Színdarabok, kortárs balett és kamarakoncert Szegeden
Őszi kulturális csemegék 2. rész
Szeptember-októberi filmélményeim mellett színdarabok és egy jubileumi kamarakoncert hozott kulturális változatosságot.
Egyik barátnőm annyira áradozott egy monodrámáról, hogy jegyet vettünk rá a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházába. Ez a barátnő azzal is igazolta az „Élet-ritmusra” című francia darab (írója: Cédric Chapuis) nagyszerűségét, hogy újra megnézte velünk.
Az egyetlen szereplő, Adrien egy 20 év körüli autista fiú, aki gyerekkorában teniszlabdát pattogtatva rádöbben, hogy ez a pattogó ritmus örömet szerez neki, felvillanyozza. Ettől kezdve édesanyja mosószeres dobozain éli ki dobolási szenvedélyét. Történetét ő maga meséli el a kezdetektől az autistákra jellemző sajátosan őszinte, megmosolyogtató stílusban. Az élet minden területén a ritmus fontos számára. Amikor apja, akit csak Bernardnak hív, megpofozza, nem is az ütéseket fájlalja, hanem azt, hogy nem jó ritmusban kapta. Szülei egy dobszerkót ígérnek neki, ha kijavítja az osztályzatait, és rendben tartja a szobáját. Öccse segítségével, aki szolgálataiért heti 10 eurót kér, Adrien eminens tanulóvá és „házitündérré” változik. Kap is egy használt dobszerkót, ami egyetlen örömforrásként kimozdítja kirekesztő világából.
Az Adrient alakító Medveczky Balázs rendkívüli tehetség, úgy színészileg, mint zeneileg, és mozgásművészetben. Medveczky Ádám karmester fiaként a genetikája is predesztinálhatná a sikerre, de kitartó szorgalom és szenvedély nélkül mit sem érnek az öröklött képességek. Képzettsége sokirányú: a Budapesti Táncművészeti Szakközépiskolában érettségizett, majd elvégezte a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. Dobolni pedig –állítása szerint- hamarabb tanult meg, mint beszélni. Jelenleg is A Grund vígszínházi fiúzenekar nevű formáció tagja.
A színész, a dobos és a táncos összetettségét olyan bravúrral és energiával oldja meg, hogy másfél óráig hol szájtátva, hol mosolyogva néztük végig ezt a fiatalembert, akiről még a francia szerző is úgy nyilatkozott, hogy ezt a darabot szinte őrá szabta.
A következő két színházi eseményre két barátnőm sajnálatos betegsége révén tettem szert.
Nézőként a tánc minden válfaját nagyon kedvelem, így a szegedi Kortárs balett legújabb előadását is szívesen megnéztem. Két részből állt, az első, az Elégia, egy olasz koreográfus, Enrico Morelli műve, a második, Blue címmel 3 koreográfus, Juronics Tamás, Czár Gergely és Kurucz Sándor közös munkája. Az Elégia balettosai Beethoven és Brahms zenéjére táncoltak. A mozgásukba nagyon belefeledkeztem, de az eszmeiségét csak az ismertetőből értettem meg: eszerint az individualizmus, vagyis az önös érdek és az altruizmus, vagyis az emberszeretet, önzetlenség megformálását láthattuk a szólókban, duettekben és a csoportos jelenetekben.
A Blue című darab számomra világosabb eszmei mondanivalóval szolgált. Az egész tánckar (férfiak, nők egyaránt) kék ruhában, kék harisnyanadrágban és egy hatalmas kék csőrrel jelentek meg a színpadon, mint egy madárraj homogén közösségeként. Csodálatos, monoton dobszóra táncoltak a számomra egyedülálló koreográfiára. Egy lány kiválik a csoportból, először a csőrt veti és dobja le magáról, majd a kék ruhát, mintegy elhagyva a közösséget, és külön utakra vágyódva. Ezt a különbözőséget szimbolizálja a testszínű dressz, amiben táncol, eltérve a többiek kék ruhájától. Néhány társa követi szabadságvágyát, de a darab végére újra felöltik kék jelmezüket, a lány dressze is kékre változik, ami szerintem azt szimbolizálja, hogy szükségük, szükségünk van a közösségre, mert az nyújt nekünk biztonságot. A jelenetek varázsát a plasztikus mozdulatok és a dobok lüktetésén kívül angol és német nyelvű klasszikus dalok idézik elő.
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban Fotós: Szabó Luca
A szegedi nagyzínházban Molnár Ferenc: Játék a kastélyban című színjátékát láthattam. A 80-as években a Turai-Gál szerzőpárost Márkus László és Zenthe Ferenc, Anniet Tóth Enikő, Almádyt Lőte Attila alakította. Feledhetetlen játékuk, valamint a molnári fordulatok emléke kíváncsivá tett a most Bezerédi Zoltán rendezésében színre vitt darab iránt.
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban Fotós: Szabó Luca
Az első felvonás csalódást okozott, a két szerzőpáros és fiatal zenész barátjuk, Ádám, hosszú párbeszédei vontatottá tették, talán rövidíteni kellett volna. Inkább rendezési hibának tartom, mint a színészi játék hiányosságának. (Szereplők: Turai: Gömöri Krisztián, Gál: Kárász Zénó, Ádám: Krausz Gergő). A felvonás végén a 3 férfi fültanúja Ádám menyasszonya, Annie és színészkollégája, Almády búcsú-pásztorórájának. Tulajdonképpen ekkor indul be a cselekmény. A második, és leginkább a 3. felvonás már igazi élvezetet nyújt fordulataival, poénjaival, és elsősorban nagyon kedvelt színészünk, a csábítót játszó Borovits Tamás frenetikus alakításával.
Legvégül egy ingyenes zenei jubileumi kamarakoncerttel zárom a sort.
AranyEzüst Quartett
A szimfónikus zenekar 4 vonós hölgytagja 10 évvel ezelőtt AranyEzüst Quartett néven alakult újjá. A csellista, Csányi Ildikó Lydu, kedves szomszédasszonyom meghívott erre az eseményre, amivel nagyon megtisztelt, és örömmel elfogadtam. A zeneigazgató bemutatta a hölgyeket, az I. hegedűst, a II. hegedűst, a mélyhegedűst és a csellistát. A négy hölgy a műfajnak megfelelően rövid lélegzetvételű darabokkal, köztük néhány filmzene átirattal örvendeztetett meg bennünket. Repertoárjukon szerepelt például az Óz, a csodák csodája ismert betétdala: Arlen: Over the Rainbow, Webber: Macskák című musicaljéből a Memory, és egyéb ismert dallamok, mint Dvorak: Humoresque, Piazzolla: Libertango, és ráadásként Brahms: V. Magyar tánc. Némely táncos darabot a közönség ritmikus tapsa kísért. Végül egy szegedi hobbyfestőnő, Vígh Melinda egy festményt adott át a jubilálóknak a négyesükről, akik fogadáson kedveskedtek a hallgatóságnak aprósüteménnyel, pezsgővel és születésnapi tortával.
Gratuláltunk az AranyEzüst Quartettnek, és még több alkotó, örömteli évtizedet kívántunk nekik a közös muzsikálásban!
Örülök, hogy városom ilyen gazdag programot nyújt a nyugdíjasoknak is kedvezményes jegyekkel.
Első kép: az Élet-ritmusra című darabban Medveczky Balázs Fotós: Szabó Luca
Annaróza
