Levél Anyukámnak, aki már régen nincs köztünk
Anyukám, fiatalon
A Pünkösd különleges családi ünnepnek számított nálunk: Pünkösdkor született Édesanyám, 26. születésnapja után néhány nappal, szintén Pünkösdkor születtem én is, majd 30 évvel később a kislányom, mindkettőnk legszebb születésnapi ajándékaként. A sors úgy intézte, hogy Pünkösdkor szólította el őt az élők sorából. Emlékszem, hogy gyönyörű szivárvány ragyogott az égen, a tavaszi eső utáni frissesség a nyíló rózsák és liliomok illatával keveredett. Ebben a végtelen szépségben oldódott fel a földi léte.
Hiányzol Édesanyám, nagyon … És mégis, valahogy úgy érzem, hogy mióta fizikai valódban nem vagy jelen, sokkal jobban értelek. Tudom, hogy csak jót akartál nekünk, még ha a biztatás és a szidás szinte mindig együtt járt is, amikor a tetteinket minősítetted. Néha „szidógép”-nek is hívtunk. Mert mindent lehetne jobban, pontosabban, eredményesebben, gyorsabban, esztétikusabban is csinálni. Megtanítottál arra, hogy ne fogadjunk el félmegoldásokat, ne csapjuk össze a munkát, mert végül majd újra meg kell csinálni. Ma, amikor néha úgy érzem, fáradok, már szívesebben abbahagynám, Rád gondolok, elszégyellem magam és rendesen befejezem, teszem, amit kell.
Szüleim, fiatalon
Nem mondtuk ki szavakkal, hogy szeretünk, ez alap-értelmezés volt a családban. Tudtad és tudtuk, hogy bármikor számíthatunk feltétlen szeretetedre, a segítségedre, bölcs, okos tanácsaidra. Szerettünk volna megfelelni az elvárásaidnak, hiszen a mi érdekünkben voltál igényes. Apuval kitartásra, egyenességre, szorgalmas munkára, következetességre neveltetek minket, nem is annyira szavakkal, hanem egész fáradságos életetekkel, a sok lemondással és újrakezdéssel, az erős hittel, hogy nekünk, gyermekeiteknek majd jobb és értelmesebb élet adatik meg. Láttuk és átéltük, hogy ezért naponta küzdeni kell, sokszor újra nekifutni a feladatoknak, hogy végül eredményre jussunk.
Sok kedves képet, apró örömöt őrzök magamban Rólad: a jóízű nevetéseket téli estéken, az Anyák napjára már kora reggel leszedett és eldugott orgona csokrot, ami a délutáni ünnepségre teljesen elhervadt, de Te ugyanúgy meghatottan örültél neki… Őrzöm a tiszta örömödet, amikor megérkezett a nagy hír: felvettek az egyetemre. Mennyire szerettél volna Te is tanulni! De a háború, a sok nyomorúság, az egymás után érkező három gyermek ezt a lehetőséget nem adta meg neked…
Anyukám lányommal és unokámmal
Előttem vagy boldog, még fiatalos nagymamaként, amikor egyik kicsi leányka unokád apró karajival átfogta a nyakadat, a dédikéét is, majd engem is odahúzott és ezt mondta: „Mi mindannyian össze vagyunk kapcsolva!” Miért, kincsem? – kérdezted, mire ő nagy komolyan kimondta legújabb felfedezését: „Mert én lány vagyok, a Dédike is lány, a Mama is lány, és az Anyu is. Ezért!”
Sokszor bátorítom magam, a te példádra gondolok, és valahonnan erőm támad a folytatáshoz. Mert bár önálló személy vagyok, ugyanakkor a Te, a Ti életetek folytatója is.
Szeretnék méltó lenni Hozzád, Anyu.
Fodor Anna