Egy 50-éves találkozó margórája

Ez év május végére meghívást kaptam egy közel 50 éves találkozóra. A találkozót egy nagyon kedves barátnőm szervezte, akivel 3 évet töltöttünk el egykor az NDK-ban, és barátságunk azóta is tart. Nagy izgalommal indultam, hiszen sokunkkal ezen 50 év alatt nem is találkoztunk. Mikor a helyszínre értem, az utcán már hallottam a hangos zsivajt, ami kiszűrődött  étteremből. Belépve még nagyobb zaj fogadott, nevetés, hitetlenkedés ," jé te vagy az ?" "nem változtál semmit!" és így tovább. Déli 12 órától este 6 óráig nem lankadt a figyelem, és csak beszélgettünk, visszaemlékeztünk az együtt töltött 3 évre. Amikor 1-1 új vendég megérkezett, bizony néha találgatni kellett, ki is ő?

Megható volt, ahogy a másikban elmúlt ifjúságunkat kerestük. Jó volt együtt lenni békességben, szeretetben, rövid időre visszatért az ifjúkorunk.

Szeretett Márta barátnőm szervezte meg ezt a találkozót, köszönet érte! Az általa készített névsor szerint 23 társunk elhunyt, néma felállással emlékeztünk meg róluk.  31 fő vett részt ezen a találkozón, kb. 15 főről nincs információnk. 8 magyar pár van, akik ez alatt a 3 év alatt kötöttek házasságot, sőt gyermek is született kint. 10-11 fő van, akinek a házastársa német és zömmel ott is élnek. A találkozóra eljöttek a német házastársak is. A többiek "igazoltan" maradtak távol.

Az első részben a kinn töltött idő hétköznapjairól írtam. De hogyan is kerültünk ki az NDK-ba?  Elmesélem, mert tartok tőle, hogy a mostani fiatalok talán nem is hallottak  erről, hacsak a nagymama vagy a nagypapa nem mesélt róla.

A gyár ebédlőjében vacsorával fogadtak bennünket

1967. májusában Magyarország és a Német Demokratikus Köztársaság kétoldalú megállapodást írt alá, amely szerint magyar fiatalok munkára és szakmai képzésre jelentkezhettek az NDK városaiba 3 éves időtartamra. Hogy mi volt mindennek a hátterében? Magyar részről munkaerő-felesleg keletkezett, az NDK oldalon pedig óriási munkaerőhiány állt elő. Az történt, hogy 1961-ig kb. 3,4 millió fiatal és középkorú  ember hagyta el az NDK területét áttelepülve  az NSZK-ba.

1961-ben hermetikusan lezárták az NSZK-NDK határt 1378 km hosszan, Berlinben pedig  felépült a két országot elválasztó fal. A határ őrzése nagy létszámot igényelt, kb. 47-50.000 ember esett ki a termelésből. Ilyen okokkal a háttérben jött létre a megállapodás a két ország között a magyar fiatalok foglalkoztatásáról. A KSH adatai szerint 1967 és 1983 között, (amikor is végleges megszűnt a kiutaztatás), összesen mintegy 40.000 magyar dolgozott a német városokban. Mindez ma már történelem, és az NDK, mint ország sem létezik többé.

A magyarok számára épített lakóház

Azt mondják, hogy az idő megszépíti a múltat. Van benne igazság, de úgy érzem, hogy nem túloztam, amikor ezekről az NDK-ban töltött évekről írtam. Természetesen mindegyikünk "megvívta" a maga harcát, és viselte a jó vagy a rossz döntéseinek következményeit. Voltak rossz napjaink is, hiszen szinte még gyerekek voltunk, hiányzott a család, a szülőhely. Szerencsére bármikor  haza lehetett térni. Közülünk nem sokan választották ezt a megoldást. Évente hazautazhattunk, volt aki kétszer is, vagy jöhettek a szülők, barátok látogatóba. Én 4 évre írtam alá a szerződést, de a 4. év felénél annyira elfogott a honvágy, hogy hazajöttem.  

Írtam már az első részben a fiúk MZ motoros "őrületéről".  NDK szerte, ahol magyarok dolgoztak, sajnos nagyon sok motoros baleset történt, nem ritkán végzetes kimenetellel. Nálunk is baleset érte egy társunkat, súlyos sérülést szenvedett, látás-és hallássérült lett. Nagyon megrázott bennünket, mert igazán rendes fiú volt. Én is megszereztem a jogosítványt, még ma is beleborzongok, hogy milyen vakmerő voltam. Az egyik fiúnak volt egy 350 cm3-es JAWA motorkerékpárja, amit kölcsön adott. Egy másik fiú a saját motorjával és én ezzel a JAWA-val  Drezdába utaztunk. Nem is volt még igazán  gyakorlatom, és nagyvárosban előtte még soha nem is vezettem. Szerencsére "megúsztuk" a kalandot. Jó lecke volt.

A legtöbb fiú álma az MZ motor volt, sokan meg is vásárolták

Összegezve, a német munkaadók végig korrektek voltak velünk. Ugyanúgy kezeltek bennünket, mint a német munkatársakat. Jó volt a kapcsolatunk a német kollégákkal is. Ezen a majdnem 50 éves találkozón, valóban mindenkinek csak a jó jutott az eszébe, senki sem mondta, hogy kár volt ezért a 3 évért. Talán ehhez az is hozzájárult, hogy kisvárosban éltünk, mi voltunk itt az első csoport, az "úttörők".

                  A színes fotók az 50-éves találkozón készültek

    Az írás szerzője: Sári