Az volt a boldogság, ha mind együtt voltak

                                Forrás: Pixabay

Amióta nyugdíjba mentek, de főként amióta az unokákra már nem kellett vigyázni, a nap központi eseménye az ebéd lett.  Olga minden nap friss ebédet főzött, nem szerették a maradékot, meg úgyis el kellett tölteni az időt valamivel. Lajos volt az árubeszerző, szívesen járta a boltokat.

Olga feltette a húslevesnek valót. Úgy szerették, ha tele van zöldséggel és bőven van benne húsos csont, amit mindig félretett, ha húst filézett. Ha elkészült a húsleves, leszűrte a levet és külön tálra tette a főtt zöldséget, egy másikra pedig a húsos csontokat. Így leszűrve  tiszta lett a leves, nem úszkáltak benne hús- vagy zöldségdarabok, csak szép, nagy, aranysárga zsírfoltok. A férje pont így szerette. Náluk, otthon, még a szülői házban, nem szűrték le a levest, egyben maradt minden a fazékban. De a férje úgy szerette, ahogy Olga anyósa főzte, így megtanulta tőle, máshogy már ő se tudta volna megenni.

Ahogy a tűzhely mellett állt, és nézte a bugyogó levest, kavargatta a készülő pörköltet, mintha hallotta volna apósa hangját, ahogy megkérdezte feleségétől reggelente: ma mit eszünk, mamuska? Akkoriban ők még dolgoztak, a gyerekek kicsik voltak, magában megmosolyogta őket, hogy mennyire az ebéd körül forogtak nyugdíjas napjaik. És tessék! Eltelt néhány évtized, és mintha őket utánoznák. Nem volt ebben a megállapításban semmi jó és semmi rossz, csak egyfajta felismerés.

Szépen megterített. Régi terítői voltak, de mindig gondosan kimosva és kivasalva terítette fel az asztalra, csinosan elrendezte a tányérokat és az evőeszközöket is. Fontos volt neki, hogy arra a kevés időre, amíg együtt ültek az asztalnál, kellemes legyen a hangulat is, necsak az étel legyen finom. Ebéd közben Lajos számolni kezdte, hogy mennyiért vette akciósan a húst a pörkölthöz, amiből még a levesbe is jutott. Elégedett volt az eredménnyel, amit kihozott, jól vásárolt, takarékosan. Ezt gyakran csinálták, hogy evés közben kiszámolták, mennyibe volt, amit ettek és hogyan lehetne még kiadósabban felhasználni valamilyen alapanyagot.

Forrás: Fortepan/Bauer Sándor

Volt egy családi szokásuk, amit szerettek játszani. Valamikor, több évtizeddel azelőtt kezdődött, szüleik még éltek. Lajos anyja nagyon jól főzött és olyan félkomolyan fontolgatták, mi lenne, ha nyitnának egy vendéglőt, vagy inkább egy kifőzdét, vagy büfét, amibe az egész család együtt dolgozna.  Képzeletben elosztották a „szerepeket”. Julika mama lenne a szakács, Ödön papa az árubeszerző (mert ő minden boltost ismer), Olga lenne a pultnál, Lajos lehetne az italoknál és árubeszerző is, mert ő is nagyon ért az emberek nyelvén, Klári mama, Olga anyja mosogatna, mert ő azt nagyon szépen csinálja (és azt állította a családi összejöveteleken, hogy szereti is).  

Aztán amikor együtt ettek mamuskáéknál mondjuk egy jó babgulyást, ami után mindenki megnyalta mind a tíz ujját, vagy egy pörcös túrós laskát, kiszámolták, mennyi volt az önköltség, és hogy mennyiért lehetne adagját eladni a képzeletbeli büfében és megállapították, hogy mamuska isteni kajája, tata remek beszerzési forrásai mellett milyen jól menne a bolt. De mindez csak álom maradt, alig várták, hogy nyugdíjba menjenek és végre lazíthassanak egy kicsit, na meg a pénz se jött rá össze, ami az induláshoz kellett volna.

Olga akkoriban sokat gondolt Anyósára azért is, mert megértette, miért örült annyira az anyósa, ha mindannyian egyszerre voltak körülötte. Annak idején furcsállta, miért hívta meg abba kicsi lakásba mindhárom gyerekét unokástól egyszerre, s állt szinte egész nap a tűzhely mellett, hogy mindenki kedvenc ételét eléjük tudja rakni.

         Forrás: Piqsels

Most maga is megtapasztalta, hogy a nagyon elfoglalt gyerekeit, unokáit úgy tudja leginkább maga köré gyűjteni, ha apropóként valami finomat főz. Egy családi összejövetel előtt Lajos már hetekkel korábban bevásárolt, ő pedig nekiállt sütni-főzni, hogy minél többféle étel kerüljön az asztalra. Mert szerencsére sokan voltak és sokfélét szerettek. Aztán, ha összejöttek gyerekek és unokák, elégedett volt, hogy mindenkinek a kedvencét teheti elé és kíváncsian figyelte, ízlik-e nekik, vesznek-e még belőle. Pontosan, ahogy anyósa csinálta.

Az ebéd utáni beszélgetésbe szinte alig tudott bekapcsolódni, mire elmosogatott és bement a szobába közéjük, a család elpilledve nézte a tévét, vagy nyomogatták a kütyüjüket. De Olga így is elégedett volt, leült egy üresen maradt székre és onnan figyelte drága családját egyikről a másikra tekingetve.

Mindannyian együtt, mind körülötte. Ez volt számára a boldogság.

 Elena