányt jelent, utalva a Vörös folyóról felszálló, mesebeli lény legendájára.
A Néprajzi Múzeum parkja
Vietnám nemcsak a mosoly országa, hanem a színek, a pagodák, a buddhizmus, a robogók országa is, az ősi kultúra nyomai keverednek a modern építészet gigászi alkotásaival. A robogó felváltotta a kerékpárt a közlekedésben, és nyugodtan mondhatom, hogy az utak királya lett.
Szabályok, jelzőlámpák számukra nem léteznek, és a járdát is bitorolják a parkírozó „fenevadak”. Olykor halálfélelmünk volt a köztük való cikázáskor, egyik oldalról a másikra átjutni pedig nem nézgelődve, várakozva, hanem magabiztosan kellett, amit európai közlekedési rendszerünkkel szemben igen kockázatosnak éreztünk.
Utcai élet Hanoiban
A mosolyon kívül a szorgalom jellemzi a vietnámi embereket. Koldust nem lehet látni az utcákon, mindenki dolgozik valamit, ha mást nem kézműves munkát végez, és az utcán árulja termékét, vagy az utcán főz, ott is mosogat, néha elképesztő ellentéteként a szinte ugyanabban az utcában csillogó-villogó üzletháznak, hotelnek.
Kiemelt kép: A Néprajzi Múzeum kertje
További élményeimről a 2. részben számolok be.
Annaróza
Szerzői jogvédelem
Tilos a Régiségeknek blogban megjelent írásokat, recepteket, fotókat és videókat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében máshol közzétenni és sajátként feltüntetni. Az írások, fotók és videók a bloggerek szellemi tulajdonát képezik, miként a képek is, amennyiben más forrás nincs feltüntetve. Írásaink csak linkként használhatók fel, mely az eredeti forráshoz vezet !!!!
