2013. ápr 07.

Nosztalgia étkek - Hóvirág torta

írta: S. Cecilia
Nosztalgia étkek - Hóvirág torta

h__vir__g5.jpgGyakran jutnak eszembe régi ízek, a szülői házban készült ételek. Nagymamám volt otthon a szakácsnő, remekül és találékonyan főzött és sütött, ahogy egy nagynéni mondta róla, szinte a semmiből is tudott finom ételeket készíteni. Ezeknek a fogásoknak egy része később bekerült családom  menüjébe, de sokminden feledésbe ment.

Szerencsére Nagyi rám örökített egy receptkönyvet, amit kifejezetten nekem írt gyöngy betűivel, de már kissé remegő kézzel, reménykedve, hogy majd nyomdokaiba lépek, és belőlem is kiváló szakács lesz.

Nem így történt. Bár főzök, de nem túl lelkesen és nem is igazán jól. Mostanság azonban, hogy rámtörnek  régi ízemlékek, előveszem Nagyi receptkönyvét  és kipróbálok  egy-egy régi ételt, főként édességeket. Elsőre néha nem sikerül úgy, ahogy emlékeimben él, de addig próbálkozom, amíg úgy érzem, ez már az a régi íz. Arra gondoltam, hogy közreadok a blogban néhány régi receptet, hátha másokban is kellemes emlékeket idéz, és lesz kedve kipróbálni. Nagyi receptkönyve valóságos kis remekmű, külön fejezetekre van tagolva: húsos ételek, sütemények (ezen belül aprósütemények, kochok, stb.) savanyúságok, köretek, szörpök-borok. Később, hogy Nagymámám meghalt, Anyukám és Anyósom még hozzáírtak a receptkönyvhöz, kézírásuk még becsesebbé teszi a családi emléket.  

V__ncza_300x225.jpg

 

Elsőnek álljon itt egy nagyon egyszerű, kedvenc desszertem receptje:

 

HÓVIRÁG TORTA

 Hozzávalók: 

1 csomag babapiskóta (eredetileg Hóvirág nevű kétszersültből készült, innen a recept neve)

2 tojás

8 evőkanál cukor

5 púpozott evőkanál liszt

1 liter tej

1 vaníliás cukor

gyümölcs lekvár

 

Elkészítés:

A két tojás sárgáját kikeverjük a cukrokkal, a liszttel és egy kis tejjel. A tej fennmaradó részét felforraljuk, és a kikevert alapanyagokat belecsorgatjuk. Takaréklángon, állandó keverés mellett  besűrítjük (azért még laza, krémszerű állagúra). A piskótát egy tűzálló tálba szépen lerakjuk és a krémet melegen ráöntjük, illetve kezdhetjük a rétegezést a tál aljára öntött krémmel.



h__vir__g1_300x138.jpg

 Ha nem férnek el  a piskóták egy rétegben, lehet több réteget is rakni, közé önteni a krémet. Megszórhatjuk mazsolával, vagy egyéb, könnyen puhuló, szárított gyümölccsel. A tojások fehérjét egy kis cukorral és  gyümölcs lekvárral felverjük és a kihűlt krémre tesszük. Hűtőben  legalább egy fél napot állni hagyjuk. 

h__vir__g4n__ljobb_300x224.jpg

 
h__vir__g5.jpg

 

Cecilia

Szólj hozzá

nosztalgia édesség recept nosztalgia ízek