Én kis kertet kerítek - 2.rész

A tavaszba fordult tél, és az azt követő húsvéti ünnepek után a tavaszi napsütés az érdemi  kerti munkálatok közben talált. Bizony ezidőtájt már április elejét írunk, ami a veteményezésben már csúszást jelent. Laikus, kicsi kertészetemben felpezsdült az élet az elmúlt napokban. Habár már korábban szemrevételeztem a teendőket, most a valóságban, kint töltve az időt, látom, hogy  mi minden apró más, derékmozgató tennivalóm is akad.  

Azért nem eszik olyan forrón a kását, mert még csak nem is az én fejemből pattant ki a szikra, hanem „kopíroztam” a sámli használatának ötletét. Igen, ami munkát csak lehet, azt a kis fehér sámlin ücsörögve végzem. Élvezem a tavaszi napsütést, üldögélek a sámlin, és közben ami körülöttem a  földön, földben végzendő munka, birizgálom kesztyűs kezemmel,  kis kerti gereblyével, lapáttal. Jól elvagyok így, élvezem a dolgot és jó esetben még az eldugdosott hagymáim és magjaim meg is hálálják. Remélem idén is így lesz.

Első ténykedésem a zöldborsó vetése volt. A  helyét már ősszel rendben hagytam, kitakarítva,  most, nem túl megerőltető kapálgatással,  frissítő talajlazítást végeztem, - ezt azért nem a sámlin üldögélve - majd a sorokban elszórtam a zöldborsószemeket.  Eldugdostam pár sor hagymát, amit még ifjú-zöld korában szándékozom felszedegetni és elfogyasztani. A nagy attrakció e ténykedéseim során, a karácsonyra vásárolt úgymond konténeres ezüstfenyő elültetése volt.

Nem volt túl nagy a fenyőfácska, hanem a vödör amiben állt,  a földdel, az igencsak.  Decemberben sem volt kismiska az asztalra feltenni, megszenvedtünk a fiammal vele. Fácskánk karácsonyi kötelességét teljesítve átszállítottuk  a hűvös helyiségbe és közben jól leizzadtunk. Vigyáztam, óvtam, hogy a fagyok után ki tudjam ültetni az udvarba. Elérkezett az idő, hogy kicincáljuk fenyőfácskát vödröstől, és a fiam által ásott gödörbe helyezzük  földlabdájával együtt.  Erőfeszítésünk nem volt hiábavaló, legalábbis, ami az udvaron a helyére állítását illeti. Hogy megmarad-e? Jó kérdés, túl sok reményre nem ad okot, hiszen erőteljesen el kezdtek sárgulni alsó ágain a tűlevelek, potyognak is rendesen. De hátha a még élő-zöld részei erőre kapnak, és szépen zöldell majd sok-sok éven át.

 A napi dologidő végeztével körbejártam az udvart. Örömmel láttam, hogy a vénséges, kiszáradt sárgabarackfám törzsén, az egyetlen, új, harmadik éves hajtása  is virágba borult. Végig szemléltem a kerítés mentén lévő mályvabokor sort is.  Ősszel, hogy hány százezer, netán milliónyi  harlekinkatica lepte el a virágzásában pompázó bokorsort?  Nem tudom. De az biztos, hogy teljesen ellepték. Meglátván a hadseregüket, meglehetősen felbőszülten láttam el a bajukat, mert sem a neten, sem a szomszédoktól nem találtam, nem kaptam semmi ötletet, ily mennyiségű harlekinkatica eltüntetésére. Sikerült egytől-egyik eltávolítanom őket, lesöpörve az ágakról a földre,  s jobb híján, ecettel nyakon öntve azokat.  Másnap már hírmondójuk sem volt a nemkívánatos betolakodóknak.  Így a nyugodalmas télidő után kíváncsian lesem ágain az első új, zöld  hajtásokat.

Jó már a kertben lenni, tenni-venni, a nyíló jácintok illatát érezni, a többi virág színpompáját csodálni.

Izzy