A franciaországi Elzászban jártam
Virtuális utazás az emlékek között
Az idei nyári terveinket alaposan felülírta a járvány. Ami engem illet, egyelőre nem vállalkozom külföldi utazásra, sőt belföldire se nagyon. Úgyhogy maradok az emlékeimnél. Előveszem a virtuális fényképalbumomat és azt lapozgatva idézem fel az utóbbi évek szép élményeit. Portugália, Riga, Madrid, Chicago, Moszkva, Siena, Elzász... De jó is volt!
Eszembe jut egy két évvel ezelőtti párbeszéd:
– Hova utazol? – kérdezi ismerősöm.
– Franciaországba.
– Párizsba?
– Nem.
– Loire menti kastélyok?
– Nem.
– Talán a Riviérára?
– Oda sem!
– Akkor hova?
– Elzászba!
– ???
Érthető a csodálkozása, hisz Franciaországnak ez a része nem tartozik a legnépszerűbb turisztikai célpontok közé. Ott élő kedves magyar barátaimnak köszönhetően jutottam el erre a meseszép vidékre.
Már az odaérkezésemről is érdemes szót ejteni. Az egyik fapados légitársaság járatával utaztam Bazelig. Barátnőm jó előre figyelmeztetett:
- Vigyázz, melyik kijáraton mész ki!
A Bazel-Mulhause-Freiburg EuroAirport reptérről ugyanis három országba van kijárat: Svájcba, Németországba és Franciaországba. Hálás voltam az útbaigazításért, mert én nyugodtan kimentem volna az első Exit feliratú ajtón és egy egészen más országban találtam volna magam.
Elzász az anyaország északkeleti csücskében, a német és svájci határ mentén található, keleti határfolyója a Rajna. A régió székhelye Strasbourg. Hányattatott sorsú földdarab, a történelem során sokszor cserélt gazdát, hol német, hol francia fennhatóság alatt állt. Demográfiájában, kultúrájában, építkezési stílusában is tükröződik ez.
A Wikipédiában ezt találtam Elzászról: „Jelentős német kisebbség él a határain belül, azonban pontos számukat lehetetlen meghatározni, mivel a francia nemzetfelfogás szerint Franciaországban nem léteznek más nemzetiségek, csak a francia. Az idősebb nemzedék szinte csak németül beszél és jellemzően a falvakban is egyeduralkodó a német, vagyis annak itt beszélt változata, az elzászi német.”
Barátaim Colmartól nem messze, egy hegyektől övezett kis községben, Lapoutroie-ban laknak. Mindössze 2000 lelket számlál a település, de van ott 3 sajt- és 2 bormanufaktúra, pálinkamúzeum, bentlakásos idősotthon, 2 szálloda és étterem. Nagyon csendes, igazi kikapcsolódásra való hely.
Az itteni városok, falvak épületeire a 15. században uralkodó építkezési stílus jellemző: a favázas házak, amelyek oly elterjedtek Angliában, Hollandiában, Németországban, a Skandináv-félszigeten stb. is. Ugyancsak a Wikipédiából idézek: „Elzász építészete igencsak egyedi. Egy hagyományos elzászi ház falazata fából és kukoricacsőből készül, tetejét lapos cserepek óvják. Földszintjük mindig kőből készül.“
A „legelzászibb városnak” Colmart tartják. Gazdag történelmi múlttal rendelkezik, Nagy Károly óta a királyok városa, egy ideig Voltaire is élt itt. Április első felében, húsvét táján jártam ott, amikor még nem tárulkozott ki teljes pompájában a természet, s barátaim sajnálkoztak, hogy nem láthatom a rengeteg muskátlit és egyéb virágokat, amiket szigorúan május elsején helyeznek majd csak ki. Ám így is felejthetetlen látványt nyújtottak a különböző színű fagerendás házak, a macskaköves utcák, a csatorna felett átívelő, feldíszített kis hidak.
Strasbourg neve valószínűleg mindenkinek ismerős, hiszen itt található az Európai Parlament, az Európa Tanács és az Emberi Jogok Európai Bírósága. Egy kulturális érdekesség: a 15. században itt lakott Gutenberg nyomdász, ezáltal a város nyomdai központtá vált.
A történelmi belváros, az Ill folyó ágai által körbefont Grand Ile sziget a világörökség része. Az egyik leghíresebb épület a gótikus stílusban épült Notre-Dame Katedrális.
A sziget nyugati végében található a Petite France negyed, amelyet régen a város iparosai (cserzővargák, molnárok, halászok) laktak. Ma ez a leglátogatottabb turisztikai hely.
A helybeli hatóságok nagyon leleményesen és turistabarát módon védekeznek az autóforgalom és az ezzel járó környezetszennyezés ellen: a gépkocsival érkezőket egy hatalmas parkolóhely várja a város határában. A parkolási díj (kevesebb, mint 5 euró) ellenében 7 fő beutazhat a központba és vissza egy villamosjárattal. Az ellenőrnek a parkolójegyet kell felmutatni.
Barátnőm jóvoltából három másik kis településre (Kaysersbergbe, Eguisheimbe és Riquewihrbe) is eljutottam, ahol teljesen elvarázsolódtam. Igazi Meseországba csöppentem: egyre csak azt vártam, mikor bukkan elő az egyik gyönyörűséges mézeskalács házikóból Jancsi és Juliska meg a vasorrú bába.
Eguisheimben egy tábla mutatja, melyik században épültek az egyes házak, ugyanis minden évszázadban más színűre festették őket.
Utoljára egy kulináris kalandról szeretnék beszámolni: barátaim unszolására, vonakodva bár, de megkóstoltam a franciák nemzeti csemegéjének számító csigát.
A képen látható tálon szolgálták fel, ami némileg egy muffinsütőre emlékeztetett – a mélyedésekben voltak a csigák. Mit mondjak - nem volt rossz, de a tudat, hogy mit eszem, felülírta a gasztronómiai élményt. Nem lett a kedvencem.
saját felvételek
Miranda