Kiskorukban együtt szorgoskodtak velem a konyhában és a kertben, kamaszkorban lázadoznak mindenféle munka ellen.

Édesanyám, unokáim rajongva szeretett dédikéje mondta mindig, hogy a munka, az értelmes és tartalmas tevékenykedés nagyon fontos a kisgyermekek fejlődésében. „Hogy a kis kezük megtanulja, hogyan kell megfogni ügyesen egy eszközt, hogy azután használni tudja, vagy egy gyümölcsöt, hogy kimagozza. Még fontosabb, hogy átélhesse a munka örömét, játékosan részt vegyen a közös házimunkákban, teendőkben.”

Saját gyermekeim nevelése idején követtem ezt a tanácsot – viszonylag jó eredménnyel. Évről évre ügyesebbek lettek, számíthattam a segítségükre a házimunkákban, amikor a munkahelyemen későig kellett dolgoznom. Megtanultak minden fontos munkát és nem ijedtek meg a komolyabb feladatoktól sem. A „viszonylag jó eredményt” azért említem, mert barátaik, kortársaik esetében nem mindig volt így. Előfordult, hogy lázadoztak, amikor az éppen beköszöntött szünidőben, (pl. focizás előtt) ki kellett fejteniük tíz kilónyi zsenge borsót, hogy még frissen lefagyaszthassuk. A barátok cikizték őket, bár olyan is akadt köztük, aki melléjük ült és segített, hogy gyorsabban végezzenek.

Unokáimmal kicsi koruktól kezdve együtt szorgoskodtunk a konyhában: nagyon szerettek tésztát gyúrni (amit később megszárítottunk és bármikor felhasználhattuk), befőzni, zöldségeket tisztítani, lekvárt főzni vagy süteményt sütni. Egyszer stopperrel lemértük: mennyi időbe telik megtisztítani 1 kg zöldbabot nekem egyedül, és ugyanennyit hármasban. (Jó alkalom volt az idő: percek, másodpercek számítására is). Az elkészült befőttekre ők írták meg a címkéket, azokat pedig külön is megjelöltük, amit ők raktak üvegbe. Nagy volt az öröm, amikor télen kinyitottuk az ilyen különleges kis befőtteket, lekvárokat.

Hogy miért írom mindezt múlt időben? Mert mára a helyzet megváltozott. Bánkódom és töröm a fejem: milyen módon lehetne őket a konyhai, háztartási munkákba továbbra is bevonni. Mert a valóság most az, hogy a kamaszkor beköszöntével mintha nem is történt volna semmi az előző 6-7 évben. Hívom őket: gyorsan szedjük le az érett ribizlit, magozzuk ki a meggyet, főzzük meg együtt az ebédet…. és nem jönnek. „Jaj, most ne, épp csetelek a barátnőimmel!” „A legjobb fázisban vagyok az új játékban, már 82 pontot gyűjtöttem, el akarom érni a százat!” A sport, a barátok, a játék vagy épp a bambulás kapott abszolút elsőbbséget. Az, hogy a nyári szünetben, hét közben segítsenek legalább az édesanyjuknak, hogy maguk körül rendet rakjanak, elpakoljanak … hiábavaló kérés.

Mit tegyek? Elvadítani nem szeretném őket, ötleteim fogyóban. Itt van a nyár, könnyedén megtanulhatnának önállóan főzni, vasalni vagy bármi más, hasznos dolgot. De nem akarnak. A közgondolkodásban is inkább a „kézműveskedés” a divat, a házimunkáról, a család érdekében végzett munkákról szinte szó sem esik. Kérdés: Lehet-e és hogyan, ellenszélben is, az értelmes és fontos tudnivalókat unokáinknak megtanítani? Szívesen venném az olvasók hozzászólását és tanácsait!

Fodor Anna

Ha megtetszett a blogunk, csatlakozz a Facebook közösségi oldalunkhoz, ahol egyéb érdekességeket is találsz és értesülsz a friss bejegyzésekről.  Csatlakozáshoz

katt ide!

Mentés