Vírus történeteink – 2. rész 

Lehetne a saját karanténunk története. De szinte az egész világ beleszól, alakítgatja, befolyásolja a körülöttünk zajló eseményeket, így ez a mese nem szólhat csak rólunk. Ráadásul nem is mese. Egy világméretű rémálomból mindenkinek jut egy kisebb-nagyobb adag, talán a mi kis adagunk nem teljesen tanulságmentes.

Mit tehet két nyugdíjas? Először is megállapítja, hogy túl van a hetvenen (nem szépítjük: sokkal). A fokozottan veszélyeztetett korosztályba tartozva nincs mese - minden javasolt óvintézkedést betartottunk. Arcmaszk, kézmosás, fertőtlenítés, távolságtartás, sőt a "maradj otthon" felszólításnak is eleget tudtunk tenni, hiszen a bevásárláshoz kaptunk segítséget a gyerekektől.

Egy szép, kényelmes társasházban élünk. A társasházi társak, a nagyobb lakóforgalom értelemszerűen nagyobb fertőzésveszélyt jelent, így a jobb idő beköszöntével - mivel van lehetőségünk - átköltöztünk vidéki családi házunkba, a nyaralónkba. Igen, itt értettük meg igazán a nagyvárosi betonrengeteg karanténba zárt lakóinak panaszait. Természetesen itt is betartunk minden előírást, ha emberek közé megyünk, bevásárolni vagy ügyeket intézni, és mégis mekkora a különbség!

Ez egy vírusszegény vagy (majdnem) vírusmentes környezet! Jó levegő, fák, virágok, napfény, szőrös, tollas, zümmögő, éneklő, ugató, nyávogó lakótársak. Cserébe kerti munka - amennyi belefér! A házból kilépve nem kell maszkba bújnunk, máris betakaríthatjuk a termést - már ami az aszályos tavasz után termett. Ha nem lennénk megelégedve, a természet humorral kárpótol: ilyen az erotikus paradicsomunk:

saját fotó

Fürkészdarazsunk már-már emberi módon reagált a járványra. Begyűjtött egy méretes zöld kukacot, és mint néhány élelmiszer-felhalmozó honfitársunk, jól elrejtette - aztán elfeledkezett róla....

Mielőtt bárki arra vetemedne, hogy a szomszédját szidja, figyeljen. Mert ilyen is van. Megérkezésünk másnapján fiatal szomszédaink az utcai kapun át, kellő távolságból saját sütésű kenyérrel és saját főzésű babgulyással leptek meg! Mindenkinek ilyen szomszédot és ilyen ebédet kívánunk.

A járványt eddig szerencsésen átvészeltük. Milyen jó lenne, ha a fenyegető második hullámot hozzánk hasonlóan élhetnék át az emberek. Vagy legalább lenne elegendő zöld terület a nagyvárosokban. Vagy a sok vírustagadó szkeptikus belátná, hogy a veszély valós!! Ha mindenki megfelelően védekezik, a vírus legyőzhető.  Kívánjuk, hogy így legyen! 

        Liza és Jóska            Az ingerszegénységet nehéz elviselni

A koronavírus-járvánnyal egy új szót is megtanultunk, a kovidot. Az amerikaiak imádják a rövidítéseket: a koronavírus szót covi-nak rövidítik, hozzáteszik a betegség szó angol megfelelője, a „disease” kezdőbetűjét, és a vírus felfedezésének évéből, a 2019-ből még a 19-et. A covid-19 pandémia hozta ránk, idősekre a 3 hónapnál is hosszabb otthoni karantént, mindenkire – remélhetőleg – a gyakori kézmosást, a maszkviselést, a távolságtartást.  

A bezártságot, ingerszegénységet nagyon nehéz elviselni. Azzal áltattam magam, hogy a férjemmel jól elfoglaljuk magunkat itthon a háztartással, a családdal, barátokkal való kapcsolattartással, internetes társasjátékokkal, könyvekkel és a környéken tett napi sétákkal, de egy idő után azon kaptam magam: még azt is megfigyelem, visszatalálnak-e a fűbe a teraszra tévedő csigák eső után.  

Bármi történik a karanténban, az beszédtémává válik, időt lehet rá fordítani, előre viszi a napot. Így nagy jelentőséget nyert még az is, amikor a május elsejei hosszú hétvége előtt az interneten rendelt élelmiszer-szállítmányból kihagyták a kenyeret: 2-án bevettük a napi sétába a boltlátogatást. Másfél hónap otthonlét után elkábított a sarki élelmiszerbolt kínálata! Bármit megvettem volna, nem számított, hogy csak 600 forintos kenyér van a polcon.  

Még mindig keresem azt az értelmes tevékenységet, amivel elfoglalhatnám magam a járvány második hulláma alatt.

     Lujza

Covid 19, már nem haragszom rád

Covid 19, egy híján húsz,

Jól rám ijesztettél - így nyolcvanon túl.

Parancsot is kaptam, üljek fenekemen és takarjam a szám.

Megfogadtam bár, de két napnál nem bírtam tovább.

Kibújtam házamból, de takartam a szám

Szemüveggel együtt, senki nem ismert rám.

Rádöbbentem egyből, ez nekem való!

Eltűnnek ráncaim, nem vagyok vén anyó.

Fejemen korona, a vírus messze száll,

Covid 19, már nem haragszom rád,

Hogy neked sem kellettem,

Hogy te is itt-hagytál.

Zsazsa

Képek forrása: Pixabay, freesvg