Mi mintáztuk és varrtuk a szoknyákat

A divat az ember megjelenésével vette kezdetét, azóta változik, fejlődik. Gondoljunk az első   emberpárra, Ádámra és Évára, kik a paradicsomból való kiűzetésük következtében jöttek rá, hogy nem elegendő számukra a fügefalevél, azaz az Ádám-kosztüm. Az állatbőrből készült öltözeteket követte számtalan egyéb, egyre változatosabb formában, így mind a mai napig újabb és újabb elképzelések valósulnak meg a varrni tudó nők, valamint a divat-diktátorok jóvoltából.

Ám nem kell ahhoz divat-diktátornak lenni, hogy egy-egy darab kényelmes, viselhető ruhadarab saját kezünk alkotása folytán kerüljön ruhatárunkba. Az 1970-80-as években környezetemben egy új hullám terjedt el: a különböző színre festett, könnyű, nyári  vászon anyagok megmintázása. A mintázat egy hipóhoz hasonló folyadék segítségével, spontán alakzatok kialakításával történt, ami igen érdekessé tette a felhasználandó anyagot. A jelen esetben a szoknyához használt mintázat valóban egyedi módon változtatta a megformálandó alkotást. Nem követelt sem ismétlődő, sem méreteiben azonos mintákat, ettől vált egyedivé. Díszítő elemként a szoknyán nagy, széles fodor fogta körbe az alsó részt, ami felfele ívelt egészen a derékig, mely a cipzárt eltakarta, biztosítva a pontos méret szerinti bőséget. A másik oldal elülső részén egy nagyméretű zseb tette különlegessé az ominózus szoknyát. A készre varrás után újra előtérbe került a színtelenítés művelete a már a jól látszó ívek, formák nyomán.

Újabb mosás, szárítás, vasalás után a kész mű alkotójával egyetemben pöffeszkedhetett abszolút  egyediként. A siker következményeként jöttek a barátnők igényükkel, hogy ők is hasonlót szeretnének. Így gyártottam sorban a szoknyákat, melyek bár formájukat, díszítésüket megőrizték, mégis egyedivé váltak a színtelenítés által keletkező egyedi minták által.

Így válhattunk mi magunk is divattervezőkké azokban az időkben, amikor a konfekcióipar, -főleg a kisebb településeken- érezhetően elmaradt a fejlődésében. Ilyen időket is átéltünk, alkalmazkodtunk, sőt még alkotókká is váltunk. A szükség minden időben igazi tanító, amíg a bőség nem ösztönöz alkotásra.

Becsüljük meg saját munkánk, alkotásunk tárgyait, ha már nem is viselhetjük, vagy használjuk azokat, emlékeink  megszépítésére még mindig alkalmasak.

 A rajz saját alkotásom

       Zsazsa

Látogass el közénk, blogunk

  facebook csoportjába,  

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel blogunk

VIDEÓ CSATORNÁJÁRA is,

hogy értesülj legújabb videóinkról!