Az ünnepi asztalra valók előre elkészülnek 

Szívesen dolgozom előre, mert így a karácsony szinte teljesen szabad marad nekem is. 

A harminc- negyvenéves fürge lábaim a hajnali keléssel jól bírták a friss ételek, sütik készítését a szentestére és az utána következő ünnepnapokra. Az ötvenes éveimben már azon vettem észre magam, és éppen az ünneplés óráiban, hogy bizony elfáradtam. Miután pár éve úgy éreztem, hogy, „összerogyok”, mire az Angyalka megjön,   komoly elhatározásra jutottam.

Az elhatározást, hogy előre dolgozom, már gyakorlom is, anélkül, hogy csökkentettem volna a karácsonyi étkek mennyiségén, választékán. A mennyiség ki kell, hogy tartson karácsony első-, és másnapján, a választék pedig olyan  kell legyen, hogy  mindenki kedvére falatozhasson.  Mert ugye ahányan vagyunk, annyiféleképpen értékeljük a jó, jobb és legfinomabb harapnivalót, kinek-kinek ízlelőbimbója szerint. Egyikünk a szaftosabb húst részesíti előnyben, a másikunk a minél fehérebb és szárazabbat, és természetesen a halkedvelőknek a rántott pontyszeletek sem maradhatnak el. Menyem sok éve hangoztatott  kérése, hogy kevesebb féle is elég lenne, a fenti okok folytán nem igazán kivitelezhető.  Szívesen dolgozom előre, mert így a karácsony első és másnapja, sőt a két ünnep közti napok is valóban, szinte teljesen  szabadok nekem is  (apróbb konyhai munkálatoktól eltekintve).

A november vége, december eleje már az ételek előkészítésével telik, s ezzel a lelkem világát szép lassan karácsonyi hangulatra ébresztem. A diótörést (saját termésű dió) követően, amint elkészült a diókrém, máris sütöm a bejgli rudakat, egy begyúrással. Szokásosan hat rudacskát készítek, amiből persze egy rúd diós bejgli áldozatul is esik torkosságunknak,  mert ugyebár mégiscsak muszáj lemeózni, egyáltalán alkalmas-e az ünnepi asztalra. A többi megy a fagyasztószekrény számukra kijelölt polcára. Ennyi bejgli elkészítésében nem is fáradok el. Legközelebb, mikor ráhangolódom, elkészül a mákos bejgli, és ugyanígy a zserbó is. Nagyon megnyugtató számomra, hogy az édességek készen vannak, és ha az ünnephez közeledvén „nyűgösebb” napjaim lennének, nem kell erőn felül kapkodnom.

Ezidőtájt vásárlásaim során már nézelődőm a húsféléket illetően is. Meg is veszem és panírozom is azonnal, majd ezek is mennek a fagyasztó ládikáiba. A kész töltöttkáposzta is a jégszekrényben várja az ünnepeket. Így az ünnepi asztalra valók nagy része jól ütemezve, beosztva, előre  készül el. 

Az ajándékok keresését, megvásárlását webáruházakban bonyolítom le, a legnagyobb kényelemben, fotelemben ülve. Ráérősen válogatok, alaposan megfontolva, hiszen van  időm kiválasztani, megrendelni a legmegfelelőbbet, amelyeket házhoz is szállítanak. December 24-én  a fenyőfát kapkodás nélkül ünnepi ruhába öltöztetjük. Ezen a napon már nem kelek hajnalok hajnalán, és  bár 4 óráig topon is vagyok, de nem kell sietnem, kapkodnom, meg-megállok munka közben, teszek-veszek, több időm marad a teríték csinosítására, szépítésére is, sőt mi több, saját magamra is.

 Summa summárum, 24-én estefelé már az ünnepi asztal mellett, ünnepi öltözetben, ünnepi hangulatban, nem elfáradva, mégis ünnepi készítményekkel várom a csilingelést, hogy felnőtt gyerekeimmel együtt benyissunk a nagyszobába. Az ünnep első és másnapja, az elkészített és előkészített ételeknek köszönhetően nagy beszélgetésekkel, nagy társasjáték derbikkel telik el, amit lelkes kattintgatásaimmal fényképeken is megörökítek. Szabadon, vidáman töltjük el együtt az időt.  

           Izzy