Morfondírozásaim az iskolakezdés kapcsán
Szerettem iskolába járni
Hihetetlenül gyorsan elszállt a nyár, még számomra, a 80 felé ballagó nyugdíjas számára is. Mit szóljanak akkor a diákok? Általában nem szoktak túl boldogok lenni amiatt, hogy beköszöntött a szeptember és újra elkezdődik a napi rutin.
Valószínűleg sokan tartanak majd csodabogárnak amiatt, amit most leírok, de én szerettem iskolába járni és örültem az iskolakezdésnek. Az első napomra a mai napig emlékszem. A községben, ahol laktunk, akkoriban egyetlen iskola működött. Én nagyon önálló kislány voltam. Szeptember elsején szüleim nélkül, a szomszéd gyerekek társaságában, büszkén és izgatottan indultam el hátitáskámmal. Az emlékezet rostáján már kiesett, hogy aznap volt-e az évnyitó vagy előbb. Azt viszont magam előtt látom, hogy megannyi társammal együtt betereltek minket egy osztályterembe, ahol névsorolvasást tartottak. Vártam, vártam, mikor csendül fel az én nevem is, de hiába. Már kezdtem szorongani, hogy tévedés történt, én nem is az idén kezdem el az első osztályt. Végül közölték, hogy azok, akik nem hallották a nevüket, egy másik épületbe mennek. Át is baktattunk oda, az úgynevezett „Fényes”-be (hogy miért az volt neve, nem tudom). Tulajdonképpen egy lakóház volt ez, amelyben egy szobát kisajátítottak a tulajdonosoktól és ott alakították ki az osztálytermünket.
Osztályképem (talán) másodikos
A berendezés az akkori időkre jellemzően egy táblából, egy nagy méretű, lábakon álló golyós számológépből, a katedrából, egy vaskályhából és a padokból állt, amelyekbe belevájták a tintásüveg és a ceruza, tollszár helyét. Mert mi még mártogatós tollal írtunk és itatóspapírral szárítottuk fel a felesleges tintát a füzetben. Keserves egy dolog volt. Kortársaim bizonyára tudják, miről beszélek. A tollhegyet folyton mártogatni kellett a tintába. Ha túl mélyre merítettük, az ujjaink is csupa kékek lettek, ezenkívül a túl sok tinta pacát ejtett. Ha a füzetlap nagyon szálkás volt, szétfolyt rajta a tinta. Már felsős voltam, amikor megjelentek a töltőtollak, később pedig a golyóstollak, utóbbiak ugyan, igen silány minőségük miatt, nem fogtak egyenletesen. Sok tanár nem is engedte, hogy azzal írjunk, csak a töltőtollal. De ez még odább volt, az első osztályban eleinte a ceruzát használtuk.
Az írással a kezdetektől meggyűlt a bajom. Sosem tudtam szépen írni, de az iskolában megkövetelték a tetszetős külalakot és jegyet is adtak rá. Emlékszem az egyik első házi feladatra, amikor karikákkal (O betűkkel) kellett teleírni egy fél oldalt, kicsikkel és nagyokkal. Kezdjük azzal, hogy én azt hittem, az egész oldalt ki kell tölteni. Görcsösen rajzolgattam a fránya karikákat, amik mindenre hasonlítottak, csak nem O-ra. A végén már zokogtam...
Kép forrása: Fortepan , Beney Endre és felesége
A csúnya kézírásért, külalakért néha fenyítést is kaptunk: körmöst. Egy hosszú vonalzóval jól ráhúztak az összeszorított ujjhegyeinkre. De ettől sem tanultam meg szebben írni...
Az olvasással és a többi tantárggyal sokkal jobban boldogultam. Nagy örömmel üdvözöltem az olvasókönyvet, mert a könyvekért mindig is odavoltam. Némelyik szövegre még ma is emlékszem: lo-la ír, ma-ma áll. Amint a betűk szavakká álltak össze és megtanultam olvasni, nem volt megállás. Az olvasás ma is a szenvedélyem. A következő években, amint megkaptam az olvasás- vagy irodalomkönyvet, néhány hét alatt kiolvastam őket és a tanév folyamán már szinte kívülről fújtam a szövegeket.
Kép forrása: Fortepan, Solyi Ilona
Első tanító nénink, Terike néni nagy türelemmel, hozzáértéssel terelgetett bennünket az alsó tagozatban. Tudott szigorú is lenni, ám arra nem emlékszem, hogy ő pofozkodott volna, ellentétben néhány más tanítóval és tanárral. Bizony, nem volt ritka a testi fenyítés, még a felső tagozatban sem. Eleve szigorú rendszer uralkodott az iskolában. Az osztályban hátratett kézzel kellett ülnünk, ha valamit mondani, kérdezni szerettünk volna, jelentkezni kellett. Az óraközi szüneteket az udvaron töltöttük és a szünet végét jelző csengő vagy sípszó után fel kellett sorakoznunk az udvaron, majd kettes sorokban bevonulnunk a termekbe. A második osztályban, amikor a szorzótáblát tanultuk, a számtanóra előtt kórusban kellett felmondanunk az éppen aktuális táblázatot: „Egyszer három három, kétszer három hat...”
5. osztályos osztályképem
Mindennek ellenére szerettem iskolába járni. A nyári szünidő végén már szinte hiányzott is. Örömmel készültem a tanévkezdésre. Megvettük a szükséges felszerelést, a füzeteket, a ceruzákat, a fa tolltartót (nagyon menőnek számított az emeletes, rolós – nem sok gyerek büszkélkedhetett ilyennel), a kékpapírt, a vignettát. Imádtam csomagolni a füzeteket és a könyveket. Előírás volt, hogy kékpapír köntösbe kell öltöztetni őket és a vignettára is sablon szerint kellett felírni a nevünket, a füzet rendeltetését meg az osztályt. A régi füzetekben nem volt margó, magunknak kellett előre meghúzni őket.
Kép forrása: Fortepan, Offner Károly
Érettségi után egyetemi felvételt nyertem, és akkoriban ott csak szeptember közepén kezdődött el az oktatás. Szeptember elsején még otthon voltam és az járt a fejemben: ezentúl már soha nem nekem szól a tanévkezdő csengetés. Ettől egészen elszomorodtam. Aztán végül pedagógus lettem, és még sokáig, újra nekem is szólt. Most az egyik fővárosi gimnázium mellett lakom. Nosztalgiával szoktam hallgatni a tanévnyitó ünnepségről beszűrődő hangokat, a becsöngetést. Már végképp nem nekem szól.
Első kép forrása: Fortepan, Kovács Márton Ernő
Miranda
Szerzői jogvédelem
Tilos a Régiségeknek blogban megjelent írásokat, recepteket, fotókat és videókat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében máshol közzétenni és sajátként feltüntetni. Az írások, fotók és videók a bloggerek szellemi tulajdonát képezik, miként a képek is, amennyiben más forrás nincs feltüntetve. Írásaink csak linkként használhatók fel, mely az eredeti forráshoz vezet !!!!
