Egy révkomáromi asszony hihetetlen írói és receptküldő sikerei.

Társamtól elszakadva felneveltem leányomat, aki most már a koboldok, gejzírek, az északi fény országában él. Messze, messze tőlem. De így van ez jól. Gyermekeinket végül útjukra kell engedni; keressék, leljék meg helyüket a világban. Ha távol..., hát ott. De velem van hűséges kis társam, kutyuskám. Leányommal meg beszélhetek, amikor lehet, hála neki. Az ő társától kaptam egy táblagépet ajándékba. Jaj, féltem ám tőle! Aztán lassacskán megtanultam, hogy kell használni, bár elég nehézkesen ment. De sikerült! Hát persze, hisz' nem ördöngösség, csak ugye, szokatlan volt.

Öregszem, már nagymama lehetnék, de... Tudom, eljön majd az ideje. Sétálgatok a kutyussal. Ő a maga kis szórakozásaival van elfoglalva, kaparja a füvet, lesi a többi sétáló kutyát..., én meg gyönyörködöm az ősz ezernyi színében tobzódó falevelekben, beszívom az őszi avar kesernyés illatát, napsütés melengeti szívem, lelkem. Szép számomra az őszidő.

Lányom és én

Fiatalon próbálkoztam..., írogattam. Megjelentek verseim, novelláim irodalmi folyóiratokban, hangjátékom hangzott el a Szlovák Rádió magyar nyelvű adásában, pályázatokat nyertem verseimmel Magyarországon... Boldog voltam, azt hittem, ez lesz az én utam... Írni... Társam viszont nem örült sikereimnek, válaszút elé állított: írás vagy a család. Elbizonytalanodtam. Álmaimat feladva a családot választottam. De végül mégis szétváltak útjaink, leányommal magamra maradtam. Aztán már csak ő volt fontos, ő jelentett nekem mindent életemben. Így ért el az őszidő. A maga csodálatos színeivel, illatával, minden szépségével, amit nyújthat az ősz. És sikerekkel! Hihetetlen sikerekkel!

Leányom találta az interneten 2013-ban az Őszidő pályázatot. Verseket, novellákat kértek nyugdíjasoktól. Megpróbáltam, küldtem verseket, novellát. Aztán jött az értesítés,  díjátadóra hívtak Tatabányára, mivel "kiemelt" díjazott lettem. Szép ünnepség keretében olvastak fel a díjazottak írásaiból, elhangzott az én egyik versem is, később a díjazott munkák között az én írásaim is megjelentek egy antológiában. Így kezdődött.

Azóta már számos pályázatra írtam, több-kevesebb sikerrel. Mesém is van, arany okleveles meseíró lettem a Ráth Lépcső Tudásközpont által meghirdetett "Az én mesémet adom neked!" tehetséggondozó pályázaton. Leányom illusztrációja a meséhez szintén arany oklevelet kapott. A pályáztatók kiadtak egy nagyon szerethető mesekönyvet is, amelyben természetesen a mi mesénk is helyet kapott.

Arra különösen büszke vagyok, hogy felvidéki pályázóként érek el szép sikereket, mert így érzem azt, hogy az "anyaországban" megbecsülik a határon túliak igyekezetét édes anyanyelvünk ápolásáért, hagyományaink, kultúránk megtartásáért, továbbviteléért. Nagy öröm számomra az is, hogy megjelenhetett kis könyvecském a magyarországi Publio kiadó jóvoltából, melynek kézirata már hosszú ideje fiókban feküdt. A kerettörténet egy felvidéki község tájszólását örökíti át egy kisfiú árvaságán, barátra találásán, majd annak elvesztésén keresztül "Tisztességes vacsora" címmel. Leányom figyelte a pályázati kiírásokat, de megtanított most már engem is az interneten "keresgélni", így figyelhetem a különböző lehetőségeket, ahogy most is történt. Érdekes, hány meg hány pályázat szólítja meg az idősebbeket, bátorítva írásra, emlékeik megosztására őket. Nagyon jó dolog ez! Azt jelzi, hogy nem szabad az embernek "leírnia" magát, mert túl van az ötödik, hatodik... x-en. Bátorítást kapnak, ahogy én is!

A Vasárnap szakácskönyvben megjelent receptem és fényképem a szerkesztővel.

 Az internet, táblagép segítségével valóra válhatott egy másik álmom is. Elkészítem a kedvenc ételeit leányomnak, barátainknak, leírom a receptet, fotót készítek az ételről. Aztán küldöm különböző kiadványokba, ahol meg is jelennek rendre. Így lettem hát "receptküldő". Itt, Szlovákiában a Vasárnap hetilap jelentet meg rendszeresen ételrecepteket olvasóktól, de van egy immár ötödik alkalommal megjelent "Vasárnap az asztalon" című szakácskönyvük is, melynek rendszeres receptküldője vagyok. Nagyon jó érzés, hogy már az utcán is megszólítottak egy-egy receptre rákérdezve. Annak külön örülök, hogy leányom a nyomdokaimba lépve egyre bátrabban kísérletezik konyhájában.

Csodálatos az őszidő! Színekkel, hangulatokkal, érzésekkel teli..., csak észre kell venni, meglátni, felfigyelni apró csodákra..., akár egyedül, kutyust sétáltatva...még ha bottal járva is...

Az álmokat pedig nem szabad feladni! Soha nincs késő megvalósítani azokat, ez az én üzenetem. És ez az én őszidőm.

Izsák Ildikó

Az írás a  Régiségeknek blog 

’Tevékeny, élvezhető időskor’

pályázatának  díjazottja lett.