A megsárgult füzetlapon különböző színű ceruzákkal írt, elhalványuló nevek állnak. A lap alján, középen van az én nevem, s ebből ágaznak szét felfelé, ernyőszerűen a felmenők nevei.  Ez az első családfa, amit tizennégy évesen készítettem. Még élt Apukám, őt faggattam ki az elődökről. Ez a korai érdeklődés az ősök iránt sajnos aztán évtizedekre elhalványult, és – ma már nagyon bánom – nem is támadt fel csak akkor,  amikor már nem volt  kit megkérdezni a múlt szereplőiről. Úgy tíz éve, egy elvesztettnek hitt rokonnal való találkozás adta meg a kezdő lökést ahhoz, hogy először csak a dobozokban lapuló iratokból, majd később a levéltárakat bújva, és a számítógépen barangolva kezdjem el kutatni  a  még élő és elhalt rokonokat.

- Sajnos az én őseimen nincs mit kutatni, nem voltak érdekes emberek, mondta a múltkor egyik barátunk. Pedig az, hogy őseink érdekesek-e, vagy sem, az csakis a mi hozzáállásunkon múlik, azaz, hogy kíváncsisággal közelítünk-e hozzájuk, vagy eleve érdektelennek ítéljük meg őket. Az őseinkről keletkezett adatok tudtunk nélkül is ott lapulnak az anyakönyvekben.

1895 óta, amikor Magyarországon bevezették a polgári anyakönyvezést, minden születést, házasságot és elhalálozást hivatalosan bejegyeznek az  anyakönyvekbe. Ezeket az anyakönyveket a megyei, illetve fővárosi levéltárakban mikrofilmre vett másolatokban tekinthetjük meg. Az 1895 előtti adatok viszont csak az egyházi anyakönyvekben lelhetők fel, - sokszor igen hiányosan. Nagy szerencsénkre, valamikor a hatvanas években az amerikai központú Mormon egyház  mikrofilmre vitte ezeket a töredékesen fennmaradt egyházi anyakönyvi adatokat, melyek az Országos Levéltár  óbudai részlegében  bárki számára megtekinthetők és kutathatók.

A kutatás persze korántsem egyszerű, rengeteg türelem, kitartás és főként szenvedélyes kíváncsiság kell hozzá. Az eredmény: egy megtalált név, egy időpont, egy település neve szenzációs felfedezést jelent a múltban kutakodó részére. Az így fellelt „kincset” azután meg lehet tölteni tartalommal is, ellátogatva a sosem hallott településre, ahogy mi tettük a dédszülők és testvéreik sírjai után kutatva egy távoli temetőben. Vagy élő rokonokat lehet megtalálni a számos, internetes hazai és külföldi családfakutató weboldal segítségével, ahol a világ különböző pontjain élők keresik egymást és őseiket. Nagyon jó családfakészítő programok is vannak, melyek leginkább térítés ellenében tölthetők le, sőt a még beazonosítatlan ősök fényképeit is feltehetjük e weboldalakra, abban bízva, hátha valaki rájuk ismer.

Az itt-ott fellelt adatokat azután meg kell próbálni összeilleszteni. Nem más ez, mint egy, az idő síkján összerakandó puzzle. A családkutatás is olyan hobbi, amit bármikor el lehet kezdeni, de – nem véletlenül –  általában a régiség korúak hódolnak e szenvedélynek. Hogy miért? Talán mert a múltba való visszanézés valamikor az élet harmadik harmadában a legintenzívebb. Mindenesetre elmondható, hogy a családkutatás nagyon sok sikerélményt ad, folyamatos aktivitásra és agymunkára késztet. Remélem sikerült sokakban felkeltenem az érdeklődést és találkozunk majd az archívumok csendes, elmélyült kutatásra szánt termeiben.

Hasznos gyűjtőoldal:  http://genealogia.lap.hu/

Cecilia