2016. máj 22.

Levél Anyukámnak, aki már régen nincs köztünk

írta: Adam G. Steve
Levél Anyukámnak, aki már régen nincs köztünk

 

Anna-néni-1-1-451x600.jpg Anyukám, fiatalon


         

A Pünkösd különleges családi ünnepnek számított nálunk: Pünkösdkor született Édesanyám, 26. születésnapja után néhány nappal, szintén Pünkösdkor születtem én is, majd 30 évvel később a kislányom, mindkettőnk legszebb születésnapi ajándékaként. A sors úgy intézte, hogy Pünkösdkor szólította el őt az élők sorából. Emlékszem, hogy gyönyörű szivárvány ragyogott az égen, a tavaszi eső utáni frissesség a nyíló rózsák és liliomok illatával keveredett. Ebben a végtelen szépségben oldódott fel a földi léte.

 

          Hiányzol Édesanyám, nagyon … És mégis, valahogy úgy érzem, hogy mióta fizikai valódban nem vagy jelen, sokkal jobban értelek. Tudom, hogy csak jót akartál nekünk, még ha a biztatás és a szidás szinte mindig együtt járt is, amikor a tetteinket minősítetted. Néha „szidógép”-nek is hívtunk. Mert mindent lehetne jobban, pontosabban, eredményesebben, gyorsabban, esztétikusabban is csinálni. Megtanítottál arra, hogy ne fogadjunk el félmegoldásokat, ne csapjuk össze a munkát, mert végül majd újra meg kell csinálni. Ma, amikor néha úgy érzem, fáradok, már szívesebben abbahagynám, Rád gondolok, elszégyellem magam és rendesen befejezem, teszem, amit kell.

 

Anni-néni-és-férje-398x600.jpg Szüleim, fiatalon


          Nem mondtuk ki szavakkal, hogy szeretünk, ez alap-értelmezés volt a családban. Tudtad és tudtuk, hogy bármikor számíthatunk feltétlen szeretetedre, a segítségedre, bölcs, okos tanácsaidra. Szerettünk volna megfelelni az elvárásaidnak, hiszen a mi érdekünkben voltál igényes. Apuval kitartásra, egyenességre, szorgalmas munkára, következetességre neveltetek minket, nem is annyira szavakkal, hanem egész fáradságos életetekkel, a sok lemondással és újrakezdéssel, az erős hittel, hogy nekünk, gyermekeiteknek majd jobb és értelmesebb élet adatik meg. Láttuk és átéltük, hogy ezért naponta küzdeni kell, sokszor újra nekifutni a feladatoknak, hogy végül eredményre jussunk.

       Sok kedves képet, apró örömöt őrzök magamban Rólad: a jóízű nevetéseket téli estéken, az Anyák napjára már kora reggel leszedett és eldugott orgona csokrot, ami a délutáni ünnepségre teljesen elhervadt, de Te ugyanúgy meghatottan örültél neki… Őrzöm a tiszta örömödet, amikor megérkezett a nagy hír: felvettek az egyetemre. Mennyire szerettél volna Te is tanulni! De a háború, a sok nyomorúság, az egymás után érkező három gyermek ezt a lehetőséget nem adta meg neked…

 

unokával.jpg Anyukám  lányommal és unokámmal


          Előttem vagy boldog, még fiatalos nagymamaként, amikor egyik kicsi leányka unokád apró karajival átfogta a nyakadat, a dédikéét is, majd engem is odahúzott és ezt mondta: „Mi mindannyian össze vagyunk kapcsolva!” Miért, kincsem? – kérdezted, mire ő nagy komolyan kimondta legújabb felfedezését: „Mert én lány vagyok, a Dédike is lány, a Mama is lány, és az Anyu is. Ezért!”

         Sokszor bátorítom magam, a te példádra gondolok, és valahonnan erőm támad a folytatáshoz. Mert bár önálló személy vagyok, ugyanakkor a Te, a Ti életetek folytatója is.     

         Szeretnék méltó lenni Hozzád, Anyu.

  Fodor Anna

 

 

Szólj hozzá