Életre szóló barátságok és házasságok köttettek

Megérkezünk Drezdába. A pályaudvar bejáratánál 3 busz várt bennünket, hogy a célállomásra vigyen.

Az 1960-as évek közepén érettségiztem, és úgy határoztam, hogy nem tanulok tovább, hanem dolgozni fogok. (Mintha 18 évesen tudna az ember felelősségteljesen dönteni!) Akkoriban az érettségizett lányok vagy továbbtanultak, vagy elhelyezkedtek egy vállalatnál, mint adminisztrátor és volt lehetőség estin vagy levelező tagozaton az egyetemet vagy főiskolát elvégezni. Olyan is volt, aki férjhez ment, családot alapított. Én is elhelyezkedtem egy nagy közlekedési cégnél és éltem az irodisták számomra unalmas életét.

A német kisváros, ahol éltünk

1968. nyarán a helyi napilapban megjelent egy felhívás, hogy lehet munkavállalásra jelentkezni az   NDK-ba, a német nyelvtudás nem feltétel. A gimnáziumban latint és oroszt tanultam. Nem sokat teketóriáztam, jelentkeztem. A vállalat elengedett, sőt az állományában maradtam. 1969.január 3-án indultunk és kb.másnap este érkeztünk a célállomásra. A mi városunk, a Drezda – Karl Marx-Stadt (ma Chemnitz) - Lipcse által alkotott háromszög közepén feküdt, mindhárom várostól 50 km-es távolságra. Kisváros volt, kb. 6-7000 lakossal és egy nagyobb üzemmel, ahol háztartási gépekhez készítettek és szereltek össze villanymotorokat.

A gyár ebédlőjében vacsorával vártak bennünket, ami a hosszú út után igazán jól esett

Ők legalább olyan izgalommal vártak bennünket, mint amilyennel mi vártuk a fogadtatást. A tolmácsunk, Barbara, akit mi csak Borbálának hívtunk, egy végtelenül szimpatikus hölgy volt. Mint kiderült, a háború végén kitelepítették az egész családot, holott Magyarországon születtek, de német nemzetiségiek voltak. Én ott szembesültem azzal, mit jelentett a kitelepítés. Erről történelem órán nem igazán tanultunk.

A ház, amibe beköltözünk áprilisban. Lakásonként volt benne 3 szoba, konyha , WC, mosdó. fürdő, mosoda az alagsorban. Emeletenként volt egy-egy közös tv szoba- társalgó. Az épület előtt én állok.

A város épített egy lakóházat a számunkra, amire szükség is volt, mert 96-an voltunk, ebből 52 fiú. Januárban érkeztünk, a ház csak tavaszra készült el, így egy üdülőben helyezték el a csoport nagy részét, a fiúk pedig egy másik szállásra kerültek. A gyár 5 részlegből állt,  mi  3 helyen dolgoztunk. A lányok nagy része a szerelő szalaghoz került, a fiúk közül ki esztergagép mellé, öntőműhelybe, ki szerszám-lakatosként volt beosztva. A német munkatársak nagyon segítőkészek voltak. Nem sokan tudtunk németül,  "kézzel-lábbal" kommunikáltunk, de 1-2 hónap alatt egész jól belejöttünk. Hetente jártunk német órára, barátkoztunk, buliztunk a fiatalokkal, és lassan beilleszkedtünk. Tavasszal elkészült a '"magyar ház" és beköltöztünk.

A fiú csapat egy része. Hamar feltalálták magukat, a német lányok kedvencei voltak. Foci csapatot alakítottak, lelkesen játszottak, mi lányok meg drukkoltunk. A legtöbb fiú álma az MZ motor volt , sokan meg is vásárolták. A német vezetőség, hogy elkerülje a bajt, szervezett részünkre jogosítványt adó tanfolyamot, amire mi lányok is jelentkezhettünk

Visszagondolva az akkor történtekre, azt kell mondanom, hogy 18-20-25 évesen fejest ugrottunk a mély vízbe. Nem sok élettapasztalattal rendelkeztünk, de tisztességgel megálltuk a helyünket. Nem voltak botrányok, kivéve 1-2 buli utáni verekedést a lányok miatt. Mi ugyanis "menők" voltunk a német fiatalok szemében. Farmer nadrágban, a legújabb divat szerint öltöztünk,  Beatles, Rolling Stones lemezeink voltak. Nekik tilos volt nyugati tévéadót nézni. Keresték velünk a barátságot, sokan általunk látogattak el Magyarországra. Életre szóló barátságok és nem utolsó sorban házasságok köttettek.

Jó hangulatú "bulik" voltak.

Mi a politikával nem törődtünk, éltük az életünket, és a szülői háztól elszakadva  élveztük a szabadságot. A munkaszerződés szerint ugyanazon jogok illettek meg bennünket, mint a németeket. Így kaptunk évente 15 nap szabadságot, ha igényeltük, szakszervezeti beutalót is. Évente hazautazhattunk és/vagy a szülők vagy barátok, rokonok jöhettek ki hozzánk látogatóba. Itthon a  jelentkezéskor megszabták, hogy legyen önálló KISZ -és szakszervezeti  szervezetünk és tartsuk a kapcsolatot az FDJ-vel (Német Ifjúsági Szövetség) és az FDGB-nek (Német Szakszervezet) a tagjai lettünk. Azért ezt nem vettük nagyon komolyan. Mi a barátnőmmel sokat utaztunk, gyönyörű vidékeken jártunk, beutaztuk a Harz hegységet, Szász-Svájcot, Drezdát, Lipcsét, Berlint és a Keleti-tengert.

Volt egy kedvenc helyünk, egy söröző a Fő téren, a tulajdonossal nagyon jó kapcsolatunk volt. Előfordult, hogy közvetlen zárás előtt mi magyarok kiosontunk az udvarra, és mikor bezárt, visszamentünk. Ehettünk, sörözhettünk, jókat beszélgettünk. Jánosnak hívtuk. Végig korrekt kapcsolatban voltunk vele.

Hazatérésünk után aki tudta, megszerezte a német nyelvvizsgát. A húszas éveink legelején voltunk, az a kinn töltött 3 év felnőtté tett bennünket. A hetvenéves éveim elején járva azt mondom, nekem azok voltak "az egyetemi " éveim.

Folyt.köv.

 Az írás szerzője: Sári