blog.buckconsultants.com

Apróságok … amik csak úgy eszembe jutnak, eltöprengek rajtuk. Nem nagy dolgok, mégis, talán lehetne rajtuk változtatni.

Időre megyek valahová. Az eső szakad, de indulnom kell. A busz húszpercenként jár, ezért legalább 5 perccel a menetrend szerinti érkezése előtt már kinn toporgok a megállóban. Feltűnő, hogy más nem várakozik. – Láttam az ablakból, hogy meg sem állt és elment  – szól egy arra haladó, ismerős asszony. Mit tehetek? Várom a következőt.

A buszok mély vájatot nyomtak az úttest aszfaltjába … hát persze, nem készült megerősített alapozás a buszmegállónál, pedig kellett volna. Kinek a mulasztása: tervezőé, kivitelezőé, beruházóé, vagy egyszerűen csak így volt olcsóbb? Az eső szakad, az úttesten áll a víz. A vízelvezető, rácsos csatornák évek óta megteltek hordalékkal, szeméttel, nem nyelik el az esővizet. Az autók pedig csak jönnek, jönnek, de még hogy! Talán nem is lépik túl az 50 km-es sebességet, csak belehajtanak a vízbe és egy szempillantás alatt beterítik a szennyes lével a megállóban várakozókat, a járdán sietőket. Ijedten húzódom hátra a falhoz, kerítéshez, de hiába. Cipőm, harisnyám szoknyám szürke-fekete olajos lével beborítva …  Nem tehetek mást, hazamegyek átöltözni, miközben számolgatom, mennyibe is fog kerülni gyapjúszoknyám tisztíttatása.

A busz közben elmegy, reményvesztve várom a következőt. És figyelem az autósok arcát vezetés közben. Az úttest vizes, csúszós, fokozottan kell(ene) figyelni minden körülményre. Ehelyett többen telefonálnak, nagy lendülettel hajtanak bele a tócsákba,  az idősebb sofőrök is, női és férfi vezetők egyaránt.

Biztos, hogy ennyire kell sietni? Hová is? Talán a következő közlekedési lámpáig, ahol úgyis meg kell állni és várakozni. Így legalább az ottani buszmegállóban várakozók megússzák a spriccelést-fröcskölést.

És ez is valami …

Fodor Anna