2021. aug 26.

Egy nyugdíjas boltkóros dilemmái

írta: Papá Stefano
Egy nyugdíjas boltkóros dilemmái

Tippek az akciós vásárlás megszálottainak

shopping-1165437_960_720.jpg

Az ember mindig változik, főleg a kor előrehaladtával. Amikor még dolgoztam, szinte semmire nem maradt időm, minimális segítségben merült ki otthoni tevékenységem.  

Aztán „rámszakadtak” a nyugdíjas évek és hirtelen mindenre lett idő, s hogy jobban teljen, elfoglaltságokat kellett találnom. Találtam is. Nem volt könnyű, de sikerült. Szerettem és szeretek főzni és sajnos enni is, ami kissé meglátszik az alakomon. De a főzéshez be kell szerezni az alapanyagokat, ki kell találni, melyik nap mi készüljön. Bár én szívesen megeszem egymást követő két-három nap ugyanazt az ételt, de egyrészt nem vagyok egyedül, és párom már harmadik nap nem örülne ugyanannak az ételnek, másrészt nem „elegáns” minden nap ugyanazt feltálalni.

Aki nyugdíjas, az tudja, hogy az árak mintha sokkal gyorsabban emelkednének, mint a nyugdíj, így nem mindegy mit, hol és mennyiért vesz meg. A távolság és a megszokás miatt két hipermarketbe járok rendszeresen vásárolni. Részben, mert az összehasonlításnál ez a kettő nyerte el nálam a legolcsóbb címet, másrészt, mert már szinte behunyt szemmel tudom, hogy az áruházban mit, hol keressek.

Kissé internet függő is vagyok, s a hétfők azzal kezdődnek, hogy a két hipermarket akciós újságját előhívom, és áttanulmányozom, hogy csütörtöktől szerdáig mik az akciós termékek, főleg azok az áruk érdekelnek, amiket vásárolni szoktam. Időm van, szépen kijegyzetelem az újságokat. Mivel a két áruház egy útvonalba esik, így egyetlen bevásárlókörúttal megoldható az egész.

akcios_ujsagok3.jpg

Forrás: saját montázs az akcios-ujsag.hu alapján

Egyébként a https://akcios-ujsag.hu/ oldalon hihetetlen mennyiségű akciós újság található egy helyen az élelmiszertől kezdve, a háztartási gép-, bútor- és vegyi áru újságokig.  Mindig a legfrissebb, legutóbb feltöltött akciós újság található a lista elején. Amennyiben egy konkrét üzlet akciós újságját, szórólapját vagy katalógusát szeretné valaki megtekinteni, az oldalon található üzlet választóból kell kiválasztani a keresett üzletet. De lehet a jobboldalon lévő "Címkék" között is rákattintva keresni. A hozzám hasonló, akciós vásárlásokra rákattantaknak nagyon hasznos ez az oldal.

Csak olyan élelmiszereket veszek, amiket vagy megfőzünk, megsütünk, vagy reggelire és vacsorára elfogyasztunk. Viszont ha valamilyen rendszeresen szükséges áru 80-150 forinttal olcsóbb, akkor nem egyet veszek, hanem típusától függően ötöt, tízet, s máris megspóroltam 400-1200 forintot. Ez egy vásárlásnál összességében sokszor 3-4000 forint megtakarítást jelent. A pluszban megvásárolt tételek 3-4 hét alatt úgyis elfogynak. A következő héten más árukkal van ugyanez.

Köztudott, hogy a nagyobb adag étel mindig finomabb, mintha abból 1-2 adag készül. És a nagyobb mennyiséggel sincs baj, hűtőben 3-4 napig eláll, a többi meg mehet egy- vagy kétadagosan a fagyasztóba. Ráadásul munka, idő és energia takarékos is, főleg ha kuktát használunk.

 pexels-photo-7129141.jpeg

Forrás: Pexel.hu

A családom szerint én „boltkóros” vagyok. Valóban szeretek vásárolni, és nem is egy-két darabot, hanem nagyobb mennyiséget. A fentiek elolvasása után döntsétek el: boltkóros vagyok, vagy józan ítélőképességgel spórolok a nyugdíjunkkal?  Van köztetek is hasonlóképpen gazdálkodó?

   1.kép forrása: Pixabay

 

Papá Stefano

 

Ha tetszett a bejegyzésünk, örülünk, ha írásainkat lájkolod és megosztod, vagy továbbküldöd e-mailben.

Látogass el közénk, blogunk

 facebook csoportjába, 

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!

Szólj hozzá

vásárlás nyugdíj szupermarket nyugdíjas takarékosság boltkóros akciós vásárlás Papá Stefano