Lakást váltani sosem egyszerű, de idős korban különösen nehéz. Ha mégis szükségesnek érezzük, vágjunk bele addig, amíg elég mozgékonyak, energikusak és egészségesek vagyunk ahhoz,  hogy  ezt megtegyük. Az eredményt nagyon fogjuk élvezni.  

Már akkor is 60 fölötti,  bár aktív nyugdíjasok voltunk, amikor 5 évvel ezelőtt - két másik családdal szinte egyszerre - fogtunk bele a lakásunk eladásába és másik lakás vásárlásába. Az indokaink különfélék voltak, de a „most vagy soha” mindegyikünket motiválta. Egy barátnőm úgy érezte, nem halasztható tovább az egyszobás, hegyoldali, sok lépcsővel megközelíthető lakásának belvárosi lakásra való fölváltása. Egy másik család úgy gondolta, akkor teremt megfelelő körülményeket a kellemes, élhető idős kornak, ha kiköltözik a belvárosból a jobb levegőjű kertvárosba. A férjem és én úgy láttuk, hogy a gyerekek elköltözésével és a szüleink halálával fölöslegessé válik tovább fönntartani gyönyörű, tágas lakásunkat. A lakásnak a tömegközlekedéssel való megközelíthetőségén is javítani akartunk, és – tekintettel az előbb-utóbb bekövetkező járásproblémákra – szerettünk volna  a meglévőnél alacsonyabban lakni.  Unokáink a fővárostól 100 km-re laknak,  egy órával csökkentettük a menetidőt egymáshoz az által, hogy a hozzájuk vivő autópálya környékére költöztünk.

Természetesen lakást venni mindig könnyebb, mint eladni. Rajtunk az segített, hogy arra az ingatlanügynökre bíztuk a mi lakásunk eladását is, aki az általunk kiszemelt lakást kínálta eladásra. Ezzel rávettük arra, hogy érdemes legyen neki a nagyobb, nehezebben eladható lakásunk eladását előmozdítani, hiszen ezzel két lakás ügyét oldotta meg (és persze két jutalékhoz jutott).

Sokan azért is ódzkodnak a lakásváltástól idős korban, mert félnek a költözéssel járó szervezési bonyodalmaktól. Néhány hasznos ötlettel tudok szolgálni azoknak, akik most fontolgatják a lakásváltást és a költözés mikéntjén törik a fejüket. A holmik csomagolását bősz selejtezéssel kötöttem össze. A közeli McDonald’s-ból folyamatosan hordtuk haza a kidobott kartondobozokat. A méretük a könyvek csomagolásához a lehető legalkalmasabb volt, éppen 1 polcnyi könyv fért egy dobozba. Más dobozokba a cipők kerültek, megint másokba, újságpapír-rétegek között, a tányérok. A dobozokat csomagolás előtt széles cellux-szal mindenütt megerősítettük, csomagolás után le is ragasztottuk és megszámoztuk. Egy nagy füzetbe rögtön beírtam a doboz sorszámát és pár szóval a tartalmát.

A dobozokat többszörösen át is kötöztem zsineggel, ahogy az édesapámtól tanultam: a leszabott zsinegdarab végére hurkot kötöttem, abba bújtattam a dobozt a közepén körbe vevő zsineget, majd merőlegesen is körbe vittem a spárgát a doboz középvonalában, végül a hurokba visszabújtattam, és kényelmes fogó-hurkot készítettem. A képek, tükrök csomagolásához pufi csomagolót, hivatalos nevén légpárnás fóliát vásároltam egy műanyagboltban, miután előzetesen kiszámoltam, hogy kb. hány méterre lesz szükség. A ruhák a bőröndökbe, utazótáskákba kerültek, a szőnyegek a tisztítóhoz, akivel megbeszéltük, hogy a kitisztított szőnyegeket már az új lakásba vigye. Az átköltözéshez egy többek által ajánlott költöztetőt vettünk igénybe, aki pár óra alatt minden holminkat épen átmentette az új lakásba. Másnap elutaztunk pár napra Berlinbe, ez alatt az ismerős festő kifestette a lakást.

Belakva, és minden zugát megismerve, jól érezzük magunkat az új lakásban, úgy gondoljuk, érdemes volt belevágni, sikerült elérni azt a célt, amit szerettünk volna.

Lujza