Sokáig ellenálltam korszerű barátnőim unszolásának az internettel kapcsolatban. Úgy éreztem, hogy közelebb a hetvenhez túl nagy falat elsajátítani a számítógép használatát. Más technikát, pl. DVD-író használatát, kameráról másolást, sőt filmek összeszerkesztését saját, hasonló témájú felvételeimmel jól elsajátítottam. Ezért nem értették ismerőseim a nettől való viszolygásomat.

A fordulatot múlt év novembere hozta meg, amikor az erdélyi "kalandtúránk" kapcsán rámtört a közlési vágy. Kézzel le is írtam tréfás élményeimet, de szegény barátnőmnek kellett bepötyögnie, mivel még nem volt számítógépem. Aztán a családommal együtt töltött ünnepek, az unokámmal közös élményeink a téli szünetben két új cikk megírására ihlettek. Ezzel megindult a lavina! Már nem volt bátorságom, (no meg bőr sem a képemen), hogy újra barátnőmet kérjem a beírásra, így vettem egy tabletet, és intézni kezdtem szolgáltatómnál az internet bekötését. Mint hűséges ügyfélnek felajánlottak egy kedvező akciót, és január 6-án megtörtént a beszerelés.

Ez a láncreakció megerősíti azt a hitemet, hogy minden valamiért történik. Az írás indította el igényemet a számítógépre, és az internet világa további közlésre inspirál. Kortársaim, a "Régiségek", és más hasonló blogok bölcs írásait olvasva a magam életén is elmerengtem. Fizikai korlátaink ellenére milyen teljes az életünk, mennyire boldogok tudunk lenni! Az idősebb kor felszabadulttá tesz bennünket. Nem köt már gúzsba a harc a megélhetésért, a megfelelni vágyás a munkahelyünkön, sőt már a családban sem.

Megengedhetjük magunknak, hogy annyi időt szakítsunk kedvteléseinkre, amennyi jólesik, beleértve az unokázást is, amennyiben közel lakik a család. Felneveltük gyerekeinket, ez szerintem az életünk legnagyobb alkotása, és ha a buktatók ellenére jó munkát végeztünk, a folytatást rájuk bízhatjuk. Jó érzés látni, hogyan gazdálkodnak a családból kapott értékekkel. Teljesen azért még nem dőlhetünk hátra, hiszen unokáinknak is a legjobbat kell adnunk magunkból, bár a nevelés felelőssége nem a mienk, de mi is hatással vagyunk a formálódásukra.

Azt tapasztalom kortársaimnál is, hogy miután elengedték a gyermekeiket az életbe, képesek még megújulni, hasznos, vagy "csak" örömszerző foglalatosságot keresni ki-ki érdeklődésének, képességeinek megfelelően. A sokszínűséget blogunk is tükrözi. Van aki otthona, kertje díszítésének bemutatásával, mások finomságok receptjeivel, megint mások magvas gondolataikkal, bölcsességükkel, esetleg humorukkal ajándékoznak meg bennünket. Mindegyik valamilyen alkotás, divatosan szólva önmegvalósítás.

Sőt, akadnak még olyan Régiségek is, akik képesek a táncparketten ropni (lásd a fényképet a tehetségkutató versenyen világhíressé lett  nyolcvanéves salsa táncosnőről és fiatal partneréről). Én sajnos nem tartozom közéjük, de városomban remek lehetőség nyílt a vízi fitneszre. A minap kipróbáltam, és egy órán keresztül "roptam" a vízben a talpalávalót ütemes zenére. Szó szerint! Ugyanis mi is ritmikusan tapostuk a vizet. Közben barátnőmmel összenevettünk néha ezen a speciális boogie-woogien."

Egyre inkább azt tapasztalom, hogy ha barátai vagyunk magunknak, a jó barátaink is megmaradnak nekünk. Ők azok, akikkel néha csak megosztunk egy-egy szép természetfotót, receptet, érdekes, vagy vicces dolgot (amivel a lelkünk egy darabját is megosztjuk). Máskor órákat töltünk beszélgetéssel, nevetgéléssel, régi közös élmények felidézésével (gimnáziumi osztálytársak lévén), de a közös színházlátogatás és utazás is szerepel programjaink között. Kívánom, hogy sokáig megmaradjunk egymásnak!

Czeizel Endre orvos professzort idézve: "Nőjön minden virág!" Bár ő ezt más kontextusban használta, én a szépség, a humánum sokszínűségére vonatkoztatom a mondatot.

Annaróza