2019. máj 28.

Gyógyvízzé minősítették a sárospataki Végardó fürdő vizét

írta: Adam G. Steve
Gyógyvízzé minősítették a sárospataki Végardó fürdő vizét

Nyitás előtt és után a gyógyfürdőben        

 

Makovec-Imre-tervezte-főbejárat-600x450.jpg A fürdő Makovecz Imre által tervezett főbejárata


 

Idén is, mint minden évben, szívesen kísérem figyelemmel városom nagy fürdőkomplexumának nyitás környéki eseményeit. A fürdő egész éven át nyitva tart, de télen csak a sátor alatt lehet ücsörögni a finom meleg vízben, illetve az úszómedencében úszkálni és róni a köröket, vagy jó nagyokat traccsolni az ismerősökkel. 

Mivel éves bérletem van a gyógyfürdőbe, szívesen látogatom, annál is inkább, mert idén a Végardó fürdő vizét gyógyhatásúnak minősítették. Termálvíz vagy gyógyvíz, ezen nem is gondolkodtam eddig, csak azt éreztem, ha nem járok a fürdőbe,  hiányérzetem van. A termálvizet 1959-ben találták meg, gyógyhatásáról voltak korábban is ismeretek Sárospatakon, ennek hivatalossá nyilvánításához azonban egy hosszan-tartó eljárásra volt szükség, amely ez évben hozta meg gyümölcsét.

A-gyógyvizes-medence.jpg A gyógyvizes medence


A meleg víz egyébként is ellazít, stresszoldó, sokan szeretnek otthon is  órákat eltölteni egy kád jó meleg vízben. A gyógyfürdőben viszont  jótékony ásványi anyagok is bekerülnek bőrünkön keresztül a szervezetünkbe.  A sárospataki gyógyfürdő vize kifejezetten enyhíti  az ízületi panaszaimat, gazdag kalciumban, magnéziumban és nátrium-szulfátban, valamint hidrogén-karbonát tartalmú, érzem is jótékony hatását. 

Az-uszómedencén-még-rajta-van-a-sátor-600x450.jpg Az uszómedencén még rajta van a sátor


Nagyon szeretek strandolni, talán azért, mert a csillagjegyem a HALAK. Ilyenkor, amikor még nincs főszezon,  élvezhető csak igazán a meleg kültéri gyógymedence, kevesen vagyunk az élmény medencében, szinte megáll az idő. Vannak szabad napozóágyak (egyébként főidényben fizetni kell érte), nem kell hosszú percekig sorban állni egy fagyiért, egy italért és a parkolásért sem kell fizetni.

A fürdőben parkosított camping is található, mely május elejétől szeptember végéig várja vendégeit.

A-gyönyörú-park.jpg A gyönyörű park


Imádom azt a hatalmas gyönyörű parkot, amely körbeveszi a medencéket, mindig szétnézek, hogyan zöldül, hogyan élednek újra a fák, bokrok, évelő növények és bekukkantok kedvenc büfém tájékára is, hogy újra üdvözöljem az ismerősöket. Az elmúlt pár év alatt jó barátságba kerültem velük.

pillanapképek-1-600x398.png Pillanapképek


Jó újra látni őket, hogyan sürögnek, forognak, takarítanak, karbantartanak, rendezkednek, készülnek az új strandszezonra. Kemény az életük, ők akkor dolgoznak teljes gőzzel, amikor a legmelegebb van és más a megérdemelt pihenését tölti. Nincs szabadság, hétvége, ünnepnap, nekik ki kell szolgálni a hazai és külföldi vendégeket, az iskolai kirándulókat, a kempingezni vágyókat. Május 1-én a hivatalos strand nyitás után beindul a gépezet és bár még nem teljes gőzzel, de várják szeretettel és minden finomsággal a kikapcsolódni vágyókat. Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy van kedvenc helyem a strandon.

 

Amikor-megszomjazom.jpg Amikor megszomjazom


Nyáron gyakran ücsörgök a hűs napernyők árnyéka alatt egy pohár kofola (szlovák kóla) mellett és gyakran elcsábulok a frissen készített babgulyásra, ha megérzem az illatát. És ki ne szeretné a frissen sült lángos ízét, illatát, mely igazán csak a strandon élvezhető. Nem kell otthon dagasztani, szagolni napokig a kellemetlen olajszagot. A nyál összefutott a számban, ahogy leírtam a "lángos" szót. Van fejedelmibb egy hatalmas, sajtos, tejfölös, középen kissé ropogóra sült lángosnál?

Amikor jóllaktam és már szomjas se vagyok, nézelődöm, látom a sok elégedett arcot. Míg a férfiak söröznek és falatoznak, addig a hölgyek a strand butikban nézegetik a szebbnél szebb fürdőruhákat, strandruhákat. Én imádom a kalapokat próbálgatni, de mégis  mindig  egy új fürdőruha mellett döntök.

Acapulco-medence-600x417.jpg Az Acapulco medence


Ha Sárospatakon jársz, látogass ki a Végardó strandra, élvezd a Szent Erzsébet gyógyvíz jótékony hatását!

   Vica

 

Szólj hozzá