Bizonyára sokan ismerik kiváló kortárs írónk, Dragomán György műveit. Én személy szerint a Máglya és A fehér király című regényeit olvastam, mindkettő mélyen megérintett, belém ivódott. Több műve szól a Ceausescu-diktatúra nyomása alatt sínylődő Romániáról, az ott élő emberek sorsáról. Személyesen is megtapasztalta mindezt, hiszen a 47 éves író Marosvásárhelyen született és nőtt fel, 15 éves volt, amikor családjával együtt áttelepült Magyarországra.

Most, karácsony előtt került az üzletekbe egy merőben más jellegű, de a szavakkal mesterien bánó szerzőre oly jellemző stílusban megírt mű, a Főzőskönyv. Én is megkaptam ajándékba és szinte egy szuszra kiolvastam. Egy író főzés és receptírás közben is önmagát adja. Dragomán György nem recepteket, hanem receptnovellákat alkotott. Megannyi gyöngyszem mindegyik. Van úgy, hogy maga a recept épp csak egy kis bekezdés a tárca végén (lásd pl. a szalagos fánkot), a többi pedig elmélkedés, emlékezés, filozofizálás magáról az étekről, az alapanyagokról, az elkészítés módjáról, történetéről.

„Főzésről írni majdnem annyira jó, mint főzni. Főzésről olvasni majdnem annyira jó, mint enni.” Ezekkel a mondatokkal kezdődik a könyv, ez áll a hátsó borítón is, amolyan mottóként.  És valóban. A szerző olyan szeretettel, olyan áhítattal és nem utolsósorban olyan ínycsiklandozóan emlegeti az egyes hozzávalókat és a végeredményt, hogy az olvasó szájában összefut a nyál, és sürgősen ki kell rohannia a konyhába feltúrni a hűtőszekrényt valami finom falatért. Mert a Főzőskönyvet nem lehet, nem szabad éhesen olvasni.

            Borítóképek forrása: saját felvétel

Három példa a könyvből: „Kevés olyan jó dolog van a világon, mint leülni egy púpozott nagy tál aranyszínűre sült, porcukorral megszórt szalagos fánk elé. A legjobb az, amikor a fánkok még langyosak, de már lecsöpögött róluk az olaj, a bőrük ropogós, a belsejük foszlós és puha, de ezt persze nem tudjuk: csak sejtjük, csak reméljük.” (Szalagos fánk, nosztalgia)

„Máig egyik legkedvesebb desszertem ez az almás palacsinta, most már persze citrushéjat, igazi vaníliát, calvadost vagy éppen konyakot is szoktam belekeverni. Néha még fagylaltot is tornyozok rá, körbeöntöm karamellszósszal, megszórom pörkölt dióval...” (Édes alma)

„Ha minden jól ment éjszaka, megtörtént az átlényegülés, a csontokról kicsit felcsúszott a hús, a zsír áttetsző és aranyszínű, a felszínén kevés barnára sült pecsenyezsír úszik. Ilyenkor én nem szoktam kibírni, gyorsan csinálok egy szép szelet pirítóst, bedörzsölöm fokhagymával, aztán egy villával ügyesen a zsír felszínéhez érintem, hogy magába szívja azt a barnára sült, mély ízű zsírt. A kenyeret kistányérra teszem, facsarok rá kétcsavarintásnyi borsot, leülök az asztalhoz, és a kenyér ropogásának örömét és a friss pecsenyezsír mély kacsaízét kiélvezve, aprókat harapva eszem meg” (Kacsakonfitálás).                 Kép az íróról - forrása: Wikipédia

Főzés közben Dragomán Györgynek megannyi emléke jön elő – szüleiről, nagy-, sőt dédszüleiről, szülőföldjéről, Erdélyről, külföldi útjairól. Édesanyja receptje szerint készíti pl. a csólentet (sóletet), a már említett szalagos fánkot, a barackos gombócot, a zakuszkát, apja receptje szerint a kovászos uborkát és a gulyáslevest. De szerepel a könyvben nápolyi margherita pizza, mantovai sütőtökös ravioli, japán udon, finn lazacleves, lengyel borscs és sok más, egzotikus finomság is. A legegyszerűbb étkek (vajas kenyér, paradicsomos kifli) éppúgy megtalálhatók benne, mint az egész éjjel készülő konfitált kacsa vagy tejkaramella. Receptjeiben Dragomán György szeretettel használja szülőföldje ízes kifejezéseit, elnevezéseit (dürückölni, murok, bügyür, vinetta, gogos, ler, paszuly, lapító). Időnként elröpít bennünket Svédországba, Ausztriába, Finnországba, Mexikóba vagy épp Olaszországba. Nem csak főételek és levesek elkészítési módját osztja meg velünk, hanem szörpökét, desszertekét, lekvárokét, házi fűszerkészítményekét is. Külön fejezetet szentel a konyhaeszközöknek, amelyek szerinte nélkülözhetetlenek a jó szakács számára. És a meglepetés: a receptek közé be-becsempész egy olykor nevettetős, olykor szomorú novellát, részleteket műveiből. 

A könyv terjedelme (a tartalomjegyzék és tárgymutató nélkül) 405 oldal. Érthető, hogy képek már nem fértek bele ebbe a nagy lélegzetű műbe, amit én nagyon sajnálok. Mindenkinek ajánlom elolvasásra ezt a léleküdítő recepteskönyvet. Hiszem, hogy ti is kedvet kaptok egy-egy finom fogás elkészítéséhez, s a szerzővel együtt mondom: „Egyétek meg! Örüljetek!”    

    Miranda