Szombat reggel-délelőtt. A zsúfolt trolibuszon sokan utazunk, jobbára idős emberek, bevásárló kocsikkal, guruló alkalmatosságokkal, kosarakkal-szatyrokkal felszerelve. Mindannyian a szombati termelői piacra igyekszünk, hiszen ezen a napon sok termelő hozza ide eladásra szánt portékáit. Az előző nap délutánján leszedett friss spenót, zöldhagyma, retek, spárga, a fólia alól kikerült saláta, a közvetlenül a termelőtől származó friss tej és sajtfélék, a friss tojás, a gyümülcsök mind-mind kedvező áron és jó minőségben vásárolhatók meg. Sok termelővel évek óta jó ismeretségbe is kerültünk, hiszen pl. Borika néni borsója, zöldbabja, paradicsomja nagyon finom. Ö maga is büszke arra, hogy mindig jó minőségű, friss és jóízű zöldfélét árul, amivel hétfőtől péntekig dolgozik, sokszor küszködik is – de ez a munkakedvét és az életkedvét is megtartja. A termelők között is sok az idősebb ember, aki ily módon egészíti ki a nyugdíját, ugyanakkor fizikailag is fürgén tartja magát.

A piachoz közeli megállóban szinte minden utas leszáll: ki fürgén, ki üggyel-bajjal kászálódik le, kocsijával-kosarával bajlódva. A közeli zebra felé tartunk csapatosan, a zöld jelzésre várva.

- Ezt a sok ronda öreget! – csattan fel egy jól kigyúrt, harmincas fiatalember, miközben méltatlankodva csinos barátnőjére néz.

És egy nagyot köp elém a járdára ….

Mindannyian megdermedünk, szólni egyikünk sem mer. A lámpa zöldre vált, a fiatal pár átsiet az úton, mi pedig döbbenten nézünk egymásra. – Mi volt ez? – kérdezi egy ősz hajú, hetvenes úr. – Hát lehet ezt? Ennek a fiatalembernek nincsenek szülei, nagyszülei, akik érte dolgoztak, felnevelték? Hová tűnt az idősek iránti tisztelet? – De csak egymásnak tudjuk feltenni felháborodott kérdéseinket. - Miért? –

Puszta létünk is idegesíti az ilyen tipusú fiatalokat? Hiszen nem akadályoztuk meg semmiben! Ki mondja meg nekik, s főleg ki érteti meg velük, hogy a durva szavak, otromba gesztusok fájnak a vétlen időseknek? Egy végigdolgozott élet után  nem várunk hálát vagy külön köszönetet, csak emberséges, tisztességes viselkedést, egy kis figyelmet, s ha kell udvarias segítséget. Olyan sok lenne ez?

Ezen morfondírozok magamban, miközben végigjárom az ismerős árusokat, megtelik a kosaram az egész hétre való zöldfélével, gyümölccsel. Nem tudom elfelejteni a reggeli jelenetet…

Villamosra szállok a nehéz kosárral, még ülőhely is akad, csöndesen nézelődöm. Velem szemben egy középkorú, - távol-keleti vonásaik alapján - japánnak vagy vietnaminak kinéző házaspár ül, csendesen beszélgetnek. Néhány megállóval később felszáll egy idős, madárcsontú, kicsi öregasszony, legalább nyolcvan éves lehet. A férfi gyorsan feláll, meghajol, karját nyújtja az asszonynak, óvatosan az ülőhelyhez kíséri, leülteti. Újra meghajol, miközben rámosolyog. A néni is visszamosolyog rá, majd elégedetten körülnéz, szinte boldognak látszik. Szavak nélkül is érzékelhető az idős ember iránti természetes tisztelet, az óvó, tapintatos figyelmesség.

Hogyan lehetne ezt a tiszteletteljes, természetes magatartást megtanítanunk a fiatalok közül az udvariatlanoknak, figyelmetleneknek is?  Az otromba, bántó viselkedésűekről nem is beszélve …

Fodor Anna