2021. nov 07.

Gyertyafényes áramszünet

írta: Izzy Florens
Gyertyafényes áramszünet

Gyermekkori, családi idill hangulat volt

tarsasjatek_gyertyanal_2.jpg

Erős szikrázás kis lánggal, sssszzzzz-szerű hang füstfelhő kíséretében, majd megszűnt házunk áramellátása. Éppen a villanyóra szekrényének közelében tartózkodva megfagyott a vér az ereimben az ijedtségtől. Egyértelmű volt, hogy  nem kis baj van a villanyvezeték rendszerében. A pillanatnyi sokk után, telefonon hívtam az áramszolgáltatót, bejelentve a történteket. A távoli „diagnosztizálás” alapján a relé mehetett tönkre. A munkaidő lejárta körüli délután jó időbe telt a szolgáltató segítségével megtalálni azokat a regisztrált  szerelőket, akiknek jogosultságuk van a relé kiszedéséhez, majd  új relé felrakásához és el is jönnének ebbe a tiszazugi, kicsi faluba.

A szerelők jöttek, eltávolították a tönkrement relét, lekapcsoltak a villanypóznáról, mondván, hogy csak másnap tudják az új relét beszerelni. Megnyugtattak, hogy a mélyhűtőnek több, mint 24 óráig bírnia kell a „gyűrődést”, azaz ennyi idő alatt nem szabad a benne lévőknek kiengedniük. Az, hogy estére villany nélkül maradunk, hát Istenem, az most benne van a pakliban….. Szürkületben mentek el, én pedig magamhoz térve kezdtem felfogni, hogy hoppá, hamarosan besötétedik, és míg látunk, addig kell előkészülnöm az estére.  Megágyaztunk, előkészítettem a vacsorát és eközben mellbevágott a gondolat, hogy mit fogunk csinálni 6 órától - este 10 óráig, elalvásig?

A világ legtermészetesebb dolgának vélt áramellátás révén a televízió, a számítógép nálunk is meghatározói a mindennapos elfoglaltságainknak, különösen és éppen az esti órákban.

De menjünk sorba! Elsődleges feladat volt, valami fényforrás után nézni. Persze van zseblámpánk, de ez azért nem megoldás több órára. A szekrény tetején van néhány petróleum lámpánk, gyűjtemény a régmúlt időkből. Úgy emlékeztem, hogy az egyikben mintha lenne még petróleum. Rosszul emlékeztem.

lampak_a_szekrenyen_2.jpg

Gyertyáim is vannak, elég sok és mindenféle, félcsonkig égettek (ünnepi díszgyertyákból) és eddig még nem  használtak is (tizenéve előrelátóan tartalékolva áram kimaradás esetére). Ez utóbbiakat állítottam szolgálatba négyesével-hatosával.  

Besötétedett. Körülöttünk teljes csend, a gyertyák fénye mellett  akár romantikusnak is nevezhető béke, nyugalom áradt.  A gyertyafényes vacsora utánra társasjátékra voksoltam. Fiamra bíztam, válassza ki, hogy melyiket játsszuk. A játék során olyan gyorsan elrepült az idő, szinte észre se vettük. Az egész történésnek olyan gyermekkori, bensőséges családi idill érzete volt – az egykori, lámpafényes, családi társasjátékok, kártyázások emlékképe, hangulata jött elő. Egyébként szoktunk társasjátékozni, de csak ünnepek (karácsony, húsvét) alkalmával, amikor nagyfiamék is itthon vannak és természetesen szól a TV, ég a villany….

tarsasj-1.jpg

Azon morfondíroztam, hogy ilyen TV nélküli, ámde villanyfényes társasjátékozást beiktathatnánk máskor is, azonban a fiam ellenszavazott a televíziózás javára.

Utóhang: Másnap délutánra felkerült az új relé, visszatértünk a 21. századi életvitelünkhöz. A mélyhűtők valóban állták a „sarat” , semmi nem engedett ki, fagyott állapotban érte őket a fagyos újraindítás.

 

   saját felvételek

 Izzy

 

Látogass el közénk, blogunk

  facebook csoportjába,  

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!


Szólj hozzá

család gyertya emlékek idill gyerekkor áramszünet petróleumlámpa Izzy