Tanácsok főfoglalkozású háziasszonyoknak

Forrás: Fortepan/Varga László, 1922

A minap a barátnőm rámolt a pincében és talált egy könyvet, amit nekem is megmutatott. Lakos Imréné Pécskay Ilona: Háztartási tanácsadó c. könyvét 1903-tól 1925-ig hatszor adták ki, én a – borító és címlap nélküli - 6. kiadást lapozhattam át. A 470 oldalas könyvben nem is az ételreceptek fantasztikus mennyisége, az 1200-nál is több recept volt a legmeglepőbb, hanem az első 100 oldalon áradó háztartási tanácsok, esetenként ábrákkal. Egy sajátos, mára letűnt világ rajzolódik ki belőle: a cseléde(ke)t szüntelen gyanakvással irányító, „főfoglalkozású” háziasszonyok világa.

A házirendhez három napló vezetése kell: a bevételek-kiadások, a mosásba adott ruhák és a ház körül nevelt állatok (pl. tyúkok) nyilvántartása. A kiadások között fel kell tüntetni a cselédnek adott előleget és annak okát, mert „a cselédek legnagyobb része írni nem tud, … s rendesen, mire bérfizetésre kerül a sor,… nem akar tudni az előlegről. De azután, ha felvilágosítjuk, … a rosszakaratú cseléd … beismeri azt.” A mosásba adott ruhák naplója is persze a cseléd – vagy házhoz jövő mosónő – ellenőrzésére szolgál. A házirend-fejezet végén a kulcsokról esik szó, ilyképpen: „… a zár alatt tartott helyiségek kulcsai felügyeletünk alatt álljanak. … A kulcsokat este rendesen nézzük meg, hogy az oly helyiségek kulcsai is bent vannak-e, melyek bezárása a cselédre volt bízva, pl. fás-szín, tyúkól. Néha-néha arról is győződjünk meg, hogy valóban be lettek-é azon helyiségek zárva, vagy csak a kulcs van a kosárban, az ajtók pedig nyitva maradtak. … ahol tudják a cselédek, hogy senki sem néz utánuk, … az ajtót nyitva hagyják, hogy éjjel gazdálkodhassanak. Mikor azután később a hiányt észrevesszük, a tettesnek nem jöhetünk nyomára.”

Forrás: Fortepan/Schmidt Albin, 1909

A különféle tárgyak gondozása c. fejezetben a szerző figyelmezteti az olvasót, hogy a szennyes zsebkendőket ne hagyja szét a szobában, mert a cseléd könnyen eltulajdoníthatja. Ha a cseléd nem elég rendes, varrjunk neki „fehér ujjas kötőt, melyet reggel ágyazáskor és este az ágy elbontásakor öltsön magára.”

A mosógép előtti világban a nagymosás tortúrával ért fel, még úgy is, ha mosónő végezte. A lúgkészítés, szappanozás, másnap petróleummal való átmosás vagy főzés, öblítés folyamatát elolvasni is fárasztó, miközben ebben a fejezetben is tetten érhető a háziasszony örökös ébersége. Ne öntsünk túl sok lúgot a mosóvízbe, mert „ha sok, kicsípi a mosónő kezét, s akadályozza azt a mosásban.” A petróleummal „még ha rossz mosónővel mosatunk is, biztosan szép fehérek lesznek a ruhák…. Szokta némelyik mosónő a ruhát öblítés után szétrázva, erősen kicsapni. Ezt a felesleges kicsapást, mert … időrablás, ne engedjük meg.”

Cselédszoba 1922 Forrás: Fortepan

A Pecséttisztítás, a Szappanfőzés és a Tisztogatás fejezetekben – ki tudja, miért – nem gyanakodtak a cselédre, annál inkább a Konyhában: „Kívánjuk meg belső cselédeinktől, akár a konyhában alszanak, akár külön cselédszobájuk van, … hogy a fésülködéshez tartsanak maguknak rendes pongyola öltönyt, melyet fésülködés után másikkal cseréljenek fel. Így nem történhetik meg, hogy ruhájukon vagy a konyhában hajszál nyúljék. Legyen gondunk arra is, hogy ha a konyhatörülközők házi szövésűek, ne hasonlítsanak a konyharuhákhoz, … nehogy a felületes cselédek összecseréljék.  … (ha) szakácsnővel főzetünk, … sok fölösleges edény ne legyen összehalmozva a konyhaasztalon… Legjobb a már szükségtelen edényeket mielőbb tisztán helyükre visszatenni.” Ezek után nem meglepő, hogy „némely rendetlen cselédnek szokása a tányérokat úgy tenni a mosogatóvízbe, amint azok az asztalról lekerültek: csonttal, gyümölcshéjjal stb… Az ilyen rendetlenséget ne engedjük meg. Minden hulladékot a konyhadézsába kell önteni s csak azután mosni meg az edényt jó meleg gyenge-szódás vízben (ha nagyon szódás a víz, a tányér könnyen kicsúszik a cseléd kezéből). … ne engedjünk egyszerre sok edényt berakni, mert úgy igen könnyen össszetörnek… ne engedjük meg, hogy összevissza: hol tányért, hol lábast, fazekat stb. vegyesen mosogasson a cseléd… Ott, ahol a mosogatásra külön cseléd van, s nincs túlhalmozva dologgal, a mosatlant először nagyjában mossa le az ételtől s csak azután mossa, súrolja azokat alaposan tisztára.”

