2018. jún 09.

Keménytarhonya, a hagyományos magyar étel

írta: Izzy Florens
Keménytarhonya, a hagyományos magyar étel

 

Gyorsan elkészíthető ízletes fogás

Amióta – kicsit megkésve  -  barátságba kerültem a fakanállal,  szívesen főzök olyan,  lassan feledésbe merülő magyaros ételeket, mint a keménytarhonya. A családi étlapomon meglehetős rendszerességgel szerepel ez az egyszerűen, gyorsan elkészíthető, ámde ízletes fogás. Elkészítési ideje kb. 35-40 perc.

Hozzávalók:

5-8 dkg. szalonna (fehér vagy füstölt, ízlés szerint)

20 dkg. tarhonya

10 dkg. lecsókolbász  (vagy virsli, vagy/és füstölt kolbász)

2-3 szem krumpli

1 lapos evőkanál őrölt, piros paprika

csipet só

 

Elkészítése:

A szalonnát kis kockákra vágom, lábasba téve zsírjára pirítom. Hozzáadom a tarhonyát, állandó kevergetéssel tovább pirítom együtt, míg a tarhonya barnás színt nem kap. Felöntöm annyi vízzel, hogy a tarhonyát ellepje. Sózom, de óvatosan, mert ha a szalonna is sós volt,  csak éppen egy csipetnyi kell még hozzá. Belerakom a karikára vágott lecsókolbászt, az őrölt piros paprikát, és hagyom főni, míg a tarhonya meg nem puhul. Ha szükséges, és nem elég puha a tarhonya, amit  kóstolással ellenőrzök, öntök  hozzá még kevés vizet. A krumplit külön főzöm, héjában, amikor készen van, meghámozom, kockákra vágom és a kész tarhonyával összekeverem. Uborkasalátával, kovászos uborkával, de bármilyen savanyúsággal fogyasztható.

Bográcsban főzésre is kiválóan alkalmas étel  !

Jó étvágyat kívánok!

   Izzy

 

Szólj hozzá