Szeretlek! Palkó unokád.

No nem!  Tévedés ne essék! Ez a név véletlenül sem fantázia szüleménye, még csak nem is mesealak. Ő egy igazi, hús-vér kisgyerek.

Aki ránéz, gyönyörködhet fekete, göndör, rövidre nyírt frizurájában, szürkésen ragyogó szemeiben, kis pici szájacskájában, ami ha mosolyra nyílik, a két kis pufók orcácskán mélyedéses lyuk képződik. Ilyenkor senki nem tud ellenállni bármily kérésének, annyira képes elvarázsolni a körülötte levőket, főleg fogadott nagymamáját, akit csak „Nagyi” megszólítással illet.

Pityi Palkó rövid és mégis kalandos élettörténete úgy kezdődött, hogy minden róla szóló bizonyíték nélkül került hazánkba, pár hónapos korában. Ugyanis a Vöröskereszt mentő alakulatai közreműködésével, egy távoli országban történt földrengés áldozatainak mentése közben találtak rá a hangosan síró babára, aki árvaházba került és ott nevelkedett 11 hónapos koráig. Ekkor történt, hogy egy nagymama, kinek fia és unokája nagyon messze, Kanadában él, és  akiket csak Skype-on keresztül láthat, elhatározta, hogy neki bizony közeli unoka kell, akit dédelgethet, nevelhet, szerethet és örömét lelheti a mindennapos csodákban, amit egy kisgyerek adhat. Elhatározását tett követte.  Látogatni kezdte az árvaházak lakóit. Nem sokáig, mert első látásra megigézte annak a kicsi gyermeknek a tekintete, aki kiságyában állva reá mosolygott, akiből csak úgy áradt a szeretetigény, midőn felé nyújtotta kis kezecskéjét és úgy  kapaszkodott az ujjaiba, hogy ez a ragaszkodás döntött mindkettejük életéről. Az egyéves születésnapot már az új családban töltötte a kis Pityi Palkó, aki  Kiss Pálként került be a nyilvántartásba.

 Az árvaház személyzete az örökbefogadáskor megkérdezte a nagymamát, hogy nem zavarja-e az a tény, hogy a kisfiú nem egészen fehér bőrű – amire a nagyi azt válaszolta, hogy a bőr színéről a gyermek nem tehet, neki viszont valóban tetszik a kreol bőr, azaz a  tejeskávé szín,  és a legfontosabb a gyerek mosolya, a ragyogó, kifejező szeme. Neki úgy kell a kisfiú, ahogy van.   

 Az egyéves születésnapon történt egy nagyon jelentős esemény a kisfiú életében, ugyanis ekkor tette meg első, önálló lépését a nagyi fele. Ezt az eseményt meg is ünnepelték a szomszéd Zsókicával együtt, aki játszótársa lett  a kis Pityi Palkónak. Az asztalon díszlett a szülinapi torta, és játékok a születésnapos részére. Volt zene és tánc, mozgásos játék, mely mindig „csüccs” szólammal végződött, amiben nem csak a két gyerek, de még a nagyi is részt vett.  Fénykép örökítette meg e jelentős eseményt.

Aztán rohantak az évek, egymást követték a születésnapok ünnepekkel, örömökkel  A gyorsan fejlődő kisfiú nem csak járni tudott már, de szavakat, sőt mondatokat is formált, tiszta kiejtéssel. Az első ma-ma szó után pi-ti következett, ami saját magát jelentette.

Csakhamar nemcsak a közelben élők, de még az idegenek kedvencévé is vált a nagyi szeretetében dúskáló, fogadott kisfiú. Később, óvodába kerülve jeleskedett fürgeségével, segítőkészségével, de főleg a „Fentiektől” kapott talentumával, és  kedvencévé vált nevelőknek és kis társaknak egyaránt. Végül elérkezett az első iskolai nap is, A színes képekkel ellátott könyvek elkápráztatták a kis nebulót, így nem okozott nagy gondot sem az olvasás, sem az írás. Egyforma, szépen megformált betűi csak úgy sorakoztak a nagy gonddal előkészített füzetekben, a nagyi és a tanítónéni örömére. Első önálló levele a nagyinak szólt, ekképpen: Szeretlek! Palkó unokád!

Ma már, mint végzett elsős, Pityi Palkó, azaz Kiss Pál, nagyijával együtt nézegetik a kitűnő és jeles értékelést a bizonyítványban.

Mindketten boldogok. Tervük is van. A nyári szünidőben nagy útra készülnek. Kanadába repülnek, a másik unokához, ahol a két unoka egymást megismerve, talán  elfogadják egymást testvérként. A nagyi szándéka, hogy a távoli jövőben is családot biztosítson fogadott unokájának, amikor ő már egyik unokája életét sem csodálhatja, szeretheti. Ez a gondolat  igazi, legmesszemenőbb gondoskodás. Reméljük szándéka beteljesül.

Sok szerencsét kis Pityi Palkó!

Az írás szerzője: Zsazsa