A szárított tészta c. fejezetben is a cselédeket, a szakácsnőt dolgoztatták: „Tavasszal … előnyös … gyúratni meg egész évre való tészta-szükségletünket… időt kímélünk vele. Egyszerű háztartásban sokszor maga főz a gazdasszony, hogy cselédjeit kiküldhesse a kertbe plántálni, gyomlálni stb. … később, midőn bekövetkezik a mindenféle gyümölcsök s főzelékek konzerválása, sok dologgal van a szakácsnő is elhalmozva.”

A disznóölést ismertető fejezetben végre arra is látunk példát, hogy néhanapján még a cseléd is juthatott ételhez: „… ha cselédek számára bőven akarjuk az aprólékot rizzsel tölteni, több rizst, só nélkül, forrásban levő vízbe téve, félig megfőzünk…”

Összhangban van a könyv szellemével, amit Márai Sándor tapasztalt, s az Egy polgár vallomásai c. könyvében 1934-ben megírt: A cselédet „nagyon rosszul fizették - rosszabbul, mint akármilyen bérmunkást, gyalázatosabban, mint a napszámosokat -, agyondolgoztatták, s a legelső veszekedésnél kitették a szűrét, "kétheti felmondással" útilaput kötöttek a talpa alá, még ha húsz esztendőt dolgozott is elébb egy helyben. Cserébe "megvolt mindene", mint a polgári háziasszonyok mondották, "kosztja, kvártély", mi kell több? A kvártély az a fiókos láda volt, mely a konyhában állott, megrakva vörös és csíkos-cihás "cselédágyneművel" - éjszakára kinyitották a láda tetejét, kihúzták az alsó fiókot, s ebben aludtak a cselédek. A táplálék minősége persze helyenként változott, de még abban a háború előtti kánaáni magyar bőségben is "kiadtak" a legtöbb helyen a cselédeknek, megjelölték a falatokat, melyeket elfogyaszthatnak a tálak maradékaiból, levágták számukra a napi karaj kenyeret, kimérték a tejet, kávét- persze csak frankosat kaptak a cselédek -, s kiszámolták hozzá a cukordarabkákat. Ha a cselédet kidobták, a jó háziasszony utolsó pillanatban számba vette a távozó holmiját, valóságos testi motozást tartottak, a becsomagolt cselédmotyót apróra megvizsgálták, törülköző, ezüstkanál után kutattak, mert köztudomású volt, hogy "minden cseléd lop".

Gyáni Gábornak a Történelmi Szemle 1986/1. számában megjelent tanulmányában olvastam, hogy „a cseléd munkaidejének hossza … a felkelés és a lefekvés közé eső teljes időtartam…”, vagyis reggel 6-tól este 11-ig rendelkezésre kellett állni.

Mutatok még pár érdekességet a könyvből: először is a ruhafoltozást, amit a szerző egy teljes fejezetben tanított. A foltozást azoknak a háziasszonyoknak kell megtanulniuk, akik nincsenek „oly szerencsés körülmények között”, hogy a használt ruhát a cselédeiknek ajándékozhassák el. Közel 9 oldalon sorolta a szerző a ruhafélék foltozásának fortélyait: a takarékos háziasszony például megfigyeli, hogy „a kabátgallér éle gyakran kikopik már akkor, mikor a gallér egyébként még jó. Tartósan és legláthatatlanabbul bestoppolhatjuk a leginkább megfelelő színű hajszállal."

Férfiing gallérjának foltozása – saját felvétel a könyvből

A háziasszony vezényelte mind-mind az „élelmi-cikkek” gondozását, a maradék ételek felhasználását és a tejes kamrát, vagyis a háztáji tehénke tejének a felhasználását, vaj, sajt stb. házi készítését. (Hűtőszekrény, mélyhűtő nem lévén, az étel hamar megromlott. Bizarr megoldásokkal kísérleteztek, pl. a megavasodott vajat szódás vízbe áztatták, átmosták, tejjel átgyúrták.) 

A jó háziasszonynak arra is marad ideje, hogy a saját maga köpülte vajból alkosson kisbárányt – saját felvétel a könyvből

A szerző egész fejezeteket szentelt a gyümölcsök, a zöldségek teleltetésének, a baromfiak, a tehén és a sertés „nevelésének”, a „kártékony állatok” elleni védekezésnek - de igazán a 20. fejezetben, az egészségvédelemben és a betegségek házi gyógykezelésében teljesedett ki. Ajánlja például, hogy nedves lakásban csak az ágyak vége kerüljön a falhoz; ha pedig „kénytelenek vagyunk az ágyat oldalával helyezni el a fal mellett, legcélszerűbb a nyirkos falrészt kátránnyal bekent deszkával borítani… előnyös az ágynál a falra szőnyeget függeszteni… kátránypapirost tegyünk alá.” A náthát így mulasztaná el: „este lefekvéskor vett meleg fürdő vagy ugyanolyan meleg, sós lábvíz; csak utána meg ne hűljünk.”

A kiemelt kép forrása: Fortepan/Jankovszky György, 1922

    Lujza