Végre hétvége! Na, nem azért örülök, mert nem kell mennem dolgozni, hanem azért, mert egy különleges hétvége vár rám! Én már nyugdíjas vagyok, nekem minden nap hétvége. Jól megérdemelt, néha unalmas, néha borongós, zsörtölődős hangulatú, néha szép, néha izgalmas. Ez a hétvége más, mint a többi, ez nagyon izgalmasnak ígérkezik. Korán kelek, gondosan rendet teszek magam körül. Szépen, csinosan felöltözöm. Várom a telefonhívást, hogy mikor induljak a vonathoz. Csörög a telefon, le vagyok lombozva, csak délután 15 órára kell mennem.

Téblábolok, nem találom a helyem, levetkőzöm, majd a zene segít eltölteni lazulva ezt a kis időt. Dél van, már nem bírom tovább, leviszem a szemetet a negyedikről. Ellenőrzöm az autót a parkolóban, amivel megyek az állomásra, már csak úgy rutinból, minden indulás előtt. Körbejárom, szemügyre veszem. Jó dolog nyugdíjasként autót vezetni, nem kell cipelni, ha fáj a lábad, nincs távolság, mint például most. Messze lakom az állomástól. Megnézem ismét a menetrendet, órára pillantva látom, hogy elindulhatok. Az állomáson sorba állok, jegyet veszek, olyan nyugdíjast, 90%-ost, ami 150 forintba kerül. Örülök, már megint spóroltam.

Kényelmesen előveszem a telefonom és felhívom a fiamat. Mondom, neki nyugodj meg, már lassan indul a vonat! De anya ,- hallom a kérdőre vonást - nem azt mondtad, hogy a 14 órakor induló vonattal jössz?...Rögtön rájöttem, hogy egy órával hamarabb jöttem ki az állomásra. Nem baj, ha itt vagyok, már elmegyek a korábbi vonattal, majd nézelődök, sétálgatok, bámulom az embereket. Én szoktam nézni az emberek arcát és látom ki boldog, ki boldogtalan. Az én arcomon most a boldogság tükröződik. Elindul a vonat, előveszem a könyvet és próbálnék olvasni. Nem megy, fel-fel pillantok a könyvemből és gyönyörködöm a tájban. Szépen zöldül a határ, nőnek a napraforgók, a kukoricák, beérett a búza. Eddig ebben sem láttam semmi szépséget. Emlékszem sokat utaztam fiatal anyukaként, amikor iskolába jártam, de erre nem volt időm, meg igényem. Most a táj jobban leköt, mint a könyvem.

Megérkeztem, komótosan leszállok a vonatról,  elindulok az aluljárón át, kifelé a szabadba. Jaj de kellemes idő van, még ennek is, hogy tudok örülni. A pályaudvar szép és tiszta, biztonsági őröket is látok és sok utast, akik keresztbe-kasul vonulnak át a városon. Én kimegyek a pályaudvar elé és leülök egy padra. Csörög a telefonom, a barátnőm hívott. A barátnőm, akivel hetente hosszabban szoktunk trécselni telefonon, olyan ingyenes tarifás csomaggal. Neki kevesebb a szabadideje, mint nekem. Ő dolgozó, családfenntartó nő. Mi újság kérdésre, hosszú perceken át trécselünk, majd hirtelen elbúcsúzok!

Kettőt lépek és már látom is messziről. Új kis csinos, rózsaszín gurulós bőrönddel közeledik felém. Itt van végre, átölel az egyetlen unokám, akivel ritkán találkozom. Most pár napig csak az enyém lesz. Megfiatalítja a testem, lelkem. Én meg próbálok neki felejthetetlen élményekkel előrukkolni, remélem sikerül.

Vica

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy katt ide:

https://www.facebook.com/pages/R%C3%A9gis%C3%A9geknek/252125871499192