2016. feb 24.

Hobbijaim: a gyöngyfűzés és a varrás

írta: Adam G. Steve
Hobbijaim:  a gyöngyfűzés és a varrás

ékszer2

A gyöngyfűzés olyan, mint a jó könyv, nem lehet abbahagyni.

A családomban senki sem foglalkozott kreatív, kézműves tevékenységgel, mint varrás, hímzés, kötés, horgolás. Szüleim gyárban dolgoztak, nehéz fizikai munkát végeztek, szabadidejük talán nem is volt. Azon kívül, hogy az általános iskolai technika órákat nagyon kedveltem, senki nem mutatott irányt kézműves kedvteléseim kibontakoztatásában. Én azonban jókedvvel és nagy örömmel folytattam mindent, amit a tanórákon tanultam. Otthon szívesen nyirbáltam az újságpapírt, hajtogattam, ragasztottam, festettem vízfestékkel és virágokat hímeztem. Sokszor mentem el egy ismerős varró nénihez és maradék ruhaanyagot kunyeráltam, hogy a babaruhát varrjak belőle

 ékszer 6


A gyöngyökkel, mint az ékszerek alapanyagával akkor ismerkedtem meg, amikor az egyik online piactéren böngészgettem. Vettem is fülbevalót, karkötőt, mindig olyan színűt, amilyen a kedvenc ruhámhoz illett, hol pirosat, hol rózsaszínt, vagy lilát. Egyszer beválasztottam egy karkötővel, amit feketének gondoltam, és amikor kibontottam a csomagot, kiderült, hogy sötétzöld. Akkor döntöttem el, hogy ezentúl csak alapanyagot veszek és megpróbálok magamnak készíteni saját, egyedi stílusú kiegészítőket, ékszereket.

 

ékszerek (5)
Az első gyöngy csomag megérkezésekor teljesen felvillanyozódtam. Olyan szépek voltak a kisebb és nagyobb guruló csodák, és hogy csillogtak, villogtak! Természetesen a gyöngyökön kívül drótokat, kapcsokat, karkötő- és egyéb alapokat is kellet vennem. Majd később már könyvet is rendeltem és szerszámokat, melyekkel könnyebb volt dolgozni.

 

ékszer1
Az első alkotásom egy karkötő volt, Pandóra nevű gyöngyből. A lányomtól kaptam ilyen karláncot, így ennek mintájára könnyű volt hasonlót alkotni. Este, tévénézés közben, nem is egyet készítettem. Másnap bevittem a munkahelyemre, ahol olyan nagy sikere lett, hogy munkatársaim könyörögtek, nekik is készítsek hasonlót. Remek szórakozás volt, és sokan a kollégáim közül is kedvet kaptak a gyöngyfűzéshez. Pár év múlva alábbhagyott a szenvedélyem, de a kellékeket gondosan őrzöm az egyik szekrény fiókjának mélyén. Ki tudja, mikor kapok kedvet újra a gyöngyözéshez!

Takarítás közben, amikor a kezembe akad, azért titkon gondolok arra, hogy egyszer, majd ha a kislány unokám nagyobb lesz, megmutatom a kincses ládámat és megtanítom arra, hogy az unalomra a legjobb gyógyír a kézimunkázás.

 

Telefonos  szütyők

 

szütyő1

Van három telefonom. Az egyik okosabb mint én, ezért utálom. A másik mindent tud és jó képeket csinál, de hamar lemerül. A harmadik rossz képeket csinál, nem okos, de nagyon megbízható. Ha mind a hármat bepakolom egy tasakba, összegubancolódnak a madzagok és a fülhallgató zsinórjai.

 

Szütyő2

Ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve a minap mindegyik telefonnak varrtam egy külön kis szütyőt más színű anyagból. Maradék függöny anyag, pár színes pólóanyag és maradék hímzőfonal (jó lehet a színes cipőfűző is) kellett hozzá. Kiszabtam és varrógéppel megvarrtam. Most minden telefonomnak külön, más színű kis szütyője van, nem gubancolódnak össze a fülhallgatók és praktikusan tárolhatók. Arról nem is beszélve, hogy egyedi darabok, ilyen csak nekem van.

 

szütyő4
Vica

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről. Itt fenn, a jobboldali sávban lájkolással tudsz csatlakozni, vagy

katt ide!

Szólj hozzá