Óh, azok a boldog hetvenes évek!

Férjemmel a közös életünket egy 18 m²-es albérleti szobában kezdtük, annak minden hátrányával, magas költségével, a folytonos kiszolgáltatottsággal, alkalmazkodással. Mert mindig csak a lakás tulajdonosának lehetett igaza. Saját otthonról legfeljebb álmodozhattunk. A „házinéni” kikötötte, hogy csak kettőnknek adta ki a szobát… Bármennyire is vágytunk gyermekre, az albérletbe nem érkezhetett.

Intenzív spórolásba kezdtünk. Számoltunk és kalkuláltunk: mennyit tudunk félretenni havonta. Egyikünk teljes havi fizetését bankba tettük, ahhoz nem nyúltunk, semmiféle szükség esetén sem. A másik fizetés 70 %-át tette ki az albérleti díj, töredék összegből kellett gazdálkodni, megélni. Külön munkákat vállaltunk, munkaidő után és hétvégeken. Majdnem 2 évig, szombat-vasárnap, egy Duna-menti kisvárosba jártam, ahol 3 műszakban tolmácsoltam egy vegyi üzem építkezésén.

Az így megkeresett pénzt is félretettük. Volt egy malacperselyünk, abba gyűjtögettük az apróbb, napi lemondásokból eredő forintjainkat. A malac hasát körben ez a mondat díszítette: „Úgyis lesz lakásunk!” Ha pl. a nyári melegben megkívántunk egy pálcikás fagylaltot, csak egyet vettünk és elfeleztük. A másik árát betettük a malacba. Hó végén a szűkös időkben nem kellett mástól kölcsönkérni fizetésig, a malacból vettünk ki annyi pénzt, amiből tejet-kenyeret tudtunk venni.

A megtakarításaink gyarapodtak ugyan, de a lakásárak gyorsabban emelkedtek, egyre messzebbre tolódott nagy álmunk megvalósulása. Végül a szerencse is segített: a vállalatom vevőkijelölési jogot kapott egy öröklakásra. A vételár három részből adódott össze: a vevő önrésze, vállalati kölcsön és 60 ezer forint szoc.pol juttatás (ha 6 éven belül 2 gyermekünk születik). A mi esetünkben az önrész a lakás vételárának fele volt. A munkatársak közül többen álltak előttem a rangsorban – de ezt az összeget nem tudták előteremteni. Mi pedig a férjemmel addigra összespóroltuk! Mi kaptuk meg az egyik 45 m²-es, másfél szobás lakótelepi lakást !!! A vezérigazgató és a szakszervezeti titkár hívattak, ők közölték a jó hírt. Sírtam örömömben!

Január 18-a volt, ködös, szürke, latyakos, mégis felejthetetlenül boldog nap. Férjemmel másnap, munka után elmentünk megnézni. Boldogan, egymás kezét szorongatva keltünk át a sártengeren: az első otthonunk ott állt előttünk, már a belső munkákat végezték. Bejárati ajtó még nem volt, fel tudtunk menni a 3. emeletre és megnéztük a készülő lakásunkat. Kongott-visszhangzott, hideg és malterszagú volt, valahogy mégsem dideregtünk.

Szeptemberben költözhettünk be, karácsonyra pedig megszületett az első gyermekünk. A nagy események éve volt: lakás és egy szőke kisfiú! 10 évig laktunk abban a kicsi lakásban, két kisgyermekkel, egyetértésben, szeretetben. Aztán, hogy kinőttük, nagyobb házba költöztünk, majd építkeztünk, sok örömben volt részünk később is. Az első otthon volt mégis a legnagyobb és legerősebb élmény. Nulláról indultunk és két és fél év kitartó munka, sok lemondás után, erős akarattal sikerült megvalósítanunk közös álmunkat.

Fodor Anna

Még a könnyem is kicsordult, amikor először megnéztem a lakásunkat

Az első saját lakás az számomra maga a csoda volt. Hét évig édesanyámnál egy kis szobában húztuk meg magunkat – a kislányunk is megvolt már négyévesen, és amikor a manapság olyan sokat szidott panel lakást megkaptuk, és én is megnézhettem, még a könnyem is kicsordult örömömben. A lakás Felsővároson egy 2+2 félszobás, parkettás és magasföldszintes volt, a négyszintes ház előtt nagy, szabad terekkel. Előttünk játszótér, kis tusolóval, a lakók szinte mind-mind nagyjából egykorúak – ez a gyerekekre is értendő. Rögtön összebarátkoztunk mi is, a gyerekek is. A gyerekbarátságokból máig tartó barátságok is születtek, a  mi kisebb lányunk és a szomszéd kislány – ma már kétgyermekes anyukák, akik Pest közelében laknak – mindenben segítik egymást, és mindig számíthatnak egymásra.

Visszatérve a lakónegyedi korszakra, öt család rendszeresen együtt ünnepelte a felnőttek születésnapját, de ha valamelyik család egy új bútorral, netán autóval gyarapodott – az is alkalom volt az ünneplésre. Semmiféle irigység nem merült fel – örültünk egymás sikereinek. Szép időszak volt, nem is hagytuk volna ott, csak fűtési gondok merültek fel. A magas földszint miatt. a hálószobánk alatt közvetlenül egy huzatos átjáró volt, és emiatt a téli időszakban szinte használhatatlanná vált. Az biztos, hogy sok embernek nyújtott a panel program kulturált, összkomfortos megélhetési lehetőséget, és sajnáltuk, amikor 7 év után kénytelenek voltunk elhagyni.

Magdaléna