Egy öreg nyugdíjas mindennapjai
Nincs időm unatkozni!
Elég régóta vagyok nyugdíjas, amit így közel a nyolcvanhoz, nyugodtan elmondhatok magamról. Annak idején az átmenet sem okozott gondot, mert egy ideig még visszajártam dolgozni, aztán jött a „semmittevés”. De csak rövid ideig, amíg fel nem mértem a lehetőségeket.
Munkával töltött időmből nagyon sok mindent visszahoztam. Világ életemben sportoltam, mindent űztem, amit labdával lehetett. Nem voltam első osztályú, se válogatott, de szerettem csinálni. Például 45 éves voltam, amikor újra kezdtem focizni, rendes bajnokságban, igaz ez a Budapest II. osztály volt. Rendszeresen jártam edzőterembe, no nem „body builder” akartam lenni, csak mozgatni a létező és a már nem létező izomzatomat. Gyerekkoromban úsztam is versenyszerűen, és mostanság időnként kihasználom, hogy a kerületi lakosoknak délelőttönként ingyenes az uszoda.
E lehetőségekkel élve, hozzászámítva az oda-vissza utat is, egy héten elég sok időm telik el úgy, hogy nem a „semmit” teszem.
Mivel a szűk családon belül csak én vezetek autót, régen is, most is az én feladatom a bevásárlás. Szerettem és szeretem is csinálni. Ennek már kialakult a maga szertartás jellege. Hétfőnként irány az internet, és sorba nézem a nagy hipermarket láncok akciós újságjait. Akik még a járulékplafon eltörlése előtt mentek nyugdíjba, azok tudják, hogy a nyugdíjuk nem inflációbarát. Így a meghirdetett akciókból kigyűjtöm azokat, amikre éppen akkor van szükség, és azokat is, amelyek nem kellenek, de rövidesen szükség lehet rájuk. Egy-egy darab vásárlása nem sok kedvezménnyel jár, de ha többet veszünk, például: akciós tejből, margarinból, üdítőitalokból, lefagyasztható árukból, akkor már a megtakarítás ezres nagyságrendű. És jön ennek az élvezeti része, járkálni a telerakott polcok között, válogatni a zöldség-gyümölcs osztályon, felfedezni olyat, amit az újságban nem vettem észre. Végig a magam ura akarok lenni, így a vásárlás után az önkiszolgáló pénztárakhoz megyek, ami egyben agytorna is, mert időnként ki kell találnom, hogy ott hogyan, milyen néven kell az általam megvett árucikket megkeresni. A végén jön a „happy end”, a blokk megtekintése, ahol alul fel van sorolva, mennyit is sikerült megtakarítanom. A fentiek heti egy nagy, és egy kisebb vásárlást foglalnak magukba.
Számoljunk csak! Heti kétszeri edzőterem, 1-2 úszás, két bevásárlás, ez már 5-6 napi elfoglaltság a hétből. Azután ehhez csatlakozik, hogy sétálni kell menni a feleségemmel, ami nem kényszer, hanem további elfoglaltság, mint ahogy az is: hetente vagy kéthetente ki kell menni a piacra, megvenni a zöldárút.
Ezekhez jönnek az otthoni elfoglaltságok. Gyerekkorom óta szeretek főzni. Senki nem tanított, egyszerűen ellestem a fogásokat, ha meg valami új étel jött, ott a szakácskönyv, nem is egy, és az interneten fellelhető ételleírások. Amióta nyugdíjas vagyok, naponta főzök, bár ez sem igaz teljesen, mert gyakran 2-3 napra elegendő ételt készítek (a többadagos étel mindig finomabb), és váltogatjuk az így készült ebédeket, ne együnk egymást követő két napon ugyanazt. Ilyenkor jön jól a mélyhűtő.
Szeretjük, ha a teljes család együtt van, gyerekek, férjek, unokák. Ilyenkor egyrészt meg kell tudakolni az unokáktól, mit szeretnének enni (bár kívülről tudom, és nem is szoktam tévedni), és 8 emberre kell ételt készíteni, ami megint csak nem igaz, mert távozáskor mindig kapnak „doggy bag”-et, s az sem árt, ha másnapra még marad nekünk ebédre.
Estefelé marad az internet, olvasgatok, no meg kártyajátékokkal játszom, ami szintén jó agytorna, no meg temperamentum emelő. Lehet „dühöngeni”, ha egy lap maradt, s így nem lehet teljesen kirakni. De ugyanígy, elismerően megveregethetem a vállam, ha egy nehéz játszmát sikerült megcsinálni.
Amit eddig elmeséltem, az egy hét története. Elvileg minden héten ez történik, de mégis mindig más és más. Nincs időm unatkozni.
Persze, időnként itt fáj, ott fáj, de e nélkül észre sem venném, hogy élek. Ami nagy adomány: jó alvó vagyok, végig alszom az éjszakákat, és reggel pihentem, újult erővel ébredek.
Ha valakit sikerült egy kicsit felvidítani, vagy tevékenységre ösztönözni, annak nagyon örülök.
Hosszú, boldog éveket kívánok minden „Régiségnek”!
Képek forrása: Pixabay
Papá Stefano
