2014. nov 04.

Do you speak English? Angol óra időseknek

írta: S. Cecilia
Do you speak English? Angol óra időseknek

idős7

Angol óra van. A „padokban” időskorú tanulók ülnek, a „katedrán” idős tanárnő áll. A pad és a katedra persze csak képletes, mert nem iskolában vagyunk, hanem a budapesti Eötvös 10 közösségi házban, a 6. kerületben. Az oktatás három csoportban folyik (kezdő, középhaladó, haladó, mintegy húsz diákkal csoportonként). A nyelvtanulást kifejezetten időseknek hirdették meg és ingyenes, egy alapítvány jóvoltából.

Hogy miért akar valaki hatvanon túl nyelvet tanulni? A motivációk különbözőek – mondja Luca, a tanárnő, egykor egyetemi docens, most önkéntes, lelkes oktató. - Vannak, akik csak be akarják maguknak bizonyítani, hogy még képesek új dolgokat megtanulni, új dolgokba belekezdeni. Mások időtöltésként fogtak bele, hogy nyugdíjas éveikben is legyen valami céljuk, hogy lekössék a figyelmüket valami hasznos dologgal. És sokaknak egészen konkrét céljuk van: azért adták a fejüket a nyelvtanulásra, hogy a messzire szakadt gyerekük, unokájuk párjával, gyerekével, családjával szót tudjanak érteni.

Nagyon komoly nehézségekkel találják szembe magukat azok, akik most vágnak bele életükben először az angol tanulásba, de Luca fáradhatatlanul magyaráz, ismétli a szavak kiejtését és a nyelvtant, ahányszor csak kell, becsüli azokat, akik ilyen áldozatot hoznak. Egy régebbi, angol kiadású tankönyvből tanulnak a kezdők. Könnyebb dolguk van a középhaladóknak, akik valaha már tanulták a nyelvet, most csak feleleveníteni, vagy továbbfejleszteni akarják. A haladók, akik szakmai munkájukban korábban rendszeresen használták az angolt, friss újság szövegekből tanulnak.id__s_6.jpg

Próbálom nem tolakodóan feltenni a kérdést, mely gondolom másokban is felmerül a történetet hallván: miért tanít valaki ingyen, holott pénzért is rengeteg tanítványa lehetne? – Én már abban a korban vagyok, hogy csak adni akarok – mondja Luca elgondolkodva. - Ezer jele van annak, hogy a tanítványok mennyire hálásak, hogy mennyire örülnek, hogy tudást kapnak tőlem, és ez jól esik, jobb, mintha pénzért dolgoznék. De a miértekre a válasz a tanárnő személyiségében is keresendő. Még élt a férje, amikor egy lelki segélyszolgálatnál dolgozott, ugyancsak önkéntesként. Nyomasztó, de szép munka volt mások baját meghallgatni. Néhány éve, férje elvesztése keltette fájdalmát is segített csillapítani a másokon való segítés. A heti háromszori elfoglaltság, az órákra való készülés ugyancsak gondoskodik Luca aktivitásának, fizikai és szellemi frissességének fenntartásában.

Arról is faggatom, hogy a tanulók számára ingyenes oktatásnak mekkora becsülete van. Úgy tűnik, hogy a tanár lelkesedése ragadós, nincs lemorzsolódás, az idős tanulók nem bliccelik el az órákat, sőt óra után is megrohanják Lucát a kérdéseikkel. A tanfolyam népszerűségének oka lehet az is, hogy az egy korosztályhoz tartozó tanulók kevésbé érzik magukat feszélyezve egymás társaságában, mintha fiatalokkal lennének egy csoportban.

Ha az olvasottak kapcsán valaki kedvet kapott az angol tanuláshoz, annak a tanárnő azt tanácsolja, hogy várjon a következő félévig. Most betelt a létszám, de jövőre lehet újra próbálkozni. A nyelvtanulás és a nyelvtanítás szerintem az egyik legjobb agytréning, és leghasznosabb időtöltés. Régiségeknek különösen !

  Cecilia

 

Szólj hozzá

nyelvtanulás tanulás nyugdíjas időskor angol tanulás Cecilia